2022. szeptember 22.
Remekül helyt álltak a Fradi sikethokisai Csehországban
Jégkorong szakosztályunk jóvoltából nívós tornán vettek részt a Fradi és a magyar válogatott sikethokisai.

Nemrég Csehországban szerepelt egy nívós tornán az FTC égisze alatt működő siketjégkorong csapat, amely a magyar sikethoki válogatottat is alkotja. A Vereb Dominik edző által felkészített együttes az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály jóvoltából jutott ki a tornára, ahol remekül helyt állt. Az alábbiakban Mártonffy Máté csapatvezető beszámolója olvasható.

„A magyar siket válogatott, és a Fradi sikethoki csapatának játékosai egyértelműen pozitív irányba tartanak a fejlődést illetően. Ezen a tornán az összetartás, a csapategység még tovább csiszolódott. A Vasas SC játékosa, Szemerei Péter a torna végén a legjobb játékos különdíját is begyűjthette.

Az első napon, hatórás utazást követően közvetlenül éppen a két legerősebb csapattal kellett megmérkőzni. Az első mérkőzést a finn Hero Helsinki ellen játszottuk, a csapat tagjai egytől egyik olimpikonok, olimpiai bajnokok. Ezeknek a tükrében becsülendő eredmény a 11-5-ös vereség, a csapat keményen küzdött, és mindent kiadott magából. Ezután jött mindössze öt perc pihenőt követően a cseh Hradec Kralove, amely ellen nagyon fáradt magyar csapat állt ki. Mégis a végsőkig küzdött, és bár az első harmad után 8-1-re vezettek a csehek, végül sikerült megszorongatni őket, és 10-9-re felzárkózni. A cseh és a finn szakemberek, vezetők is dicsérték a magyar együttes elmúlt években mutatott fejlődését.

Augusztus 26-án az IKH Stockholm ellen kezdtünk, vereség lett a vége. A svédeken látszott a technikai fölény, de szerencsére nincs is olyan messze ez a szint! Tízperces pihenő után jött egy újabb cseh klub, az SKN Plzen. Az igazat megvallva ők egy kicsit félvállról vették az ellenfelüket, ezt pedig a mieink megbosszulták, és tiszta fejjel, nagy erőbedobással és szívvel küzdve 9-4-re megnyertük a mérkőzést!

A körmérkőzések végén a negyedik helyről folytattuk a tornát, így ha augusztus 27-én legyőztük volna ismét a Plzent, a harmadik helyért játszhattunk volna. Sajnos elbíztuk magunkat, és 12-9-re kikaptunk. Igyekszünk tanulni az ezen a meccsen elkövetett hibákból.”

A torna bajnokcsapata végül a finn Hero Helsinki lett. A sikethoki csapat edzője, Vereb Dominik így látta az eseményeket:

„Az eredmény ellenére a magyar siket csapat nagyon jól teljesített a csehországi tornán. Azt tapasztaltam a siketeknél, hogy a kommunikáció a jégen és a jégen kívül is megvan, igaz, vannak itt is kicsi viták, de ez megszokott, hiszen csapatsportot űznek. Augusztus eleje óta vagyok a csapattal, szeretnék sok időt eltölteni még velük, hiszen egy nagyon összetartó csapat. A terveim nem lesznek nehezek, de könnyűek sem, a lényeg annyi, hogy a taktikai dolgokra, kihozatalokra fogunk ráállni ebben a szezonban. Én személy szerint a csapattal jól érzem magam, mert egy olyan közösségbe léphettem be, ahova eddig még egyszer sem, kedvesek, megértőek, barátságosak, összetartóak."

Mártonffy Máté csapatvezető, egyben a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének jégkorong szakágvezetője a torna után is összefoglalta az eseményeket:

„2005 óta tartozom a siket jégkorong csapathoz, teljesen beleszerettem ebbe a sportágba. Azóta foglalkozunk a hallássérült utánpótlással és a felnőtt csapattal is, folyamatosan toborzunk. Híve vagyok az integrációnak. Várunk felnőtt és utánpótlás csapatainkba jelentkezőket továbbra is folyamatosan! Próbálok hű maradni dédnagyapám, dr. Mártonffy Miklós értékeihez és sportszeretetéhez, aki a MOB főtitkára volt 1914 és 1933 között.

A csehországi Pardubicében megrendezett nemzetközi klubcsapat bajnokságon a mérkőzések és a szakmai beszélgetések során más klubvezetőkkel, illetve a szervezést figyelve a játékosok, edzőnk és jómagam is sok tapasztalatot szereztünk a jégen és azon kívül is. A HC Dynamo jégpályája hasonló a budapesti Tüskecsarnokhoz, minden igényt kielégített, a szállás és az ellátás is kiváló volt, volt idő városnézésre is, láttuk a várat, a gyönyörű sétálóutcát. Nagyon kellett már ez, három éve nem voltunk nemzetközi tornákon különböző okok miatt, a csapat pedig most összetartóbb, mint valaha! Köszönöm az FTC siket jégkorongosainak, hogy eljöttek, és a végsőkig küzdöttek három kemény napon át, amelyeken két mérkőzés között szinte alig kaptunk pihenőidőt! Krjukov Alekszandr sajnos nem tudott a jégen lenni velünk, egy korábbi sérülése kiújult, így Vereb Dominik edzőt segítette a meccsek alatt, míg Vogány Gini jeltolmács is végig velünk volt. Szemerei Péter, a Vasas U18-as csapatának játékosa és a siketválogatott tagja kapta a torna legjobb játékosának járó különdíjat a bajnokság végén a banketten. A tornán való részvétel jót tett a csapatnak és a stábnak is, nagyon jó motivációnak tartom. Köszönöm a Fradi jégkorong szakosztályának, az MJSZ-nek és a Vasasnak is a támogatást. Köszönjük a kiváló szervezést a házigazda csapatnak!

Mártonffy Máté
omote1@gmail.com
siketjegkorong@gmail.com
SMS: +36 20 205 1385

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin