2022. szeptember 24.
Nincs megállás, újabb erdélyi csapat érkezik a Tüskébe
Magyar bajnok jégkorongcsapatunk következő ellenfele ismét egy erdélyi csapat, vasárnap a Brassóval játszunk.

Zsinórban négy magyar bajnoki címet begyűjtő férfi jégkorongcsapatunknak ugyan nem úgy indult az idény, ahogyan azt eltervezték, de a Szuperkupa-döntőn a DEAC-tól elszenvedett vereséget hamar maga mögött tudta hagyni együttesünk: öt nappal később vissza is vágtak a kupagyőztesnek, és 4-3-as győzelmet arattak Debrecenben az Erste Liga idei alapszakaszának első játéknapján, majd az első hazai meccset, egy Újpest elleni Derbit is behúzott a csapat, ráadásul mindkét meccsen kétgólos hátrányból sikerült fordítani. Az FTC-Telekom péntek este a liga címvédője, az előző szezonbeli döntős ellenfél, a Csíkszeredai Sportklub ellen is folytatta a remek szereplést, és még a szeredaiak balhés igazolása, a meccsen összesen 27 büntetéspercet összeszedő Garrett Clarke sem tudta kizökkenteni a mieinket a ritmusból, az eredmény pedig egy lehengerlő, 6-2-es győzelem lett.

A péntek esti találkozó után Fodor Szabolcs vezetőedző elmondta, nagyon örül a sikeres rajtnak, de két héttel az idény kezdete után még semmilyen messzemenő következtetést nem szabad levonni. Az viszont ennek ellenére is biztos, hogy ez a kezdés jó alapja lehet az eredményes folytatásnak. A folytatásra pedig nem is kell túl sokat várni, hiszen vasárnap itt az újabb megmérettetés, a Corona Brassó érkezik a Tüskecsarnokba. A brassóiaknál általában sohasem lehet tudni előre, hogyan is sikerülnek az új igazolások, a sárga-kékek viszonylag gyakran cserélik le csapatuk jó részét, így afféle sötét lóként állnak oda minden évben a szezon rajtjához. Az viszont elvitathatatlan, hogy minden évben kemény és kellemetlen ellenfélnek számítanak, és általában harcban állnak a felsőházi helyekért, sőt, a rájátszásban is többször ott voltak már a végjáték környékén, két szezonnal ezelőtt például egészen a döntőig meneteltek. Idén is kemény ellenfél lesznek minden bizonnyal, már csak azért is, mert alig néhány nappal ezelőtt, már jócskán a liga rajtja után bejelentették, eddigi igazolásaik mellé megszerezték a tavaly még a Fradiban szereplő Kóger Dánielt is, aki így először lép majd pályára az Erste Ligában korábbi csapata ellen.

Nem lehet tehát egyáltalán félvállról venni a brassói együttest, akkor sem, ha bár csütörtökön Fehérváron győzelemmel kezdték az idei szezont, péntek este meglepetésre kikaptak Dunaújvárosban. Sőt, ez is csak azt erősíti meg, vasárnap a Tüskecsarnokban kettőzött erővel akarnak majd bizonyítani. Ehhez persze a zsinórban negyedik győzelmére hajtó Ferencvárosnak is lesz egy-két szava…

Férfi jégkorong, Erste Liga alapszakasz
FTC-Telekom – Corona Brassó
2022. szeptember 25., 15:00 Tüskecsarnok
Jegyek: ITT és a helyszínen, a pénztár egy órával a mérkőzés előtt nyit
Élő közvetítés: M4 Sport+

Cikkajánló

Ismét Fradi-játékosokkal a soraiban készül a válogatott

Nyilvánossá vált a magyar hokiválogatott osztrákok elleni kerete, amelyben több fiatal is helyet kapott.

Kinyílt a gólzsák, magabiztos győzelem hazai jégen

Magyar bajnoki címvédő férfi hokisaink 7-1-re győzték le a FEHA19-et az Erste Ligában.

Két nap pihenő után itthon folytatjuk az Erste Ligát

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk ismét hazai pályán találkozik a FEHA 19 csapatával az Erste Ligában.

Mikulás-napi programok várnak a keddi hokirangadón!

Férfi hokisaink december 6-án a Gyergyói Hoki Klubot fogadják, Mikulás-napi programokkal várunk mindenkit!

Tóth Gergőé A Hét Gólja az Erste Ligában

Támadónk Corona Brassó elleni, éles szögből lőtt találata lett az elmúlt hét legszebbje - VIDEÓ!

Szoros meccsen győzelem Csíkszeredában

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk nagyot küzdött az erdélyi túra utolsó meccsén, és meg is lett az eredménye.

Csíkszeredában fejezzük be az erdélyi túrát

Hokisaink a tavalyi Liga-bajnok Csíkszeredai Sportklubbal vívják a túra utolsó mérkőzését.

A végéig küzdöttünk, de Gyergyóban maradt a 3 pont

Magyar bajnok hokisaink közel voltak a hosszabbításhoz, de végül nem sikerült pontot szerezni Gyergyóban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin