2022. április 8.
„Nincs különösebb magyarázat, nyerni kell és kész!”
Férfi hokisaink Csíkszeredában készülnek az Erste Liga-döntő ötödik meccsére, Nagy Gergő nyilatkozott – VIDEÓ!

Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk kedden és szerdán is vereséget szenvedett a Tüskecsarnokban a címvédő, alapszakasz-győztes SC Csíkszeredától, így az egy-egy ferencvárosi és szeredai győzelmet hozó első két mérkőzés után 3-1-es meccshátrányba kerültünk az Erste Liga döntőjének négy győzelemig tartó párharcában. Ez egyben azt is jelenti, hogy innentől minden hátralévő mérkőzést meg kell nyernie a Ferencvárosnak, amennyiben el akarja hódítani a ligagyőztesnek járó trófeát, a versenyben maradás tehát a tét a mieink számára szombaton magyarországi idő szerint 17.00-tól.

Fodor Szabolcs együttese a szerdai budapesti mérkőzés másnapján, csütörtök reggel szállt buszra és vette az irányt Székelyföld felé, majd körülbelül 12 órás buszutat követően késő este érkezett meg Csíkszeredába.

 

A pénteki programban délelőtt egy edzés, délután pedig pihenő szerepelt, a tréninget követően pedig a FradiMédia stábja Nagy Gergőt kérdezte a mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól. Csapatkapitányunk nagy vihart kavart hárommérkőzéses eltiltása után térhet vissza ismét a jégre, erről is szót ejtett, valamint a döntő első meccsén egy vele való ütközést követően súlyos sérülést szenvedett Salló Alpárnak is üzent.

Az Erste Liga-döntő ötödik mérkőzése szombaton magyarországi idő szerint 17.00-kor kezdődik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán. Amennyiben a Ferencváros győzni tud, azzal 3-2-re zárkózik fel a négy sikerig tartó szériában, és kiharcolja a hétfői budapesti hatodik mérkőzést, míg hazai győzelem esetén az SC Csíkszereda megnyeri az Erste Ligát.

Férfi jégkorong, Erste Liga, döntő, 5. mérkőzés
SC Csíkszereda – FTC-Telekom
2022. április 9. szombat 17.00 (magyarországi idő szerint)
Vákár Lajos Műjégpálya, Csíkszereda
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: M4 Sport+

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin