Az egy héttel ezelőtti Ljubljana elleni vereség után csapatunk újra hazai pályán lépett jégre a ligaújonc Milano HC csapata ellen. Az olasz csapat eddig hibátlan mérleggel állt a bajnokságban, három győzelemmel nyitottak, így érkeztek Budapestre.
Kisebb sérülés miatt az edzői stábunk nem számíthatott Jussi Tammela, Molnár Dávid és Mattyasovszky Gergely játékára.
1. HARMAD
Óvatosan kezdtek a csapatok, a Milánó játékosainak lábában még ott lehetett a fáradtság a szerdai, Vorarlberg elleni meccs után. A harmad első felében két kiállítást is kaptunk: az első lepörgött nagyobb vendég helyzet nélkül, a második emberhátrányunk alatt viszont Nagy Kristóf hatalmas védéseinek köszönhetően nem kaptunk gól. A harmad végén még egy kiállítást kaptunk, de kiváló védekezésünk következtében döntetlennel fordultunk a következő harmadra.
2. HARMAD
Nagy lendülettel indult a második harmad mindkét csapat részéről, hazai és vendég oldalon is akadtak nagyobb helyzetek, viszont a kapusok állták a sarat. A 25. percben Ortenszky lopta a távolságot és lőtt csilingelő vasat. Ezután a mi perceink következtek: sikerült beszorítani az ellenfelet, és emberelőnyhöz jutottunk, de kihasználni nem sikerült. A folytatásban igazán izgalmas és szoros küzdelem zajlott a jégen. Mindkét csapat megszerezhette volna a vezető találatot, de a kapusok remek napot fogtak ki.
3. HARMAD
Az utolsó játékrész elején gyorsan átvettük a kezdeményezést, egy perc elteltével egy kapu mögül középre tett korongot David Silye lőtte a hálóba (1-0)! Ezután a Milano csapata is nagyobb tempóra kapcsolt, küzdelmes játék zajlott a jégen. Egy hatalmas helyzete is akadt a vendégeknek: Nagy Kristóf ugyan bele tudott érni a korongba, de az átcsúszott rajta, így Ortenszkynek kellett nagyot mentenie a kapunk előtt. Ez pedig elég erőt adott az utolsó pár percre, ahol hősiesen védekeztünk. Az olasz csapat az egyenlítésért lehozta a kapusát is, ez pedig megbüntette csapatunk. Sikerült korongot szereznünk, Aku Kestila pedig nem hibázott az üres kapura (2-0)! Gól azonban még volt a mérkőzésben, szerencsére ez is hazai volt. Tizenkét másodperccel a vége előtt Rasmus Heljanko találata után dőlt el végképp a mérkőzés, egy újabb üres kapus góllal (3-0)!
Hatalmas győzelmet aratott csapatunk, két meccs után három pontunk van, ezzel a tizedik helyen állunk a tabellán. Folytatás vasárnap, szintén hazai pályán a Red Bull Salzburg csapata ellen.
Férfi Jégkorong, ICEHL alapszakasz:
FTC-Telekom - Milano HC 3-0 (0-0, 0-0, 3-0)
Összeállítások:
FTC-Telekom: Nagy (Bálizs)- Savoie, Silye, Laskawy, Bengtsson, Horváth - Dobos, Rönni, Heljanko, Tyni, Lindgren - Mihalik, Kestila, Schlekmann, Hadobás, Ortenszky - Galajda, Tóth, Farkas
Gólszerzők: Silye, Kestila, Heljanko
Férfi jégkorongcsapatunk pénteken 18:30-kor fogadja az újonc Milano HC csapatát a Tüskecsarnokban.
Második számú férfi jégkorongcsapatunk ellenfele a Worm Angels lesz az Officium Magyar Kupa első fordulójában.
Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.
Fontos, a szakosztályt érintő témákra került sor az ankéton, ami visszanézhető az FM YouTube+ csatornán.
Férfi jégkorongcsapatunk pénteken az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk a Fehérvár otthonában 4-3-ra nyert egy végletekig kiélezett meccsen.
Férfi jégkorongcsapatunk ma 16:00-tól a MET Arénában lép jégre az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán.
Jégkorongozóink szerint a BJA elleni 3–2-es siker és a címvédés nagy löketet adhat a szezonkezdetre – VIDEÓ!