2022. szeptember 29.
Miskolcon folytatjuk az Erste Ligát
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk három hazai Erste Liga-mérkőzés után idegenben lép jégre.

Annak ellenére is remekül kezdte az Erste Liga 2022/23-as idényét magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk, hogy rögtön az alapszakasz elején kemény ellenfeleket kaptak a mieink. A liga rajtja, vagyis a 4-3-as debreceni győzelem után jött egy 5-3-as siker hazai jégen az Újpest ellen, ráadásul a DEAC elleni csörtéhez hasonlóan kétgólos hátrányból fordítva, majd egy azért meglepően sima 6-2-es diadal a liga címvédője, a Csíkszereda ellen. Az első kisiklás múlt vasárnap a Corona Brassó elleni mérkőzésen jött el a Tüskecsarnokban, kissé dekoncentrált együttesünk 3-1-es vereséget szenvedett, így oda a hibátlan menetelés.

Még nagyon a szezon elején járunk, így nagy jelentőséget nem érdemes tulajdonítani sem a győzelmeknek, sem ennek az egyetlen vereségnek, bőven van még idő és mérkőzés kijavítani ezt. Itt van például rögtön a pénteki nap, amikor is Miskolcra, a DVTK Jegesmedvék otthonába látogat a Fradi.

Ahogy az lenni szokott, a nyáron a diósgyőriek háza táján is volt bőven mozgás. Az előző szezonban 28 pontot termelő korábbi válogatott Galanisz Nikandrosz szögre akasztotta a korcsolyáját, és idén már a vezetőedző, a szintén korábbi válogatott Tokaji Viktor segítőjeként dolgozik a piros-fehérek mellett. Rajta kívül a rutinos kapus, a saját nevelésű Duschek Dávid is befejezte aktív játékos-pályafutását, valamint a miskolciak tíz játékosa, név szerint Kayle Doetzel, Kevin Elgestal, Farkas Olivér, Hadobás Zétény, David Hajnik, Brett Parnham, Chris Seto, Villa Hyvärinen, Szabad Kevin és a csapat tavalyi legeredményesebb tagja, Jack Walker is úgy döntött, hogy másik csapatnál folytatja tovább. Ami az érkezőket illeti, egyéves kitérőt követően visszatért az utolsó aktív szapporói hősök egyike, Vas János, aki az idén áprilisban ismét A csoportba jutó válogatott keretének is tagja volt. Rajta kívül érdemes lesz odafigyelni a fiatal orosz támadóra, Valentin Razumnyakra, aki három meccsen 2+1 ponttal kezdte miskolci karrierjét. Ott van még az érkezők között a lett kapus Janis Voris, a hátvédeknél a fehérorosz Alexander Shkrabov valamint a finn Jesper-Juhani Ilvessuo és Adam Jombik, a támadóknál pedig a DEAC-tól érkező Vladislav Kulesov, az exgyőri Páterka Bence és a cseh Ján Blasko.

A DVTK már a tavalyi szezonban is amolyan mumusnak számított, az alapszakaszban nagyon szoros meccseket játszottunk velük – közte volt az emlékezetes, 15 gólos, végül 8-7-re megnyert miskolci meccs, a rájátszás negyeddöntőjében is el tudtak csípni egy mérkőzést a papíron jóval esélyesebb mieink ellen, és a Magyar Kupa bronzmeccsén is megszorongatták a Fradit. Ezekből kiindulva sejthető, hogy Fodor Szabolcs együttesének ezúttal sem lesz könnyű dolga, ha újra győzni szeretnének Miskolcon. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a Fradi kőkeményen bele fog állni a találkozóba, a cél ugyanis továbbra is az alapszakasz élén végezni, ahhoz pedig ezek közül a találkozók közül minél többet meg kell nyerni.

Férfi jégkorong, Erste Liga alapszakasz
DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom
2022. szeptember 30., péntek 18:30, Miskolci Jégcsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: ersteligatv.hu

Cikkajánló

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

Hazai vereség az Erste Liga-döntő első meccsén

Férfi hokisaink 5-3-ra kaptak ki a Brassótól a négy győzelemig tartó széria első meccsén a Tüskecsarnokban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin