Majoross Gergely szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a magyar férfi jégkorong-válogatott novemberi összetartására szóló keretét. A soron következő idény immár a második lesz az elitben, és a mostani névsor alapján a csapat kifejezetten ütőképesnek ígérkezik – extra öröm, hogy klubunkat két kapusunk, Nagy Kristóf és Bálizs Bence, továbbá három csatárunk, Mihalik András, Mattyasovszky Gergely és Molnár Dávid is képviselni fogja Franciaországban.
Új kihívás, kemény rangadók várnak válogatottunkra az IIHF (Nemzetközi Jégkorong Szövetség) által életre hívott új sorozatban, a Nemzetek Európai Kupájában (angolul European Cup of Nations, röviden ECN). A 2025/2026-os idényben a csapat kizárólag A-csoportos vagy olimpiai résztvevő válogatottak ellen játszik majd ősztől tavaszig – egyetlen kivételként Lengyelországgal mérkőzik meg, amely a divízió 1/A-világbajnokság házigazdájaként kapott helyet, és egy évvel korábban még maga is az elitben szerepelt. A felnőtt Nemzetek Európai Kupáját azért hozták létre, hogy a válogatott szünetekben a csapatok ne csak barátságos meccseket, hanem valódi tétmérkőzéseket játszhassanak, mégpedig az IIHF által kijelölt keretek között. Ennek köszönhetően magasabb lehet a játék színvonala, és a jégkorong sportág ismertsége és értéke is tovább növekedhet. Az első fordulóban kronológiai sorrendben Norvégia, Dánia és Franciaország lesz válogatottunk ellenfele, két előbbit barátságos mérkőzésen már sikerült felülmúlni, a házigazda franciákat pedig a legutóbbi világbajnokságon tudtuk legyőzni hosszabbítást követően, ezért kifejezetten jó mérkőzésekre számíthatunk a jövő hét folyamán.
Ennek alkalmából el is kaptuk a jeges edzés előtt Molnár Dávidot, aki először fogja magára húzni a címeres mezt.
- Ez lesz az első válogatott tornám, ami óriási megtiszteltetés számomra, hogy magamra ölthetem a címeres mezt. Ez egy nagyon fontos és pozitív visszajelzés is, hogy jó úton haladok. Bízom benne, hogy meg tudom mutatni magam a válogatottban, és a későbbiekben be tudom verekedni magam akár a világbajnoki keretbe is. Csak pozitívan állok az előttem álló hétvégéhez, és szeretném a legjobbamat nyújtani, ahogy azt a Fradi színeiben is teszem. A játékom stílusa mindig is ilyen volt, és örülök, hogy magasabb szinten, az ICEHL-ben is kamatoztatni tudom, továbbá a válogatott felé is szeretném megmutatni az erősségeimet. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam az edzőktől, és a tapasztaltabb csapattársak, a légiósok is sokat segítenek, ők is megerősítenek abban, hogy ezen az úton haladjak tovább. Természetesen szeretnék a pontgyártók közé is feliratkozni, és bízom benne, hogy a közelgő mérkőzéseken ezt meg is tudom majd mutatni. Ami a szerepemet illeti: úgy érzem, nagyon jól illik rám. Biztos vagyok benne, hogy hasonló, sőt talán még intenzívebb meccsek várnak majd ránk Franciaországban, valamennyire persze könnyebbséget jelent, hogy az ICEHL szintjén edzem és játszom, így fel vagyok készülve a tempóra. Izgatottan várom a jövő hetet - mondta Molnár Dávid.
Az elkövetkezendő hat napban három tétmeccs is vár csapatunkra, az FTC-Telekomra: október 29-én a HK Olimpija, két nappal később, pénteken pedig a Graz99ers lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban (JEGYEK ITT), a válogatott szünet előtti utolsó tétmeccsünket pedig a Linz vendégeként fogjuk megvívni.
Hokiünnep lesz pénteken a MET Arénában, a Fehérvár AV19-hez látogatunk.
Szoros meccsen tartotta itthon mind a három pontot férfi jégkorongcsapatunk.
Gordie Green a szezon végéig, Marek Hudec december elejéig írt alá.
Holnap este a Vienna Capitals érkezik Budapestre.
Fodor Szabolcs öt hónapja a Fradi jégkorongszakosztályának GM-je. Az ICEHL új korszakot hozott a klubnak.
Nem jött össze a bravúr férfi jégkorongcsapatunknak az ICEHL-ben.
Vasárnap délután Linzben játszanak hokisaink.
Egy pontot itthon tartott férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben.