2025. december 5.
Micsoda este a Tüskecsarnokban!
Harmadjára is legyőzték férfi hokisaink a Pusertal csapatát.

Válogatott szünet előtti meccs dömpingünk második felvonásán jártunk, vendégünk a Pustertal Wölfe együttese volt az ICEHL-be. 

 


Fantasztikusan indult számunkra a mérkőzés, a 2. percben Mihalik csapott le a korongra, és remekül lőtte ki a rövidet, 1-0. Ötven másodperccel később Lipont küldték ki durva játékért, a meccs korai szakaszában jöhetett is az első előnyünk. Nem zavartunk sok vizet, nagyon hamar lepergett ez a két perc, a fórunk elején próbálkoztunk csak egyszer. A nyolcadik percben Green volt veszélyes, ezt még tudta védeni a Pustertal portása, fél perccel később megint Green villant, most viszont lövés helyett parádés passzt osztott ki Tammelának, aki nem hibázott, már két gól volt az előnyünk! Nem álltunk le, folyamatosan veszélyesek voltunk Rabanser ketrecére, a kezdő játékrész első tíz percében lényegesen több dolga akadt. A tizenkettedik percben Nagy Krisztián kampózott, azonban remekül megöltük az első hátrányunkat. Ezután kicsit beszorultunk, még ránk is tudtak cserélni a fehérmezesek, Bálizsnak is volt dolga, megúsztuk! Két perccel a vége előtt Alex Ierullo fagyasztotta meg egy pillanatra a vért az ereinkben, de próbálkozása oldalhálót ért. Fél perc múlva Lobis mehetett a büntetőpadra akadályozásért. Több érdemi történés nem volt, jöhetett a szünet.

 

 

 

A második játékrész a mi előnyünkkel indult, itt sem voltunk igazán veszélyesek, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is pergett ez a kettő perc. A vendégek hátránya után igyekeztek a kapunk elé betörni, és onnan veszélyeztetni, Bálizs volt résen. Nyomott nagyon a Pustertal, szép számmal érkeztek a minőségi próbákozások, de rendben voltunk hátul, épp egy ilyen támadás után Green kapott hatalmas korongot, a rávezetése után nem szereztük meg a harmadikat, viszont jó kis ütemtelen, jól helyezett próbálkozás volt. A 28. percben megint emberelőnybe kerültünk, Bowlby volt szabálytalan. Coulternek volt egy nagy helyzete közvetlen közelről, nyújtóznia kellett a vendég hálóőrnek, ezen felül Mattyasovszky és Shaw is veszélyes tudott lenni. A fórunk lejárta után egyből Mihalik villant hatalmasat, ellépett az emberétől, és kíméletlenül nagy gólt ragasztott, 3-0! A gól után azonnal újabb hátrány következett, Marek Hudec nem értett egyet az ítélettel. Amikor már úgy tűnt, hogy megússzuk, gólvonalig játszották az akciót, Bardreau nem hagyta ki a kihagyhatatlant, 3-1. Egy perc sem telt el, eljöttünk 2 az 1-re, Shaw és Laskawy mehetett a kapura, kapitányunk inkább a lövést választotta, jó döntést hozott, 4-1, fantasztikusan reagáltunk a bekapott gólra! A 37. percben kapaszkodtak a fehérmezesek, Ivan Deluca volt eredményes saját kispadja magasságából. Itt még nem volt vége, emberelőnyben voltunk, Bengtsson lövésébe ért bele Mihalik, mesterhármas, 5-2! Fantasztikus volt látni, milyen jó kedvvel játszik ezen az estén csapatunk, véget ért a második etap.

 


Húsz perc volt hátra, érezhette a Pustertal is, hogy ha ma pontot akarnak szerezni, akkor fantasztikus harmadra lesz szükségük. Együttesünk viszont remekül teljesítette a harmad elejét. A 45. percben megint Mihalik volt veszélyes. Pár perccel később kettős előnybe kerültünk, amit Tyler Coulter váltott végül gólra, Shaw-tól érkezett a lőtt passz, remekül tette bele, 6-2! A 49. percben Shaw szenvedett el késői ütközést, Hadobás ment rendezni a számlát, a kisebb verekedés után kimentek videózni a zebrák, de végleges kiállítás nem született, újabb előny viszont igen. Folyamatosan víz alatt tartottuk őket, záporoztak a lövéseink, nem kellett sok a hetedikhez. A fórunk lejárta után szinte egyből Mihalikot küldték ki, itt szinte ugyanaz volt a forgatókönyv, a minőségi próbálkozásokat Bálizs védte, ekkor már csak hat perc volt hátra. Az 58. percben Tóth Gergely buktatta ellenfelét, büntető lövés következett, amit beütöttek, mi válaszul az üres kapust vertük be Shaw jóvoltából, 7-3!

Egy perccel a vége előtt az egész csarnok állva éltette a csapatot, lepergett az óra, ma is egy hatalmas skalpot gyűjtöttünk. Folytatás vasárnap a Bolzano ellen.

Férfi jégkorong, win2day ICE Hockey League, alapszakasz

FTC-Telekom - Pustertal Wölfe 7-3 (2-0, 3-2, 2-1)

FTC-Telekom: Bálizs (Nagy Kristóf) – Hadobás, Bengtsson, Laskawy, Mattyasovszky, Shaw – Lindgren, Tóth G., Tammela, Coulter, Green – Horváth M., Hudec, Galajda, Nagy Krisztián, Mihalik – Tóth R.

HC Falkensteiner Pustertal: Rabanser (Pasquale) – Osmanski, Glira, Bowlby, Bardreau, Lobis – Blum, Zanatta, Purdeller, Frycklund, Roeschhoff – Di Tomaso, Lauridsen, Lipon, Ticar, Ierullo – Almquist, Deluca, Andergassen, Mantinger.

Gólok: Mihalik (1:36 Galajda+Nagy K.), Tammela (08:07 Green+Coulter), Mihalik (29:31 Lindgren+Tammela), Bardreau (32:13 Bowlby), Shaw (33:07 Tóth G+Lindgren), Deluca (36:35 Mantinger), Mihalik (37:11 Bengtsson+Lindgren), Coulter (47:11 Bengtsson+Lindgren), Purdeller (57:37), Shaw (57:48)

Kapuralövések: 33-44 (5-13, 16-17, 12-14)

Kiállítások: 3-8 (1-2, 1-3, 1-3)

Cikkajánló

Távozik a kapitány, Brady Shaw

Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.

Szuper-edzés a Tüskecsarnokban!

Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!

Drámai vereséggel ért véget a szezon

Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.

Három pontra van szükségünk

Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.

Fájó vereség az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.

Végjáték a Tüskecsarnokban

Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

Utoljára a Cápák ellen

ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin