2020. december 18.
Rendhagyó stadiontúra Kóger Dániellel
Hokisaink 138-szoros válogatott új igazolását Nagy Gergő vezette be a fradizmus alapjaiba – VIDEÓ!

Kóger Dániel több mint százszoros válogatott, a magyar nemzeti csapat egyik alapembere, decembertől pedig már a Ferencváros magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatát erősíti. Dani 2006 óta íródó felnőtt pályafutása során eltöltött két idényt Salzburgban, négyet pedig a tengerentúlon, de Magyarországon eddig még nem szerepelt szülővárosa csapatán, a Fehérváron kívül más együttesben.

Nem is kérhettünk volna fel alkalmasabb embert, hogy új igazolásunknak ízelítőt adjon a fradizmusból, mint a hokicsapat gyerekkora óta köztudottan fradista kapitányát, egyben Dani régi jóbarátját, Nagy Gergőt. Kapitányunk rögtönzött stadiontúrát tartott Daninak a Groupama Arénában, hol amikor ideje engedi, maga is szurkol a labdarúgócsapat sikereiért.

Cikkajánló

Távozik a kapitány, Brady Shaw

Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.

Szuper-edzés a Tüskecsarnokban!

Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!

Drámai vereséggel ért véget a szezon

Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.

Három pontra van szükségünk

Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.

Fájó vereség az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.

Végjáték a Tüskecsarnokban

Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

Utoljára a Cápák ellen

ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin