2022. február 4.
Őrület Miskolcon: 15 gólos meccset nyertünk meg!
Hihetetlenül izgalmas és fordulatos mérkőzésen, a hosszabbítás után győztünk a DVTK Jegesmedvék ellen.

Férfi jégkorongcsapatunk Miskolcra utazott, ahol a DVTK Jegesmedvék ellen mérkőzött meg az Erste Ligában. A mieink ebben az évben összesen négyszer csaptak össze a borsodiakkal és minden találkozó szoros végeredményt hozott, így várható volt, hogy ezúttal is apróságok fognak dönteni, de ami itt történt, arra nehéz szavakat találni...

Már az első harmad megalapozott az igazi gólfesztiválnak. Előbb a hazaiak megszerezték a vezetést Seto Christopher William találatával. A mieink magára hagyták a miskolci játékost, aki egy az egyben vihette a kapura a korongot, amit Arany Gergely felett a kapunkba juttatott. Ám rögtön jött a válasz Seregély Máté révén, aki a kék vonal mellől eresztette el védhetetlen lövését. (1-1) Azonban ekkor jött az igazi hidegzuhany a mi szempontunkból: A DVTK alig fél perc alatt kétszer is mattolta a mieinket. Előbb Parnham maradt üresen oldalt, aki ki is használta a kínálkozó lehetőséget, majd Seto meglépett a koronggal és megszerezte önmaga második és csapata harmadik gólját. Szerencsére még mielőtt nagyobb lett volna a baj, Hajós Roland zárkóztatta csapatunkat, aki remekül szúrt bele egy kapu elé érkező korongba, amely így a gólvonalon túl kötött ki. (3-2)

Hajós ott folytatta, ahol az első harmadban abbahagyta: Középtávoli lövését nem tudta védeni a hazai kapus, majd az álomszerű kezdést Pavuk Attila tette teljessé, aki kiválóan helyezkedett a kapu előtt és emelte a korongot a hálóba. (3-4) A vezetésünk viszont nem tartott sokáig, ugyanis Galanisz sistergős bombával egalizált, majd Seto lövése a kapuvasról vágódott a gólvonalunk mögé. (5-4) Az ígéretes kezdésünk már a múlté volt, a DVTK pedig Walker révén megszerezte a hatodik gólt is. A mieink számára létfontosságú volt, hogy betaláljanak és Farkas Simon tett is róla, hogy újra nyílt legyen az összecsapás. (6-5)

Jöhetett az utolsó harmad, amely DVTK-góllal indult, ám Hajós Roland harmadik találatával újra feljöttünk egyre, majd jött Josh McFadden, aki a hazaiak harmadában eleresztette szokásos bombáját, ami az oldalvasat érintve bepattant Duschek kapujába, így jöhetett a hosszabbítás, amelynek az elején Rasmus Kulmala megszerezte a mindent eldöntő gólt, így a mieink egy egészen szenzációs, 15 gólt hozó mérkőzésen győztek Miskolcon.

Reméljük gólok maradtak még a mieinknél, mert vasárnap Győrben is szükségük lesz rá!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom 7-8 (3-2, 3-3, 1-2, 0-1)
DVTK Jegesmedvék: Duschek - Doetzel, Wehrs - Parnham, Seto, Walker - Kiss, Szirányi - Galajda, Galanisz, Hajnik - Hadobás, Vojtkó - Elgestal, Mattyasovszky, Miskolczi - Illés, Pecsét - Farkas, Ritó, Szabad Vezetőedző: Tokaji Viktor
FTC-Telekom: Arany – Boros, McFadden, Kulmala, Nagy G., Pavuk – Kärmeniemi, Seregély, Fowlie, Tamminen, Tóth A. – Bohunicky, Hegyi, Hajós, Kóger, Somogyi – Komáromy, Sarcia,  Farkas S., Roczanov, Tóth G. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Seto (11.03, Parnham, Walker), Parnham (14.12, Kiss, Szirányi), Seto (14.46, Walker), Galanisz (24.15, Galajda, Vojtkó), Seto (26.34, Galanisz, Doetzel), Walker (35.25, Seto, Parnham), Parnham (41.56, Wehrs, Walker), illetve Seregély (11.52, Karmeniemi), Hajós (16.05, Bohunicky, Sarcia), Hajós (21.44), Pavuk (23.26, Kulmala, Nagy G.), Farkas (37.38, McFadden), Hajós (48.23, Fowlie, Seregély), McFadden (53.17, Nagy G., Kulmala), Kulmala (61.12, McFadden, Nagy G.)
Kapura lövések: (10:13, 16:17, 20:13, 0:2) 46:45
Védések: (11:7, 14:13, 11:19, 1:0) 37:39 / 82.22% : 84.78%
Kiállítás percek: (0:2, 0:4, 4:6) 4:12
Emberelőny kihasználás: (7 /2) 28.57% / (21/ 1) 100.00%
Emberelőnyben töltött idő: 10:46 / 3:14
Emberhátrányos védekezés: (1 / 1) 0.00% / (2 / 7) 71.43%

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin