2026. szeptember 18.
Szoros meccsen tudott győzni a Ljubljana
Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.

Az idei évad első ICEHL-mérkőzésén a HK Olimpija Ljubljana csapatát fogadtuk a Tüskecsarnokban. Molnár Dávid sérülés miatt hiányzott a keretből, a kapuban Bálizs Bence állt.

1. HARMAD

Kemény, fizikális játékkal kezdődött a mérkőzés. Oda-vissza játék zajlott, csapatunk inkább kontrákból tudott kiugrani, míg a vendégek inkább letámadásokkal próbálkoztak. A 8. percben viszont az egyik megindulásukból sikerrel jártak Clayton Kirichenko révén (0-1). Egy perc múlva sikerült az egyenlítés, szép összjáték után Jussi Tammela passzolt az üres kapuba (1-1). Gyors gól következett, Joshua Lawrence volt eredményes (1-2). Kemény első harmadon voltunk túl, izgalmas játékrészt láthattak a nézők.

2. HARMAD

A második harmadban is inkább a Ljubljana volt fölényben. A 30. percben egy beleéréses találatot szerzett Marley Quince a vendégeknek (1-3). Egy emberhátrányban Mihalik és Tammela ki tudtak ugrani, de Horák hatalmasat védett. A másik oldalon viszont fel tudott állni az ellenfél és kihasználták az előnyt Jan Urbas nagy lövésével (1-4). Pár perccel később Laskawy Ferenc közeli találatával zárkóztunk kettőre (2-4). A harmad végén a mi perceink következtek: nyomás alá tudtuk helyezni a vendégek kapuját, több komoly helyzetig is eljutottunk, de gólt nem sikerült lőni.

3. HARMAD

Az utolsó harmadban több emberelőnyt is kaptunk. A 46. percben sikerült is kihasználni az egyik előnyt: a kapuson átcsúszó korongot Aku Kestila kaparta be a kapuba (3-4). Csapatunk ment az egyenlítésért, több nagy heyzetet is sikerült kidolgozni, beszorítottuk a vendégeket. Viszont egyenlítés helyett az 55. percben kettőre nőtt a különbség a két csapat között, amikor a Ljubljana ki tudott használni egy emberelőnyt T. J. Brennan révén (3-5). Az utolsó két percben kapuslehozatallal is próbálkoztunk, de nem sikerült feljebb zárkózni.
Egy izgalmas, szoros mérkőzéssel indult számunkra a szezon, pontot viszont nem tudtunk szerezni. Játékosainkra most egy hét pihenő vár, legközelebb jövő pénteken lépnek jégre hazai pályán az újonc Milano HC ellen.

 

Vezetőedzőnk, Timo Saarikoski értékelt a meccs után:

- A mérkőzés után nulla ponttal állunk, és ha egy ilyen erős csapat ellen háromgólos hátrányba kerülünk, akkor nem könnyű a dolgunk. Ugyanakkor büszke vagyok a srácokra azért, ahogy elkezdtek visszakapaszkodni a mérkőzésbe. A végén azt mondanám, hogy egészen szoros meccset tudtunk játszani.

Az első harmadban túljátszottuk a korongot, túl sokat akartunk vele játszani, és emiatt nem volt elég egyértelmű a játékunk. Aztán szerintem változtattunk, tettünk egy lépést előre, és a támadójátékunk is kezdett egyre tisztábbá válni.

Ezt követően a védekezésünk is sokkal szorosabb lett, különösen a harmadik harmadban. Folyamatosan tettünk egy-egy lépést a jobb irányba, és tudtuk, hogy megvannak a lehetőségeink a gólszerzésre, még akár az egyenlítésre is, de aztán nem sikerült.

 

Csatárunk Jussi Tammela is értékelt:

- Mindenképpen nehéz mérkőzés volt számunkra. Az Olimpija nagyon jól és stabilan játszott, egy kifejezetten erős csapatról van szó. Úgy érzem, hogy a mérkőzés elején nehezen alkalmazkodtunk ehhez. Voltak rosszabb periódusaink, de sikerült fokozatosan belejátszanunk magunkat a mérkőzésbe, megtaláltuk a ritmusunkat, és a végére egy kifejezetten jó, stabil meccset tudtunk játszani. Ez egyfajta lecke is volt számunkra. A mérkőzés minden apró részletéből tanulhatunk, és úgy gondolom, hogy a jövőben is sokat profitálhatunk ebből a találkozóból.

A következő ellenfelünk, a Milano új csapat a ligában, úgyhogy izgalmas, gyors mérkőzésre számítok. Még nem igazán volt időnk arra a meccsre figyelni, egyelőre mindig csak az előttünk álló meccsre koncentrálunk.

Nagyon jó lesz a Milano ellen játszani, és megnézni, hogyan teljesítenek, illetve milyen hokit játszanak. Még egyik felkészülési mérkőzésüket sem volt lehetőségem megnézni. Talán ma este még sikerül valamelyik meccsüket kielemeznünk, és egy kicsit megnézni, mire számíthatunk. Aztán pedig élvezzük a mérkőzést.

Férfi Jégkorong, ICEHL 2026/27, alapszakasz:

FTC-Telekom - HK Olimpija Ljubljana 3-5 (1-2, 1-2, 1-1)

Összeállítások:

FTC-Telekom: Bálizs (Nagy) - Savoie, Silye, Laskawy, Bengtsson, Horváth - Dobos, Rönni, Tammela, Tyni, Lindgren - Mihalik, Kestila, Heljanko, Hadobás, Ortenszky - Galajda, Tóth, Schlekmann, Farkas, Mattyasovszky

HK Olimpija Ljubljana: Horak (Us) - Urbas, Jeglic, Mahkovec, McNeill, Brennan - Meyer, Boychuk, Douglas, Halbert, Kirichenko - Simsic, Quince, Lawrence, Gregorc, Crnovic - Pance, Bericic, Sodja, Bohinc - Mehle

Gólszerzők: Tammela, Laskawy, Kestila, illetve Kirichenko, Lawrence, Quince, Urbas, Brennan

 

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin