2022. augusztus 24.
Svéd támadóval teljes hokisaink 2022/23-as kerete!
A 24 éves svéd Sebastian Kaijser már meg is kezdte a közös munkát magyar bajnok férfi hokisainkkal.

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábja az Erste Ligában idéntől bevezetett, keretértékekre vonatkozó pontrendszer ismeretében már az előző szezon végeztével elkezdte tervezni a 2022/23-as idény játékoskeretét. A szakosztály a nyár eleje óta bejelentésektől volt hangos, több távozó és visszavonuló játékos mellett közel egy tucatnyi új jégkorongozó érkezett, ahogy Fodor Szabolcs vezetőedző is fogalmazott, első idénye óta nem volt ennyi munkája a holtszezonban. A jeges edzéseket augusztus 3-án megkezdő, azóta már két edzőmérkőzést is lejátszó FTC-Telekom kerete most vált teljessé az új szezonra, ugyanis

a Ferencváros férfi jégkorongcsapata egyéves szerződést írt alá a 24 éves svéd támadóval, Sebastian Kaijserrel.

Sebastian Kaijser 1998. február 21-én született Svédországban. A 191 centiméter magas, 95 kilogrammos támadó pályafutását az IFK Täby HC U16-os csapatában kezdte 2012-ben, mellette pedig az U18-as csapatban is lehetőséget kapott. 2013-ban az U16-os Divízió 1-ben 23 meccsen pont per meccs felett teljesített, 19 gól és 10 assziszt köthető a nevéhez. Eredményessége az ifjúsági ligában is meglátszott, a J18 Div.1-ben ugyanebben a szezonban 12 meccsen 8+8 pontot szerzett. A 2014/15-ös idényben Kaijser bemutatkozott a Timra juniorcsapatában is, két évvel később pedig már a Timra másodosztályú felnőttkeretének is tagja lett, sőt, egy mérkőzésen jégre is lépett. 2017-ben lett a felnőttcsapat stabil tagja, amellyel feljutottak az élvonalba, így a 2018/19-es idényben hét meccsen az SHL-ben is szerepelhetett, igaz, a szezon jelentős részét a harmadosztályú Borlänge HF együttesénél töltötte kölcsönben, ahol 38 alapszakasz-mérkőzésen 28 pontig jutott. 2020-ban a harmadosztályú Bodens játékosa lett, az előző idényben pedig a másodosztályú Tingsryds AIF színeiben jégkorongozott.

Sebastian Kaijser, akinek más légiós kollégájához hasonlóan ez lesz az első szezonja külföldön, már meg is érkezett Budapestre, és néhány közös edzésen is túl van új csapattársaival.

A svéd támadó az FTC-Telekom 25., egyben utolsó játékosa a 2022/23-as szezonra, az ő érkezésével teljes csapatunk kerete.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2022/23-es szezon előtt:

Érkezett: Ollie Betteridge (brit, Nottingham Panthers), Aku Kestilä (finn, Les Jokers de Cergy-Pontoise), Julius Marva (finn, STS Sanok), Brayden Low (kanadai, Reading Royals), Kreisz Brúnó (MAC HKB Újbuda), Kozma Dávid (Hisingens IK), Kucsma Richárd (Vasas SC, kölcsönbe), Vszevolod Szorokin (orosz, Jugra Hanti-Manszijszk), August Nilsson (svéd, IF Troja-Ljungby), Sebastian Kaijser (svéd, Tingsryds AIF)
Távozott: Pavuk Attila (visszavonult), Hegyi Ádám (visszavonult), Somogyi Balázs (DAB), Roczanov Dezső (?), Kóger Dániel (?), Hajós Roland (visszavonult), Cody Fowlie (?), Josh McFadden (?), Juhani Tamminen (?), Lukas Bohunicky (?)
Maradt: Kulmala Rasmus (érvényes szerződéssel), Arany Gergely (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Földes László (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Tóth Adrián (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Tóth Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Lauri Kärmeniemi (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Boros Dániel (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Sarcia Antonino (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Seregély Máté (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Farkas Lőrinc Simon (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Bán Károly (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Galántai Richárd (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Komáromy Botond (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Nagy Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig)

Cikkajánló

Megvan B csapatunk ellenfele a jégkorong Magyar Kupában

Második számú férfi jégkorongcsapatunk ellenfele a Worm Angels lesz az Officium Magyar Kupa első fordulójában.

Szoros meccsen tudott győzni a Ljubljana

Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.

Megtartotta szurkolói ankétját a jégkorong szakosztály

Fontos, a szakosztályt érintő témákra került sor az ankéton, ami visszanézhető az FM YouTube+ csatornán.

A Ljubljana ellen kezdjük az ICEHL-szezont

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.

Laskawy utolsó perces góljával nyertünk

Férfi jégkorongcsapatunk a Fehérvár otthonában 4-3-ra nyert egy végletekig kiélezett meccsen.

A Fehérvár ellen zárjuk a felkészülést az ICEHL-re

Férfi jégkorongcsapatunk ma 16:00-tól a MET Arénában lép jégre az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán.

Galajda: „Büszkék lehetünk, hogy a végén behúztuk!”

Jégkorongozóink szerint a BJA elleni 3–2-es siker és a címvédés nagy löketet adhat a szezonkezdetre – VIDEÓ!

Újabb trófea az FTC-Telekomnak, megvan a címvédés!

Férfi jégkorongcsapatunk 3–2-re legyőzte a BJA HC-t a 2026-os Szuperkupa-döntőjében!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin