2021. január 3.
Megvan Kóger első Fradi-gólja, fontos siker a rangadón
Férfi hokisaink a rendes játékidőben arattak nagyon fontos győzelmet a közvetlen rivális MAC HKB Újbuda ellen.

Ugyan zsinórban két vereség után, de még mindig jó helyzetből, a tabella harmadik helyéről várta magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk a 2021-es év első ligamérkőzését. Ráadásul hiába az Újpest és a Vasas elleni pont nélküli mérkőzések, az aktuális formát mutató, a korábbi öt mérkőzést alapul vevő tabellán is mindössze három csapat előzte meg a mieinket a mérkőzés előtt – ez is jól mutatja, a járványhelyzet mennyire megkeverte a kártyákat, mennyire kiszámíthatatlan egy-egy csapat közép- és hosszútávú, de akár egy mérkőzésen belüli formája is. Az egészen biztos, hogy a lövésszámhoz képest nem szereztünk elég gólt az előző mérkőzéseken, így a helyzetkihasználáson és az emberelőnyös játékon mindenképpen javítani kell, de vészharangokat kongatnia azért senkinek nincs oka.

Az említett mutatókban való javulásra azért is szükség volt, mert az újév első ellenfele csapatunk „lakótársa”, a Tüskecsarnokot szintén hazai jegének érző MAC HKB Újbuda volt. A tabella állása alapján is rangadóról van szó, a 39 ponttal listavezető DEAC-ot ugyanis az újbudaiak 38, míg a Fradi 37 ponttal követte a tabellán a találkozó előtt, így a felek azzal a tudattal léptek jégre, hogy aki győzni tud a mérkőzésen, ismét átveheti a vezetést a bajnokságban.

A mieink szempontjából jó hír volt a találkozó előtt, hogy a néhány mérkőzéssel korábban műtét és hosszú rehabilitáció után visszatért Farkas Simon után Kóger Dániel is ott volt a meccskeretben, így első meccsére készülhetett ferencvárosi színekben. Mindenképpen dicséret illeti a szakmai stábot, a csapat rehabilitációs és erőnléti szakembereit, amiért a tervezettnél jóval gyorsabb visszatéréshez segítették játékosainkat.

Hiába a MAC utóbbi időben mutatott gyengébb formája (Kangyal Balázs csapata az elmúlt hat meccsén négyszer is vesztesen hagyta el a jeget), egyáltalán nem számíthattunk tehát könnyű délutánra, főleg, hogy a szezonban korábban kétszer is láttuk már, mire képesek ellenünk, mindkét korábbi egymás elleni meccs a hosszabbításban dőlt el a javunkra. Sőt, a MAC mindkettőn villámrajtot vett, a szeptemberi meccsen hét perc után már kettővel vezettek, míg október végén az első harmadot 3-0-s előnnyel zárták. Ezt hiába akartuk elkerülni ezúttal, mégis ez a meccs is úgy indult, mint a korábbiak. Sőt, minden eddiginél gyorsabb gólt szereztek ellenünk, a kezdő korongbedobás után azonnal elmentek egy támadással, és Terbócs István mindössze 14 másodperc elteltével megszerezte a vezetést az ezúttal papíron vendégként szereplő ellenfélnek. (0-1) Sőt, bár a folytatásban szokás szerint megnyomtuk a játékot, többet birtokoltuk a korongot, és megérkeztek a helyzetek és a lövések is, Bálizs Bence egyelőre mindent fogott, a túloldalon pedig el tudtak menni egy kontrával, amit Scott Macaulay fonákkal emelt a keresztvas alá, így ezúttal már 5:18 után kettővel vezetett a MAC. (0-2) Hat perc játék után esélyt kaptunk a gyors zárkózásra, ellenfelünk elcserélte magát, a technikai kisbüntetés révén pedig emberelőnybe kerültünk. Hamar felálltunk, járattuk a korongot, és a lövések is megvoltak, de már-már úgy nézett ki, Bálizs eszén nem tudunk túljárni, kevesebb mint fél perccel az előny vége előtt jött egy lövés, amibe a sérülése után visszatérő, pályafutása első ferencvárosi mérkőzésén jégre lépő Kóger Dániel remekül ért bele, a korong pedig a bal oldali vasnál túljutott a gólvonalon, így sikerült gyorsan szépíteni! (1-2) A 12. perc legelején jött a MAC első emberelőnye a meccsen, Ellerby kapott két percet gáncsolásért. Azt már a korábbi találkozókon is láthattuk, hogy a hátrányos védekezésünk kiválóan működik, ezúttal sem volt máshogy. Egy nagy helyzetig így is eljutott az ellenfél, akkor viszont Arany Gergely védett nagyot. Sőt, a hátrány utolsó másodperceiben a kilépő Kärmeniemi az ellenfél kapujánál is veszélyt tudott teremteni, elkönyvelhettük tehát, hogy magabiztosan kivédekeztük a hátrányt. Egyenlő létszámnál továbbra is mi támadtunk jóval többet, a MAC gyors kontrái viszont magukban hordozták az életveszélyt. Egy ilyennél Majoross Barnabás már csak Arannyal állt szemben, ám kapusunk nyerte a párharcot, óriásit védett. A harmad utolsó öt percében hasonlóan nagy vendéghelyzetet már nem jegyezhettünk fel, a mieink mentek becsülettel, ostromolták Bálizs kapuját, az első szünetig viszont újabb gól már nem született.

A második harmadot játékban ott folytattuk, mint ahol az elsőt abbahagytuk, ez pedig már két és fél perc után kifizetődött. Tóth Gergő tett a támadó harmad szélén, a kék vonalnál egy jókora tiszteletkört a koronggal, majd gyönyörűen varázsolta azt a hosszú oldalon érkező Roczanov Dezső ütőjére, aki nem hagyta ki a nagy helyzetet. (2-2) A már az előző szezonban is sok fontos gólt szerző, Farkas Simon visszatérésével korábbi felállásában szereplő igazi munkás sorunk ismét villant! Sajnos nem sokáig örülhettünk az egyenlítésnek, alig több mint egy perccel később ugyanis Kreisz Brúnó kapott kintről szintén a hosszún érkezve nagy korongot, amit kapásból a kapunkba helyezett. (2-3) Sokáig állt a játék a gól után, a kispadunk azt reklamálta, hogy Justin Hodgman feküdt a jégen, miután nagyot kapott, ám sem kiállítás nem történt, se nem állították meg a játékot, pedig már a segítség is a jégre tartott játékosunkhoz. Végül a sporik bár tétováztak és nem egyeztettek a kispadokkal sem, de megadták a gólt. Hodgman viszont egy ideig nem is tért vissza a jégre, a Vasas ellen kisebb sérülés miatt pihenő, ma a negyedik sorba plusz támadóként nevezett Somogyi Balázs vette át a helyét néhány percre. Támadtunk tovább rendületlenül, Bálizsnak több nehéz pillanatot is okozva, majd a 32. perc elején egy elmaradt kiállítást is reklamálhattunk, Farkas Simont terítették le a támadó harmadban, ítélet azonban nem jött. A MAC kontrái továbbra is életveszélyesek voltak, így egy másodpercre sem lankadhatott a figyelmünk hátul sem, de egyre közelebb jártunk az újabb egyenlítő gólhoz elöl. Ez végül a 34. percben érkezett meg, Sarcia Antonino remek kékvonalas bombája talált utat Bálizs hálójába, a tökéletes kapu előtti takarásnak köszönhetően a MAC kiváló kapusa semmit nem láthatott a lövésből. (3-3) Maradtunk támadásban, a lendületünket azonban megtörte egy kiállítás a harmad hajrájában, Hodgmanre ráfújtak egy kései ütközést. A hátrányos védekezésünk ismét rendkívül hatékony volt, közel egy percet sikerült kivédekeznünk, mire ellenfelünk fel tudott állni. Egy lövésen és nagy Arany-védésen kívül másra már nem jutott idő, így kilenc másodperc áthúzódott a hátrányból a harmadik harmadra.

Azt már negyven perc után lehetett látni, a MAC ezúttal is ki tudott harcolni egy szoros, a végletekig kiélezett mérkőzést a Fradi ellen, noha a mezőnyben és a lövésekben (20:8 és 11:7 volt az első két harmad a javunkra) fölényünk mutatkozott. Ellenfelünk ma is megcsillogtatta azokat az erényeit, amik miatt a tabella élmezőnyébe tartoznak. Ami a mieinket illeti, a feladat a korábbi mérkőzésekhez hasonlóan adott volt: a helyzeteket gólra kell váltani. Sajnos azonban nehezebbnek ígérkezett a dolgunk még annál is, mint amire számíthattunk, a harmad elején ugyanis ismét a MAC szerzett gyors gólt: Schlekmann Márk kapott középen nagy korongot, és tiszta helyzetben közelről a kapunkba lőtt. (3-4) A szívvel, a küzdelemmel ezúttal sem volt baj, folytattunk tovább mindent a bekapott gól után is, ráadásul ismét reklamálhatunk egy elmaradó kiállítást miután Tóth Adrián tűnt el a támadó harmadban, egy perccel később viszont Kreiszt magas botja már nem maradt büntetlen, a mérkőzés során másodszor játszhattunk emberelőnyben. Ez sajnos nem igazán látszott meg a következő két percben, ellenfelünk magabiztosan védekezte ki a hátrányát. A 48. percben pedig már a MAC támadott emberelőnyben, Hodgmant ezúttal magas bot miatt büntették. Nem sokáig tartott azonban ez a felállás, egy távoli lövésnél Arany nagyot védett, a kipattanónál pedig Versteeg remekül zárta ki a játékból Garát Zsombort, aki szabálytalankodott védőnkkel szemben, így mehetett a büntetőpadra. Közel másfél perc négy a négy elleni játék következett, majd bő fél percig emberelőnyben voltunk, az állás viszont nem változott, ugyanis bár a fór végén kijátszottunk szépen egy adogatást a középen érkező Nagy Gergőre, Bálizs hatalmasat védett. Néhány másodperc híján maradtunk viszont emberelőnyben, Orban ugyanis szabálytalanul emelte ki a korongot a plexin túlra, és játék késleltetéséért ment a büntetőpadra. Szépen játszottuk meg az előnyt, többször kimozgattuk az ellenfelet, ez pedig 17 másodperccel a büntetés vége előtt kifizetődött, a kapu mellől Kóger tanári ütemben passzolt az érkező Rasmus Kulmala elé, aki fonákkal a botos felsőbe emelte a korongot, nem adtuk magunkat, újra egyenlítettünk! (4-4) Folytatódott tovább a játék, ami az egész mérkőzésre jellemző volt: hatalmas szívvel támadtunk, de a MAC gyors kontráiban továbbra is benne volt az életveszély. Alig két perccel a vége előtt aztán az egyik akciónknál Mitch Versteeg megeresztett egy bombát a kékről, ami a kapunál álló társ korcsolyájáról vágódott Bálizs kapujába. Hosszas videózás következett, a kikockázott képek nem mutattak rúgó mozdulatot, a hátsó, támaszkodó lábról pattant a korong a hálóba, a sporik mégis percekig nem hoztak döntést. A játékvezetők hivatalos mentora, a helyszínen tartózkodó Gebei Péter is odament segíteni, ezután született meg a döntés: gól! (5-4) A gól után Kangyal Balázs rögtön reagált, amint megvolt a korong, Bálizs lement a jégről, ám Tóth Gergő ellopta azt, és szinte rögtön az üres kapuba lőtt, eldőlt a meccs! (6-4)

Az FTC-Telekom két vereség után rendkívül fontos és értékes győzelmet aratott, ráadásul egy nagy rangadón, az egyik közvetlen rivális ellen, méghozzá ellenük idén először sikerült rendes játékidőben győzni. Jól indult tehát 2021, ezzel pedig talán valamelyest sikerült választ adni azoknak, akik a csapat teljesítménye miatt aggódtak, a nagy siker pedig erőt adhat a folytatásra is, január 5-e és 10-e között néhány nap alatt ugyanis három mérkőzés is vár az immáron újra listavezető Ferencvárosra.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – MAC HKB Újbuda 6-4 (1-2, 2-1, 3-1)
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Boros, Ellerby, Hodgman, Kóger, Nagy G. – Hegyi, Versteeg, Kulmala, Tóth A., Németh A. – Kärmeniemi, Sarcia, Hajós, Sági, Pavuk – Bán, Somogyi, Farkas S., Roczanov, Tóth Gergő. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
MAC HKB Újbuda: Bálizs (Farkas R.) – Pozsgai, Dóczi, Schlekmann, Nagy K., Molnár B. – Macaulay, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs – Garát, Csollák, Kedves, Majoross B., Ádám Zs. – Bugár, Tornyai M., Lőczi, Ritter, Strenk. Vezetőedző: Kangyal Balázs.
Gólok: Kóger (07:43, EE, Kulmala, Ellerby), Roczanov (22:34, Tóth Gergő), Sarcia (33:49, Farkas S., Tóth Gergő), Kulmala (52:05, Nagy G., Kóger), Versteeg (57:47, Nagy G.), Tóth Gergő (58:23, üres kapu), illetve Terbócs (00:14, Kreisz, Pozsgai), Macaulay (05:18), Kreisz (23:51, Orban, Jászai), Schlekmann (40:53, Nagy K.)
Kapura lövések: (20:8, 11:7, 16:6) 47:21
Védések: (6:19, 6:9, 5:13) 17:41 / 80.95% : 87.23%
Kiállítás percek: (2:2, 2:0, 2:6) 6:8
Emberelőny kihasználás: (4 / 2) 50.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 6:02 / 4:36
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (2 / 4) 50.00%

Cikkajánló

Csalóka ellenfél érkezik a szezonnyitóra

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk vasárnap megkezdi szereplését az Erste Liga 2021/22-es idényében.

Ingyenes a szezonnyitó, fotózkodj a Szuperkupával!

Ingyenes belépéssel és különleges lehetőséggel várjuk a szurkolókat az Erste Liga vasárnapi szezonnyitójára!

Csapatfotózás után Szuperkupa-győzelem – VIDEÓ!

A Fradi TV stábja testközelből követte végig az idény első ferencvárosi trófeájának megszerzését – VIDEÓ!

Jégkorong: Indul a jegy- és bérletértékesítés

Vasárnaptól kaphatóak a szezonbérletek, a bajnoki belépők az Eventim hálózatában lesznek elérhetőek.

Szuperkupa-győztes aranyszavak – VIDEÓ!

Fodor Szabolcs vezetőedző és Arany Gergely értékeltek a szezon első trófeájának megszerzése után – VIDEÓ!

Kulmala-tripla, remek hangulat, megvan a Szuperkupa!

Férfi jégkorongcsapatunk 6-2-re győzte le a DEAC-ot a Szuperkupa döntőjében, megvan az idény első trófeája!

Hudák: „Az a cél, hogy mindenhol döntőt játsszunk”

Hoki szakosztályunk szakmai igazgatója az Erste Liga szezonnyitó sajtótájékoztatóján vázolta az idei célokat.

Gólzáporos győzelem a Szuperkupa főpróbáján

Férfi hokisaink 6-1-re győzték le a DVTK Jegesmedvéket az előszezon utolsó felkészülési mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most