A magyar bajnoki címet zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk vasárnap este a Tüskecsarnokban a 2022/23-as idény első tétmérkőzésén lépett jégre. A Hell Szuperkupa-döntőn a Ferencváros ellenfele a Magyar Kupa címvédője, a DEAC volt. Az előző szezonban szintén ebben a párosításban rendezték meg a mérkőzést, akkor a Fradi magabiztos, 6-2-es győzelemmel tartotta otthon a trófeát.
A Fodor Szabolcs vezette szakmai stábnak a felkészülési mérkőzésekkel ellentétben már nem volt korlátlan lehetősége összeállítani a meccskeretet, hiszen ezen a találkozón már életbe lépett az MJSZ által erre az idényre bevezetett pontrendszer. Végül a rutinos Farkas Simon és a héten betegség miatt keveset edző August Nilsson maradtak ki, a kapuban pedig Arany Gergely kezdett.
Az FTC-Telekom kezdte jobban a mérkőzést, Betteridge ziccerét Hetényi fogta, gólt mégis a DEAC szerzett hamarabb, előbb Spirko még elhibázta nagy helyzetét, ám az 5. percben Mihalik András egy egyéni villanás után vette be a kapunkat. (1-0) Támadtunk tovább, mégis a debreceniek lőtték a második gólt is három perccel később, ismét egy ellentámadásból, ezúttal Dalecky értékesítette Spirko passzát. (2-0) Nem sokkal később bő másfél perces kettős emberhátrányt kellett kivédekeznie a mieinknek, Nagy Gergő szabálytalankodott a mieink támadása közben, a hátrányos védekezésünk viszont ezúttal is remekül működött. Hat perccel a harmad vége előtt plexitörés miatt szakadt félbe a játék, így a csapatok az öltözőbe vonultak, és technikai szünet után játszották le a fennmaradó időt.
A középső harmad elején megpróbáltunk lendületből szépíteni, nem sikerült azonban túljárni Hetényi eszén. Jött egy újabb kettős emberhátrány, ám ezt is sikerült kivédekezni. Amit viszont ezzel nyertünk, el is veszítettük emberelőnyben, hiába jártunk közel a gólhoz többször is öt a négy ellen, Kärmeniemi a kapuvasat is eltalálta, végül egy előrevágott korongra a büntetőpadról éppen visszatérő Szoszunov csapott le, és lőtte be a DEAC 3. gólját, Arany mamutja között a kapuba csúsztatva a korongot. (3-0)
Bár lövések tekintetében egyértelmű volt a ferencvárosi fölény, a záró harmad sem sikerült jól. Rögtön a játékrész elején Révész közelről a hálónkba emelt, eldöntve ezzel a mérkőzést és a Szuperkupa sorsát. A végére a szépítés azért összejött, az 52. percben Aku Kestilä kapott jó korongot középről, amit sikerült beütnie. (4-1) Gól már nem született több, a találkozót Tóth Gergő akciója zárta le Daleckyvel szemben, az ökölharcot követően támadónk véglegest kapott.
A Ferencváros 4-1-es vereséget szenvedett az idény első tétmérkőzésén, ezzel elveszítette a Szuperkupát. Folytatás szeptember 16-án, pénteken az Erste Liga alapszakaszának első mérkőzésén, a sors iróniája, hogy éppen a DEAC otthonában.
Férfi jégkorong, Szuperkupa-döntő
Budapest, Tüskecsarnok
DEAC - FTC-Telekom 4-1 (2-0, 1-0, 1-1)
DEAC: Hetényi (Gönczi) – Jakabfy, Zalamai, Dalecky, Mihalik A., Spirko – Bogesic, Szoszunov, Izacky, Novotny, Szmirnov – Bukor, Vokla, Molnár D., Révész, Sági – Molnár G., Sándor B., Kozma, Mazzag, Mihalik G. Vezetőedző: György József.
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Seregély, Kärmeniemi, Kaijser, Low, Nagy G. – Szorokin, Sarcia, Kulmala, Kestilä, Betteridge – Marva, Boros, Kozma, Kreisz, Tóth A. – Komáromy, Kucsma, Galántai, Bán, Tóth G. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Mihalik A. (04:10), Dalecky (07:05, Spirko, Mihalik A.), Szoszunov (33:48, Novotny), Révész (47:03), illetve Kestilä (52:32, Beteridge, Szorokin)
Kapura lövések: (10:10, 7:17, 5:11) 22:38
Védések: (10:8, 17:6, 10:4) 37:18 / 97.37% : 81.82%
Kiállítás percek: (2:4, 2:4, 4:29) 8:37
Emberelőny kihasználás: (8 / 0) 0.00% / (4 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 8:30 / 8:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 4) 100.00% / (0 / 8) 100.00%
A Nagy-Britannia elleni vb-találkozóról és a válogatottra váró további mérkőzésekről kérdeztük csatárunkat.
5-0-ra verte Nagy-Britanniát a magyar hokiválogatott a vb-n, közel a továbbjutás!
4-2-es vereséget szenvedett jégkorong-válogatottunk Ausztria ellen a svájci világbajnokságon.
4–1-re kikapott a három Fradi-játékossal felálló magyar jégkorong-válogatott a svájci világbajnokságon.
Nagy Krisztián a kimaradó, így négy Fradi-játékossal vág neki a jégkorong vb-nek a magyar csapat.
Öt Fradi-játékossal kapott ki 3–1-re a magyar válogatott az utolsó vb-felkészülési meccsén.
A Szlovénia elleni felkészülési meccs után Majoross Gergely újabb három jégkorongozótól köszönt el.
3-2-es vereség Bledben, felkészülési mérkőzésén, a mieink legjobbja a Fradi-kapus, Bálizs Bence lett.