2022. február 17.
Shutout és kiütés, kilencet lőttünk a Dunaújvárosnak!
9-0-ra legyőztük a DAB-ot, a Gyergyó veresége miatt pedig a második helyről várjuk az alapszakasz zárómeccsét.

Két játéknappal a férfi jégkorong Erste Liga 2021/22-es alapszakaszának vége előtt szinte minden pozíció eldőlt már matematikailag, már csak az maradt a kérdés, hogy a Ferencváros, az Újpest és a Gyergyó csapatai milyen sorrendben végeznek a 2-4. helyen. Ez egyáltalán nem mindegy, hiszen az alapszakasz második helyezettje másodikként választhat ellenfelet az 5-8. helyen rangsorolt csapatok közül, ráadásul a negyeddöntő után az esetleges elődöntőben is pályaelőnnyel vághat neki a párharcnak.

Az elmúlt fordulók eredményei alapján ferencvárosi szempontból teljesen leegyszerűsödött a képlet: amennyiben az FTC-Telekom megnyeri a hátralévő két, hazai jégen lejátszandó mérkőzését, biztosan másodikként zár. Így nyugodtan nevezhettük kétmeccses „mini rájátszásnak” is a csapatunkra váró két meccset, amelynek első mérkőzését csütörtökön a Dunaújvárosi Acélbikák ellen vívta Fodor Szabolcs együttese.

Az már a találkozó előtt biztos volt, hogy a DAB végez az utolsó helyen az Erste Liga idei kiírásában, ennek megfelelően két meccsel a vége előtt már „elengedte” a szezont a Fejér megyei együttes. Szerdán bejelentették, hogy egyik kulcsemberük, a rutinos Igor Bobcek távozik a csapatból, csütörtökön pedig egyetlen kapussal és 17 mezőnyjátékossal, több sorban védők helyett is támadókkal állt fel a Dunaújváros a számukra tét nélküli mérkőzésre. A Ferencváros számára közel sem volt tét nélküli a meccs, így Fodor Szabolcs a lehető legerősebb keretet nevezte a meccsre, igaz, a kapuban Nagy Kristóf kezdett Arany Gergely helyén.

A papírformának megfelelően az első perctől kezdve óriási nyomást helyeztünk a tét nélkül játszó dunaújvárosiak kapujára, és a gól is hamar megjött: Somogyi korcsolyázott körbe a vendégek harmadában, majd középtávolról lőtt a hálóba. (1-0) Öt perccel később Tkacsenko és Tóth Gergő küzdött a korongért a vendég harmadban, amiből végül egy fair fight alakult ki, támadónk gyorsan rövidre zárta, mindkét fél 5-5 percet kapott. Ezt követően előbb Bubnov, majd Németh kapott két percet, így kétszer is emberelőnyben támadhattunk, de ezt nem tudtuk kihasználni. A harmad felén túllépve McFadden is kiült a büntetőpadra, pillanatokkal később követtő őt Kóger is. 1:46-ig kettős előnyben játszhatott a DAB, ám hősiesen védekeztünk, Nagy Kristóf pedig zsinórban háromszor is parádésan védett, így kivédekeztük a hosszú kettős hátrányt. Sőt, két perccel az első szünetet jelző dudaszó előtt ismét a mieink játszottak előnyben, és ezt már kihasználtuk, Kulmala keresztpasszát Fowlie „szokásos” emberelőnyös helyéről, a bal oldali bedobókörből vágta kapásból a hálóba, így 2-0-s előnnyel mentünk a pihenőre.

Már a találkozó előtt is lényegében az volt a kérdés, hogy mikor és hány gólt lövünk a szezont elengedő DAB-nak, de az első harmadban még nem szakadt ki a gólzsák. A második harmadban már igen, 23-at lőttünk kapura és abból 6 gólt szereztünk. Az elsőt rögtön 16 másodperccel a kezdés után: Kulmala kapott Tamminentől korongot a kapu előtt, és közelről betalált, megszerezve ezzel pályafutása 100. gólját az Erste Ligában. (3-0) Két perccel később ismét megzörgettük a dunaújvárosiak hálójét, ezúttal Kóger lőtt nagy gólt. (4-0) A 26. percben Seregély is távolról volt eredményes. (5-0) Az ötödik gól előtti percekhez hasonlóan ismét hosszú ideig ott tartottuk a DAB-ot a saját harmadában, a nagy nyomásnak meg is lett az eredménye, Somogyi kapott egy ajándék pakkot a vendég harmad közepén, pont szembe állva pedig nem hibázott. (6-0) A 36. percben Nagy Gergő akadályozás miatt kiült a büntetőpadra, de nemhogy nyomást nem tudtak tenni a kapunkra a vendégek, el is cserélték magukat, így nem tudták végig játszani a kétperces emberelőnyt. Négy a négy ellen pedig ismét mi jöttünk, ezúttal McFadden talált be, Farkas Simonnak ezzel megvolt a második asszisztja. (7-0) Sőt, ahogy letelt Nagy Gergő büntetése, emberelőnybe kerültünk, és maga a jégre visszatérő csapatkapitány használta ki, a létszámfölényt, közelről, senkitől sem zavartatva lőtt Kovács hálójába, (8-0) így nyolcgólos előnnyel mehettünk el a második szünetre.

A harmadik harmad előtt még a szezonbéli gólrekordra is volt esélye a csapatnak (korábban a Brassó 12-0-ra verte éppen a DAB-ot az idei szezon legnagyobb különbségű meccsén), ám a harmadik harmadban bár ismét kapuja elé szegeztük a vendégeket, végigtámadtuk a játékrészt, nem sikerült újra kinyitni a gólzsákot. Ezúttal is megvoltak a helyzetek, ám ami összejött a másodikban, abból a záró játékrészben semmi, és Kovács is remek védéseket mutatott be a vendégek kapujában. A túloldalon ezúttal sem volt sok dolga Nagy Kristófnak, de ami volt, azt magabiztosan megoldotta, így shutouttal zárt, kapott gól nélkül őrizte kapuját. Végül az újabb óriási nyomás (24:3 volt a harmadik harmadban a kapura lövés, 64:16 a mérkőzésen) ebben a harmadban is góllá érett, az 58. percben Roczanov távoli lövése talált utat a hálóba, ezzel pedig megnyertük a harmadik harmadot is. (9-0)

Egy magabiztos, kiütéses, 9-0-s győzelemmel érvényesítettük a papírformát, és mivel a Gyergyó 2-1-es vereséget szenvedett Székesfehérváron a Titánoktól, így a második helyről várjuk a szombaton 15.00-kor a Tüskecsarnokban éppen ellenük megvívandó ki-ki mérkőzést, amin az alapszakasz második helye lesz a tét.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák 9-0 (2-0, 6-0, 1-0)
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – McFadden, Boros, Kulmala, Nagy G., Tamminen – Seregély, Kärmeniemi, Fowlie, Pavuk, Tóth A. – Bohunicky, Hegyi, Kóger, Hajós, Somogyi B. – Galántai, Sarcia, Roczanov, Farkas S., Tóth G. Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Dunaújvárosi Acélbikák: Kovács D. – Bubnov, Marosi, Németh P., Kabatajev, Somogyi N. – Tkacsenko, Németh Á., Szappanos, Horváth Á., Tamás – Lescovs, Jadlószki, Gebei G., Lőczi, Stuchlik – Pinczés O., Piszmann. Vezetőedző: Azari Zsolt.
Gólok: Somogyi (1:41, Hajós), Fowlie (18:15, EE, Kulmala), Kulmala (20:16, Tamminen), Kóger (22:19, Seregély, Hajós), Seregély (25:45, Hegyi, Farkas), Somogyi (28:15), McFadden (38:24, Farkas, Sarcia), Nagy G. (39:25, EE, Fowlie, McFadden), Roczanov (57:50, Tóth Ad., McFadden)
Kapura lövések: (17:7, 23:6, 24:3) 64:16
Védések: (7:15, 6:17, 3:23) 16:55 / 100.00% : 85.94%
Kiállítás percek: (9:11, 2:2, 0:2) 11:15
Emberelőny kihasználás: (6 / 2) 33.33% / (4 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 7:42 / 3:40
Emberhátrányos védekezés: (0 / 4) 100.00% / (2 / 6) 66.67%

Cikkajánló

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin