2019. szeptember 22.
Ötből öt: a Brassó sem jelentett akadályt
Férfi jégkorongosaink a héten már negyedszer játszottak, ezúttal hazai pályán fogadták a Brassó csapatát.

Hosszú héten van túl a Ferencváros férfi jégkorongcsapata. Alig kezdődött el a bajnokság, a Gyergyó elleni hazai győzelem után rögtön egy hosszabbításba torkolló Hokiderbi, majd iskolajáték a Vasas otthonában a debütáló Nagy Kristóffal, és egy székesfehérvári kiruccanás következett, ahol a Titánok csapata sem jelentett gondot. A hét utolsó napján hazai pályán jöhetett az a Brassó, aki a Vasas elleni meglepetés-vereség után sebzett vadként érkezett a Pesterzsébet Jégcsarnokba.

A Fradi keretébe visszakerült az a Sarcia Antonino, aki a két hétközi mérkőzést kézsérülés miatt kihagyta, amit még az Újpest otthonában szedett össze. Viszont kimaradt a hosszú ideje sérüléssel bajlódó Boros Dániel, de Roczanov Dezső sem állt Fodor Szabolcs rendelkezésére, ő az élő online közvetítés szakkomentátoraként volt jelen ezen az összecsapáson.

Mindkét csapat nagy iramban kezdte a mérkőzést, de az első helyzet a vendég Brassóé volt: Fowlie lőtt kapura, de Arany útját állta a próbálkozásának. Tizenöt másodperccel később a mieink előtt is meg lehetett volna az első helyzet, de Tóth Adrián középre tett passzát Fitzgerald nem érte el. Kettő és fél perc után Armstrong vette célba a Fradi kapuját, de Arany mamuttal védeni tudott. Negyven másodperccel később jött az első kiállítás: Rantanen kapott két percet fogásért. Az emberelőnyt próbálta megnyomni a Brassó, nagy intenzitással voltak a kapunk előtt, de sehogy sem tudták feltörni a masszív védelmünket. Az előny lejárta előtt hat másodperccel jöttek a brassóiak, szemből célba is vették a kaput, de Arany védett, majd a kipattanót is rátűzték a vendégek, de Arany erre is odaért. A kiegészülés után már mi is próbálkoztunk, gyorsan ott teremtünk a kapujuk előtt: egy középre lőtt korongról épphogy lemaradt Nagy Gergő. Fél perccel később kettő az egyben mehettünk, de a kapusuk valami elképesztő bravúrral védeni tudott. A harmad felénél a Brassót sem kímélték a játékvezetők: Zsókot küldték ki két percre, de nem kerültünk emberelőnybe, ugyanis Tóth Adrián is csatlakozott hozzá testre ütésért. Tizenhárom és fél perc után Rabbit és Harrison játszottak össze, majd Armstrong elé került a korong, aki ezúttal nem hibázott (0-1). Három perc kellett a válaszhoz: egy parádés Kulmala-Hegyi összejáték után jött a centerezés, ahol Nagy már várta a korongot, és egalizálni tudott (1-1). A harmad végén ugyan még volt egy helyzete a vendégeknek, de nem tudták kihasználni, így 1-1-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész legelején rögtön jött egy kiállítás: vendég részről Harrisont küldte ki a játékvezető magas bottal való játékért. Az előnyt próbáltuk a javunkra fordítani, de egy Pulli kísérleten kívül nem jutottunk el komolyabb helyzetig. Három perc után Németh egyedül vihette a kapura a korongot, de belelőtte a kapusba, egyelőre maradt a döntetlen. A Brassó is próbálkozott egy-egy lövéssel, de Arany mindannyiszor útját állta az erdélyi próbálkozásoknak. Négy és fél perc után egy kapu mögül jól visszatett korong, Nagy Gergő már ott volt, de a lövését a kapus oldalra tudta ütni. Alig hét perc játék után tőlünk is kivettek egy játékost: Switzer küldték a büntetőpadra gáncsolásért. Egy távoli lövésen kívül a brassóiak nem tudtak helyzetbe kerülni. A kiegészülés után Tóth Adrián és Jászai játszott össze, Fitzgerald pedig egy az egyben mehetett, csodálatosan verte meg a kapust, majd lőtte a hálóba a korongot (2-1). Tizenegy perc után vendég részről Borisenko kapott két plusz két percet akadályozásért, valamint sportszerűtlen magatartásért, de nem sokkal később Nagy Gergő is kiállt két percre, szintén sportszerűtlen magatartás miatt. Kapitányunk visszatérése után hiába játszottunk előnyben, nem tudtuk kihasználni. Tizenhat és fél perc után Pozsár és Armstrong verekedett össze a saját kapunk előtt, majd miután mindketten a földön kötöttek ki, kaptak 5-5 perces büntetést durva játékért. Két perccel a játékrész vége előtt Stephenson kapott kettő plusz tíz percet. Egy perccel a vége előtt nagy kavarodás volt a brassóiak kapuja előtt, Tóth Adrián pedig köszönte szépen, és belőtte a harmadik Fradi-gólt (3-1). Ugyan öt másodperccel a vége előtt Arany még védett, 3-1-es Fradi-előnnyel mentek szünetre.

A záró játékrészre sokkal nagyobb magabiztossággal jöttünk ki, de a küzdelem ugyanúgy megmaradt, mint a találkozó előző két harmadában. Az első helyzet ennek ellenére a vendégek előtt adódott, de pontatlanok voltak. Öt perc után Armstrong állt ki két percre, amit nagyon gyorsan megpróbáltunk kihasználni: Nagy tette vissza a korongot Kulmalának, de a kapus hatalmas bravúrral védeni tudott. A kiegészülés pillanatában a vendégek szinte a gólvonalról szabadítottak fel. Nyolc perc negyven után Tóth Richárd szenzációsan tartotta meg a korongot a bal sarokban, majd elindult vele befelé, és egészen addig ment, amíg ki nem tudta lőni a hosszú alsót (4-1). Egy perccel később Hegyinek készítik vissza a korongot, aki ugyan lőni is tudott, de a próbálkozása elkerülte a kaput. Az utolsó harmad felén már túl voltunk, amikor a vendégek is eljutottak egy lövésig: Mihály volt teljesen szabadon, de a lövése Arany kezében halt el. Fél perccel később már mi támadtunk: Jászai távoli lövése nem akad be, de Kulmala még ott volt, hogy ismételni tudjon, de egy önfeláldozó védő blokkolni tudott. Tizennégy perc után ismét a mieink előtt adódott lehetőség: Hajós lódult meg, megkerülte a kaput, lekészítette Tóth Gergelynek, aki jócskán fölé durrantott. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de újabb gólt már nem szereztünk, maradt a 4-1.

Az FTC-Telekom magabiztos játékkal, 1-0-s hátrányból fordítva végül 4-1-re tudott győzni az erdélyi Corona Brassó ellenében. A Fradi legközelebb kedden, a KMH otthonában lép pályára 18.00-tól a Tüskecsarnokban, majd következik szeptember 27-én, pénteken 18.00-tól Pesterzsébeten a Csíkszereda elleni csúcsrangadó!

A teljes mérkőzés:

A találkozót követő sajtótájékoztató, Ondrej Rusnák brassói másodedző és Fodor Szabolcs ferencvárosi vezetőedző részvételével:

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 5. forduló
FTC-Telekom – Corona Brassó  (1-1, 2-0, 1-0)
Pesterzsébet Jégcsarnok
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Rantanen, Karmeniemi, Kulmala, Nagy, Pavuk – Jászai, Pulli, Tóth Ad., Fitzgerald, Switzer – Hegyi, Pozsár, Tóth Ri., Németh, Hajós – Tóth Gergely, Sarcia, Farkas, Tóth Gergő, Tóth Re. Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Corona Brassó: Polc (Tőke) – Armstrong, Harrison, Plante, Rabbit, Fowlie – Stephenson, Borisenko, Péter, Tranca, Zsók – Mihály, Bors, Bíró, Gliga, Molnár – Szabó, Bíró, Gajdo, Bíró, Molnár Vezetőedző: Julius Pénzes
Kapura lövések: (5:8, 11:6, 21:4) 37:18
Védések: (7:4, 6:9, 4:20) 17:33 / 94.44% : 89.19%
Kiállítás percek: (4:2, 9:23, 0:2) 13:27
Emberelőny kihasználás: (5 / 1) 20.00% / (2 / 0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (0 / 2) 100.00% / (1 / 5) 80.00%
Gólszerzők: Nagy G. (16:37, Hegyi, Kulmala), Fitzgerald (29:26, Tóth A., Jászai), Tóth A. (38:49, EE, Hegyi, Fitzgerald), Tóth R. (48:42, Hajós, Hegyi), illetve Armstrong (13:31, Rabbit, Harrison)

Cikkajánló

Nagy Gergő: „Le a kalappal az egész csapat előtt!”

Csapatkapitányunk és vezetőedzőnk értékelt a fantasztikus dániai Kontinentális Kupa-győzelem után – VIDEÓ!

Itt az újabb hokicsoda: legyőztük a favoritot Dániában!

Férfi hokisaink 3-2-re nyertek a Nottingham Panthers ellen Dániában, él a remény a négyes döntőbe jutásra!

IIHF KK: Nottingham Panthers - FTC-Telekom 2-3

Férfi hokisaink 3-2-re nyertek a Nottingham Panthers ellen Dániában, még továbbjuthatnak - TELJES MECCS!

„Sportemberek vagyunk, mindig szeretnénk győzni”

Fodor Szabolcs vezetőedző és a Fradi legjobbja, Arany Gergely értékeltek hokisaink első dániai KK-meccse után.

Megérkeztünk Európába, de a pontszerzés nem jött össze

Férfi hokisaink fantasztikus játékot nyújtottak a házigazda dán SonderjyskE ellen, de győzött a nagyobb rutin.

IIHF KK: Sonderjyske - FTC-Telekom 3-1

Férfi hokisaink fantasztikus játékot nyújtottak a házigazda dán SonderjyskE ellen - ITT A TELJES MECCS!

Csoda lenne, mégis továbbjutásról álmodnak hokisaink

Bombaerős dán, brit és francia ellenféllel találkozik a vojensi Kontinentális Kupa-hétvégén a Fradi!

Budapest-Billund-Kolding: így utaztak hokisaink Dániába

Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatunk szerencsésen megérkezett a Kontinentális Kupa helyszínére – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most