2025. augusztus 13.
Megvannak a pontos időpontok
Véglegesítették férfi jégkorongozóink felkészülési meccseinek időpontjait és helyszíneit.

Ahogyan arról júniusban hírt adtunk, az ICEHL-re készülő férfi jégkorongozóinknak megvan a felkészülési menetrendje, azonban pár helyszín és a pontos kezdési időpontok hiányosak voltak még. Mostanra azonban véglegesítették a hiányzó adatokat, a korábban közzétett helyszínek nem változnak, ami azt jelenti, hogy az első két mérkőzésünk idegenben, Besztercebányán és Nyitrán lesz, míg a maradék három találkozót hazai pályán, a Tüskecsarnokban játsszuk.

Emellett a pontos kezdési időpontokat is lefixálták a csapatok, a HC Banská Bystrica elleni mérkőzésen 17:30-kor, a HK Nitra ellen pedig 18:00-kor dobják be a korongot. A hazai felkészülési meccsek az elmúlt években már megszokott időpontban, 18:30-kor kezdődnek majd.

Érdemes azonban a hazai mérkőzésekre korábban kiérkezni, hiszen szurkolóinknak a meccs előtt lehetősége lesz szezonbérletet vásárolni, illetve a szezonbérlet-voucherrel rendelkező szurkolók plasztikkártyára válthatják voucherüket. Friss információ, hogy augusztusban már nem csak online és a meccsnapon juthatnak hozzá szurkolóink a szezonbérletükhöz. Több olyan időpont is lesz – a felkészülési meccseken kívül – amikor személyesen, a Tüskecsarnokban lehet majd megvásárolni a szezonbérletet, vagy plasztikkártyára váltani a már meglévő, online megvásárolt bérlet vouchert. Ezekről az időpontokról folyamatosan hírt adunk majd a szakosztály közösségi média-felületein (Facebook és Instagram).

Már csak azért is érdemes beszerezni a hazai mérkőzések előtt a szezonbérleteket, ugyanis az elmúlt évekkel ellentétben idén már nem ingyenesek az FTC-Telekom hazai felkészülési mérkőzései, a bérletek azonban már ezeken a mérkőzéseken is érvényesek, így akik már rendelkeznek szezonbérlettel, nekik nem lesz szükséges jegyet váltani. A jegyeket a már jól ismert Eventim.hu felületén keresztül tudják megvásárolni szurkolóink augusztus 14-e csütörtök 12:00-tól. 

A három hazai felkészülési találkozóra az alábbi jegytípusok vásárolhatóak meg:

 - Normál belépőjegy online elővételben: 1000 Ft
 - Normál belépőjegy meccsnapon a helyszínen: 1500 Ft
 - Diák/nyudíjas belépőjegy online elővételben (érvényes diákigazolvánnyal vagy betöltött 65. életévet igazoló személyazonosságot igazoló okirattal): 500 Ft
 - Diák/nyugdíjas meccsnapon a helyszínen (érvényes diákigazolvánnyal vagy betöltött 65. életévet igazoló személyazonosságot igazoló okirattal): 750 Ft

Férfi Jégkorong, felkészülési menetrend 2025

HC Banská Bystrica – FTC-Telekom
2025. augusztus 15., 17:30
Tipsport Arena, Besztercebánya

HK Nitra - FTC-Telekom
2025. augusztus 19., 18:00
Tipsport Arena, Nyitra

FTC-Telekom – DVTK Jegesmedvék
2025. augusztus 22., 18:30
Tüskecsarnok

FTC-Telekom – HK Nitra
2025. augusztus 29., 18:30
Tüskecsarnok

FTC-Telekom - University of Saskatchewan
2025. szeptember 3., 18:30
Tüskecsarnok

Jegyek a hazai felkészülési mérkőzéskre: ITT

Cikkajánló

Három Fradi-játékos a korosztályos válogatottakban

Az FTC-Telekom jégkorongcsapatából Mihalik, Schlekmann és Bencze csatlakozott az edzőtáborozó válogatottakhoz.

Bérletbeváltás a Tüskecsarnokban

Augusztusban egy, szeptemberben két napon lehet beváltani a jégkorong-vouchereket plasztikkártyákra.

Schlekmann gólt lőtt, de vereséggel zártunk

Küzdős mérkőzésen 6-2-re maradt alul férfi jégkorongcsapatunk Nyitrán.

A Tipsport Liga-címvédőjével találkozunk

Második felkészülési mérkőzése vár Nyitrán férfi jégkorongcsapatunkra.

Silye-duplával győztünk Besztercebányán

Jégkorongcsapatunk egy fordulatos mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott Szlovákiában, első felkészülési meccsén.

Besztercebányán kezdjük a felkészülést

Férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsét a HC Banská Bystrica ellen játssza

Első felkészülési mérkőzés – szurkolói információk

Férfi jégkorongcsapatunk Besztercebányán kezdi meg felkészülési mérkőzései sorát.

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin