2023. január 28.
„Örülök, hogy újra itt lehetek a srácokkal”
Sarciá Antonino a héten visszatért és csatlakozott a csapathoz a száraz edzéseken – INTERJÚ!

Csapatunk védője a december eleji UTE – FTC-Telekom meccs harmadik percében szenvedett komoly sérülést, ami miatt, mint később kiderült, egy csigolyája el is tört. Szerencsére idegsebészeti beavatkozásra nem volt szükség, játékosunkat pedig hamar hazaengedték a kórházból és otthon folytathatta a lábadozást. Szemfüles szurkolóinknak azonban feltűnhetett, hogy Sarciá ismét a csapattal van és egyre több időt tölt a lelátón a jeges edzés alatt, sőt a héten már a száraz edzésekre is visszatért, így az elmúlt időszakról és a jelenlegi állapotáról is megkérdeztük.

- Hogy érzed magad, így több mint egy hónappal a történtek után?

- Sokkal jobban érzem már magam, de azért voltak nehezebb pillanatok, napok, hetek, főleg mentálisan. Viszont azok a gesztusok, amiket kaptam a szurkolóinktól, a srácoktól, amikor eljöttek meglátogatni, vagy amikor a kapitány a mezemben ment nyilatkozni, meg, hogy felakasztották azt a cserepad mellé, azok azért sokat segítettek és átlendítettek a nehezebb pillanatokon.

- Mivel teltek az első napok, vagy hetek, hiszen sokáig otthon voltál, mozognod se nagyon lehetett.

- Igazából az első pár hét, az első két-három hét nem volt a legkellemesebb. Ott ugyanabban a pozícióban feküdtem vagy ültem, de nem nagyon tudtam semmit se csinálni. Utána azért már elkezdtem sétálgatni, meg kicsit mozogni, de igazából végig pörgettem a Netflixet. Meg mellette azért próbáltam kicsit tanulni is.

- Mit lehet tudni a rehabilitációdról, hiszen az elmúlt héten már visszatértél a száraz edzésekre, újra a csapattal edzel.

- A rehabilitáció a terv szerint halad, egész szépen gyógyulgatok. Szerencsére elkezdhettem már a gyógytornát, Ildivel (a csapat fizioterapeutája - a szerk.) meg a kezeléseket Bazsival (a csapat masszőre - a szerk), és igen, a mozgást is elkezdtem szépen lassan. Örülök, hogy újra itt lehetek a srácokkal, és hogy mozoghatok.

- Tudsz már valamit, hogy mikorra várhatunk vissza a jégre?

- Ezt még pontosan nem tudom megmondani, de ha továbbra is ilyen gyorsan gyógyulok, és jól halad minden akkor bízom benne, hogy minél hamarabb, de majd az orvosok eldöntik.

Cikkajánló

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

Hosszabbított válogatott csatárunk

Mihalik András a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Playoffról álmodik az FTC-Telekom két csatára

Laskawy Ferenc és Schlekmann Márk szerint a Fradi készen áll a következő lépésre az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin