2021. február 5.
Rendkívül fontos rangadó jön
Férfi jégkorongcsapatunk a válogatott szünet és az erdélyi túra előtt a MAC HKB Újbuda ellen lép jégre.

Az elmúlt időszakban szépen lassan hozzászokhattunk, hogy sorban játszik rendkívül fontos, az alapszakasz végeredménye szempontjából akár sorsdöntő mérkőzéseket magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk. Köszönhető ez annak, hogy a koronavírus-járvány által alaposan a feje tetejére állított szezonban minden idők egyik legszorosabb állása bontakozott ki, néhány játéknappal az alapszakasz vége előtt még három csapatnak van reális esélye elérni az első helyet, a felsőházi 2-4. helyekre pedig hat csapat pályázik. Mondanunk sem kell, azért rendkívül fontos az első négyben zárni, mert idén a megcsúszott versenynaptár miatt nincs középszakasz, így a rájátszásra a kiemelések az alapszakasz végeredménye alapján kerülnek meghatározásra. Így az első négy helyezett választhat majd magának ellenfelet a második négyből, sőt, a hazai pálya előnye is biztosítva lesz számukra legalább a playoff első körében.

A Ferencváros parádés januári sorozatának köszönhetően, amelynek során tízből tíz mérkőzést nyertek meg a mieink a 2021-es naptári év elején – ez egyébként a leghosszabb ilyen sorozat idén a ligában – elérték, hogy reális eséllyel szálljanak harcba az egész rájátszásra első választást és pályaelőnyt biztosító alapszakasz-győzelemért a Corona Brassóval és a Csíkszeredával szemben. Azok után viszont, hogy csapatunknál szerdán a DEAC ellen beállt egy komolyabb rövidzárlat, aminek 4-0-s hazai vereség lett a vége, kiéleződött a verseny. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy bár a Fradi a listavezető, vesztett pontok tekintetében az öt meccsel kevesebbnél járó Brassó hét, a Csíkszereda pedig három ponttal előzi meg a mieinket. A Ferencváros a február 15-21 közötti nemzetközi szünet után négymérkőzéses erdélyi túrával zárja az alapszakaszát, amelyen kétszer találkozik a Csíkszeredával, egyszer-egyszer pedig a Gyergyóval és a Brassóval, míg a két másik rivális, a Corona és a Sportklub épp a válogatott héten játssza le egymás elleni mind a négy mérkőzését, így minden abban a két hétben dől el. Ahhoz viszont, hogy „lőtávolon belül” maradjunk, vagyis reális esélyünk legyen odaérni az első helyre, nem szabad, hogy a most meglévő virtuális távolság tovább nőjön.

Egyetlen mérkőzésünk van már csak hátra az egyhetes szünet és az erdélyi túra előtt, amelyen a fent kifejtettek miatt mindenképpen fontos lenne mindhárom pontot begyűjteni. Egyáltalán nem lesz viszont könnyű dolgunk, hiszen az ellenfél az a MAC HKB Újbuda lesz, amelyik jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, de rendkívül kiélezett versenyben van a fontos negyedik helyért a DEAC-cal és az Újpesttel. Előbbitől mindössze egyetlen ponttal vannak lemaradva Kangyal Balázs tanítványai, viszont két meccsel kevesebbet játszottak, míg utóbbit két ponttal előzik meg. Az újbudaiaknak is létfontosságú lesz tehát, hogy megszerezzék ellenünk mindhárom pontot.

A DEAC ellen láthattuk már, mi történhet, ha nem vagyunk elég élesek egy nagyon fontos pontokért küzdő, jó erőkből álló felsőházi ellenfél ellen. Minden bizonnyal tanultunk azonban azokból a hibákból, már csak azért is, mert szombati ellenfelünknél Bálizs Bence személyében hasonlóan komoly kvalitású kapus véd, mint amilyen Hetényi Zoltán a debrecenieknél, a MAC fiataljai és remek légiósai pedig komoly tempójú hokira és életveszélyes gyors ellentámadásokra képesek. A megoldandó feladat tehát hasonló, mint szerdán volt, ami azt jelenti, a helyzetkihasználáson, a játék „élességén” és az emberelőnyös játékokon mindenképpen javítanunk kell. Abból sem indulhatunk ki teljes magabiztossággal, hogy eddig háromból háromszor legyőztük a MAC HKB-t idén, mert mindhárom mérkőzés rendkívül szoros volt, kettő is a hosszabbításban dőlt el, míg egyet többször is hátrányból felállva húztunk be.

A kiélezett, izgalmas csata borítékolható, hogy melyik félnek sikerül behúznia a létfontosságú pontokat, kiderül szombaton 14.10-től a Tüskecsarnokban. A mérkőzés az aktuális járványügyi előírásoknak megfelelően zárt kapuk mögött zajlik majd, az M4 Sport Plusz élőben közvetíti a találkozót.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
MAC HKB Újbuda – FTC-Telekom
2021. február 6., szombat 14.10
Tüskecsarnok, Budapest, zárt kapuk mögött
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: M4 Sport+

Cikkajánló

A Bolzano ellen zárjuk a hetet

Férfi hokisaink vasárnap kora délután fogadják az olaszokat az ICEHL-ben.

Micsoda este a Tüskecsarnokban!

Harmadjára is legyőzték férfi hokisaink a Pusertal csapatát.

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin