Délután öt órakor kezdődött az Officium Magyar Kupa döntője a két ICEHL-es csapat, a Hydro Fehérvár AV19 és az FTC-Telekom között. Hatalmas volt a tét, hiszen ez a két együttes játszotta a finálét tavaly is, csapatunk pedig a duplázás reményében várta az összecsapást.

Az első ferencvárosi lehetőség Paavo Tyni előtt adódott, jó ütemben lépett be a Volán zónájába, ám próbálkozását blokkolták. A második percben Mihalikot állították ki a játék
késleltetéséért, Messner pedig szinte az első hazai próbálkozásból gólt szerzett: remekül ért bele a kapu előtt a lövésbe (1–0). Nem estünk kétségbe, azonnal tűz alá vettük a hazai kaput.
Mattyasovszky, Laskawy, majd fél perccel később Kestilä is tesztelte Reijola reflexeit. A hatodik percben újabb hátrányba kerültünk, Lindgren gáncsolt. A hazaiak azonban nem maradtak
sokáig fórban, Erdély Csanád akadályozta finn légiósunkat, így négy a négy ellen folytatódott a játék. Sajnos ebből mi jöttünk ki rosszabbul: egy fehérvári támadás végén rosszul
védekeztünk, Hári üresen maradt, megkapta a korongot, majd kilőtte a rövid felső sarkot (2–0).

Jól reagáltunk a kapott gólra! Shaw kapott korongot a kék vonalon, közelebb jött, majd hatalmas gólt akasztott a hosszúba (2–1). A 12. percben Paavo Tyni testre ütésért két percre a büntetőpadra kényszerült. Szépen kivédekeztük a hátrányt, a hazaiaknak mindössze egy komoly lehetőségük volt, az is centikkel ment mellé. A harmad második felében oda-vissza játék zajlott, inkább a Fehérvárnak adódtak helyzetei, mi kissé túljátszottuk a támadásainkat. A dudaszó után egygólos hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész első kapura lövését Green eresztette el, ám egy fehérvári ütő megakadályozta a veszélyt. Egy perccel később Mattyasovszky kapott remek passzt bő öt méterre a kaputól, majd Laskawy is veszélyeztetett, nagyon mentünk az egyenlítésért. Ezt követően Bálizs percei jöttek: kapusunk több lövést is hárított, biztos pont volt hátul. A harmad feléhez érve kissé beszorultunk, pedig előtte kifejezetten jó cseréink voltak. A 29. percben egy kiemelt korong után Tammela alakított ki helyzetet, egymás után kétszer is résen kellett lennie Reijolának.

Rögtön ezután véleményes kiállítást kaptunk, kapitányunkat fejre-nyakra irányuló támadásért küldték ki, nem jött jókor ez a két perc. Negyven másodpercig voltak emberelőnyben a hazaiak, majd Erdély Csanád durva játékért szintén a büntetőpadra került, így ismét négy a négy ellen folytatódott a játék. Shaw tért vissza hamarabb, az ebből adódó rövid létszámfölényben Coulter volt egyszer életveszélyes, majd egy perccel később Sofront ugratták ki, jól helyezett lövése azonban kimaradt. A mérkőzés feléhez érve mindkét csapatban benne volt a gól, a nézők igazán színvonalas összecsapást láthattak. A 36. percben ismét kapitányunk villant, szinte nulla szögből próbálkozott, majd egy perccel később Hudec lőtt. Mindkét helyzet után mi hoztuk el a bulit, igyekeztünk nyomás alatt tartani az ellenfelet, a gól pedig fél perccel később meg is érkezett: Coulter tette ki a korongot Tammelának, aki kipókhálózta a felső sarkot (2–2). A találat után is támadásban maradtunk, kevés hiányzott a harmadikhoz, de így sem lehettünk elégedetlenek. Következhetett az újabb szünet.

A záró harmad elején Kestilä kapuvasat ütött, majd rögtön Shaw is lőtt, hajszálon múlt a vezetés megszerzése. A következő percekben ismét a kapusok kerültek főszerepbe, Bálizs és Reijola is parádézott. Klasszikusan olyan mérkőzés volt, ahol a következő gól dönthetett. Az 50. percben addig forgattuk a korongot a hazai zónában, míg Tóth Gergely előtt tiszta lövőhelyzet adódott, de ezt is védte a fehérvári kapus. Az ezt követő két percben kissé beszorultunk, többször is tilosra ütöttük a korongot, majd Coultert állították ki gáncsolásért a
saját harmadban. A kiállítás első perce gyorsan lepörgött, a hazaiak fel sem tudtak állni, üdítő volt látni 21-esünk visszatérését a jégre.

Az 56. percben a fehér mezesek kapusa gáncsolta csapatkapitányunkat, óriási lehetőséghez jutottunk. Sokáig járattuk a korongot, Antonennek volt egy jó próbálkozása, a gólt azonban Tammela szerezte egy remek centerezés után (3–2). A hab a tortán kapitányunk üres kapus találata volt (4–2).

Lepörgött az utolsó másodperc is, 2025 után ismét miénk a Magyar Kupa!