2026. november 6.
Szoros mérkőzésen maradt alul a magyar csapat
A magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett a vb-bronzérmes Norvégiától.

A Nemzetek Európai Kupáján szereplő magyar férfi jégkorong-válogatott tegnap a szomszédos Szlovénia ellen maradt alul 5-2-re, ma pedig a vb-bronzérmes Norvégia csapata várt nemzeti együttesünkre. Ezen a mérkőzésen hat Fradi-játékos került keretbe: Nagy Kristóf, Farkas Olivér, Ortenszky Tamás, Laskawy Ferenc, Mihalik András, és Schlekmann Márk, míg Dobos Bendegúzt ezúttal nem nevezte a szakmai stáb.

A találkozó lendületesen kezdődött, az első negyedórában kevés játékmegszakítás törte meg a tempót. A játékrész vége előtt négy perccel azonban váratlan probléma miatt félbe kellett szakítani a mérkőzést: a magyar kispad közelében található plexielem szivacsborítása meglazult, és a helyszínen dolgozóknak nem sikerült azonnal megfelelően visszarögzíteniük. A játékvezetők ezért úgy döntöttek, hogy a csapatok visszavonulnak az öltözőbe, amíg elvégzik a szükséges javításokat.

A hátralévő időt végül a második harmad kezdete előtt pótolták, így a csapatok rövid szünet után folytatták a találkozót. A megszakítást követően még két gól is született az első játékrészben: a norvégok megszerezték a vezetést, de a magyar válogatott emberelőnyben, Nagy Krisztián révén egyenlített, az egyik asszisztot Ortenszky Tamás jegyezte. Így 1–1-es állással zárult a harmad.

A középső játékrészben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de egyik csapat sem tudta megszerezni a vezetést. A harmadik játékrész elején Norvégia emberelőnyből ismét betalált, ezzel 2–1-re módosította az állást.

A magyar válogatott a hátralévő időben igyekezett kiharcolni az egyenlítést, a hajrában pedig kapuslehozatallal is próbálkozott. Laskawy Ferenc távoli lövése már túljutott a norvég kapuson, a kapuvason azonban kifelé pattant, így az eredmény már nem változott.

A magyar válogatott szombat este a házigazda Franciaország ellen zárja az amiens-i tornát.

NEMZETEK EURÓPAI KUPÁJA

Norvégia-Magyarország 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)

Gól: Nagy K.

KERET

Kapusok: Farkas Roland (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nagy Kristóf (FTC-Telekom), Vay Ádám (Frederikshavn White Hawks, dán)

Hátvédek: Falus Ádám (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Farkas Olivér (FTC-Telekom), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Alex (Gyergyói HK), Horváth Donát (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (FTC-Telekom), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC/ FTC-Telekom), Tornyai Gábor (UTE)

Csatárok: Dobos Bendegúz (FTC-Telekom), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Farkas László (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Fehér Kolos (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Mihalik András (FTC-Telekom), Mihalik Gergő (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Molnár Bálint (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Péter Donát (Eisbären Regensburg, német), Ravasz Csanád (Gyergyói HK), Schlekmann Márk (FTC-Telekom), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19)

NEMZETEK EURÓPAI KUPÁJA, B-CSOPORT

Dátum: 2026. november 5–7.
Helyszín: Amiens (Franciaország)
Ellenfelek: Franciaország, Norvégia, Szlovénia

November 5., csütörtök, 16:00: Szlovénia 2-5
November 6., péntek, 16:00: Norvégia 1-2
November 7., szombat, 19:00: Franciaország

Cikkajánló

Kétgólos előny után veszített válogatottunk

A magyar férfi jégkorong-válogatott 5-2-es vereséget szenvedett a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin