2020. július 31.
Pontkirály, bajnok: a Fradiból vonul vissza a támadó
Márciusban aranysisakban és Fradi-mezben játszotta utolsó mérkőzését hokicsapatunk támadója, Brett Switzer.

Négy érkező, és 18 maradó játékos után bejelentette harmadik távozóját az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapata:

két sikerekkel tarkított ferencvárosi év után távozik, és visszavonul az aktív sportpályafutásától az előző idény házi pontkirálya, a kanadai Brett Switzer.

Brett William Switzer 1990. május 24-én született a kanadai Calgaryben. Utánpótlás csapatok után 2008-ban az Olds Grizzlys volt az első felnőtt csapata, majd a Vernon Vipers és a Spruce Grove Saints után, kétszeres albertai junior bajnokként az amerikai állami egyetemi ligába, az NCAA-be igazolt, a Bentley University csapatához. Négy szezon után 2015-ben kezdte meg európai pályafutását, a brit elitligás Dundee Starsnál, majd két idény után a francia élvonalba, Nizzába szerződött. Innen érkezett egy idény után Fodor Szabolcs hívására a Ferencvároshoz, amellyel két szezon alatt pályafutása legnagyobb sikereit aratta. Két magyar bajnoki címet, két Erste Ligát és egy Magyar Kupát nyert, részese volt a Kontinentális Kupa-továbbjutásnak, valamint a 2020-as rájátszásban házi pontkirályként aranysisakban szerepelt. A 2018/19-es idényben az Erste Liga alap- és középszakaszában 40 meccsen 23+33 pontig jutott, majd a rájátszás 13 mérkőzésén 9+10 pontot szórt, míg 2019/20-ban az alap- és középszakaszban 42 meccsen 25+32 pont, a rájátszásban 8 találkozón 4+2 pont volt a mérlege, de pontokat szerzett a Magyar Kupában és a Kontinentális Kupában is.

Brett Switzernek köszönjük a Ferencvárosi Torna Clubért tett szolgálatait, és pályafutása lezárultával sikeres és boldog civil életet kívánunk neki!

Az FTC-Telekom Jégkorong jelenlegi kerete a 2020/21-es idényre:
Érkezett: Keaton Ellerby (Dornbirn, 2021-ig), Imre Patrik (Fehérvári Titánok, 2021-ig), Sági Martin (DEAC, 2021-ig), Somogyi Balázs (Dunaújvárosi Acélbikák, 2021-ig)
Távozott: Jászai Dávid (MAC-HKB Újbuda), Anssi Rantanen (?), Brett Switzer (visszavonul)
Maradt: Arany Gergely (2022-ig), Boros Dániel (2021-ig), Farkas Lőrinc Simon (2021-ig), Hajós Roland (2021-ig), Hegyi Ádám (2022-ig), Lauri Kärmeniemi (2021-ig), Rasmus Kulmala (2021-ig), Nagy Gergő (2022-ig), Nagy Kristóf (2022-ig), Németh Attila (2021-ig), Pavuk Attila (2022-ig), Roczanov Dezső (2021-ig), Sarcia Antonino (2021-ig), Tóth Adrián (2022-ig), Tóth Gergely (2021-ig), Tóth Gergő (2021-ig), Tóth Renátó (2021-ig), Tóth Richárd (2021-ig)

Cikkajánló

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

Fradi Korongélmény-csomag: örök emlék hokirajongóknak

Korongbedobást ajándékba? Az Eventim oldalán elérhető élménycsomag emlékezetes pillanatokat nyújt meccseinken.

Bravúros pontszerzés a listavezető otthonában

Férfi jégkorongcsapatunk nagyot küzdve, büntetők után 4-3-as vereséget szenvedett a Bolzano együttesétől.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin