2019. november 12.
Jubileumi gól és hosszabbításos siker Dunaújvárosban
Címvédő férfi hokisaink Tóth Adrián 200. Erste Liga-góljával a ráadásban győztek a DAB otthonában.

Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatunkra november elején bizony ráfért már egy kisebb pihenő, hiszen nem akármilyen mérkőzéshullám van mögöttük. A válogatott szünetről visszatérve azonban folytatódik a nem mindennapi menet: az októberi, történelmi bravúrnak számító ritteni továbbjutásnak köszönhetően a Ferencváros csütörtökön repülőre száll, és Dániába utazik, ahol november 15-e és 17-e között a Kontinentális Kupa harmadik fordulójában szerepel. A hétfői hazaérkezés után november 20-án, szerdán, már az Újpest vendégeként a Magyar Kupában kell helyt állnia csapatunknak. Onnan azonban nem mennek haza, hanem egyből buszra szállnak, és Csíkszeredába utaznak.

Addig azonban volt még egy komoly feladata csapatunknak, Dunaújvárosba utaztunk, ahol az Acélbikák vendégeként futottunk ki a jégre. A csapattal nem utazott el Hajós Roland, Rasmus Kulmala, valamint Németh Attila sem, akik sérülés miatt voltak kénytelenek kihagyni ezt az összecsapást. Ott volt azonban az a Pavuk Attila, aki még Rittenben, a Kontinentális Kupa mérkőzésein szenvedett vállsérülést.

A kapuban az az Arany Gergely kezdett, aki a nemzetközi szünet alatt a válogatottal Gdanskba utazott, és a lengyel tornán is letette névjegyét. A kezdő korongbedobás után a hazaiaknak elég volt huszonnégy másodperc az első helyzethez, de Arany résen volt. A bulit a DAB tudta elhozni, majd  Somogyi elhúzott a kapu mögött, aztán a rövid alsóba helyezte a korongot (1-0). Fél perccel később ismét a hazaiak veszélyeztettek, de a lövés csak Aranyig jutott. Másfél perc kellett a mieinknek az első helyzethez, amikor Roczanov tette tovább Tóth Richárdnak, aki ugyan lőtt is, de nem talált célba. Szűk egy perccel később jött az első emberelőnyünk, amikor Mazureket szórta ki a játékvezető a játék késleltetése miatt. Fél perccel később Switzer vette célba Hughson kapuját, de a kapus védeni tudott. Három percnyi játékot követően Tóth Adrián készítette volna vissza a korongot, de passza az ellenfél játékosát találta csak meg, de így lett igazán veszélyes, hiszen onnan egyenesen az újvárosiak kapuja felé vette az irányt, de Hughson figyelt. A kiegészülés pillanatában Fitzgerald is jelezte, hogy ő is részt venne a játékban, de lövése jócskán elkerülte a kaput. A találkozó hetedik percében Switzer nagyszerűen tartotta meg a korongot, amivel el is indult befelé, de a lövésre már nem maradt elég ereje. Fél perccel később a hazai gárda is jelezte, hogy még ők is a jégen vannak: Azari éles szögből eresztett meg egy lövést, de Arany hárítani tudott, akárcsak húsz másodperccel később. Még az első játékrész első felében Nagy passzát Pavuk nem tudta megkaparintani, amiből aztán jöhettek a hazaiak egy kontrával, de Arany ezúttal is védett. A harmad felén átlépve ismét emberelőnyben támadhattunk, ugyanis Mazurek ezúttal is késleltette a játékot, amit a játékvezető nem díjazott. A két perc szinte teljes egészében ott voltunk az újvárosiak harmadában, Fitzgerald és Rantanen lövéssel is próbálkozott, de hiába. Ezt követően kissé visszafogták magukat a felek, már ami a lövéseket illeti, a mezőnyben ugyanis nem volt kegyelem, keményen egymásnak mentek, ha úgy hozta a helyzet. Két és fél perccel a vége előtt aztán mi is megfogyatkoztunk: Pulli kapott két percet kései ütközésért. Az emberelőnyt megpróbálta kihasználni a DAB, fél perccel az előny vége előtt jött a legnagyobb ziccerük, amikor a jobb oldalunkon támadtak, majd egy gyors oldalváltás után csak a kapuba kellett volna passzolni a korongot, de Arany elképesztő bravúrt bemutatva, nagyjából a gólvonalon védeni tudott. Így 1-0-s dunaújvárosi előnnyel mentünk a pihenőre.

A második harmadban mi hoztuk el az első bulit, majd támadtunk, de lövésig nem jutottunk el. Jöhettek a hazaiak, de a lövés náluk is elmaradt, majd pár pillanattal később már Tóth Renátó tesztelte a hazai portást. Még az első percben emberelőnybe kerültünk, amit nagyon gyorsan sikerült kihasználni: Fitzgerald és Switzer összjátéka után Pulli lőtt a hálóba (1-1). Egy perccel később mi fogyatkoztunk meg, amikor Jászait küldték ki bottal akasztásért, de a hazaiak helyzetig sem nagyon tudtak eljutni, ráadásul még a kiegészülésünk előtt Silló állt ki, így miután Jászai visszaállt öt a négy ellen rohamozhattunk. Az előbb kiállított Jászai a hatodik perc legvégén belőtte a Fradi második gólját, így nagyon gyorsan tudtunk fordítani (1-2). Ez volt védőnk első gólja az idei szezonban. Az előnynek azonban nem sokáig örülhettünk, hiszen egy perccel később Somogyinak sikerült valahogy begyömöszölnie a korongot Arany kapujába (2-2). Nyolc perc után Tamás magas bottal való játék miatt két percre kiállt, így ismét megkaptuk az esélyt, hogy a saját javunkra fordítsuk az eredmény állását. Előbb Karmeniemi próbálkozott, de a lövésébe beleálltak, a lecsorgó viszont pont Rantanen elé került, aki egyből tüzelt, de ebbe is sikerült beleállnia egy önfeláldozó védőnek. A harmad felén túllépve Tóth Gergely lőtte a korongot a kapu előterébe, de Hughson védeni tudott. Néhány pillanattal később Switzer centerezett, amire nagyszerűen érkezett Tóth Adrián, de a kapus ismét védeni tudott. Hat perccel a vége előtt Tóth Gergő kapott két percet gáncsolásért. A hazaiak nagyszerű játékot mutattak be a palánk mellett, de a végén Aranynál kötött ki a korong. A kiegészülés után hiába támadtunk, a gól sehogy sem akart összejönni, 2-2-ről vártuk a végjátékot.

Az utolsó játékrész első felében gyakorlatilag futószalagon jöttek a helyzetek. Hol itt, hol ott volt meg a sansz a harmadik gól megszerzéséért. Az első három percben főleg a mieink domináltak, hiszen Hegyi, Nagy Gergő, Tóth Renátó és Fitzgerald is próbálkozott egy lövéssel, de vagy célt tévesztettek, vagy a hazai portás hárított. A negyedik percben Azari révén először jutottak el lövésig az újvárosiak, de jócskán célt tévesztett. Három perccel később Pulli kapta vissza a korongot, de nem volt tökéletes, így csak fordulatból tudott veszélyeztetni, de jócskán mellé durrantott. A harmad felén túllépve ismét előnyben támadhattunk, amikor Németh kapott két percet gáncsolásért. Nagyon gyorsan ott voltunk a kapujuknál, Nagy Gergő veszélyeztetett elsőként, majd Karmeniemi és Fitzgerald, de Hughson minden lövésnek az útját állta. Nem pihentek meg a csapatok, mindenképp a rendes játékidőben szerették volna eldönteni a három pont sorsát. A tizenharmadik percben a nyomás végül góllá érett, Switzer kanalazta be a kapuba a pakkot egy komoly rohamokkal tarkított emberelőny végén. De korai volt az öröm, ugyanis a játékvezetők úgy döntöttek, hogy visszanézi az esetet. A videózást követően pedig nem adták meg a találatot, így maradt a 2-2. Nem vettünk vissza a hatalmas iramból, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, míg a hazaiak főként csak kontrából tudtak eljönni és veszélyeztetni. Az utolsó másodpercekben még a DAB lőtt kapura, de Arany a helyén volt, így jöhetett a hosszabbítás.

A hosszabbításban mi hoztuk el az első bulit, így miénk volt az első lehetőség a meccs eldöntésére. Húsz másodperc után már ott is lehetett volna a győztes találat, de a korong hiába ment el Hughson alatt, a kapu környékén található jégtörmelékben elakadt, ezt pedig későn vettük észre, így ellenfelünk kapusa hatalmasat tudott védeni. A következő helyzet is a mieink neve mellé jegyezhető fel, de Tóth Adrián nem tudott pontosan passzolni a balján érkező Nagy Gergőnek. A folytatásban eljöttek a hazaiak, Azari ugyan lőtt, de Arany áthatolhatatlan falként tornyosult elé. A végén aztán mi tudtunk még támadni, amikor Nagy Gergő tökéletesen szolgálta ki az érkező Tóth Adriánt, aki 200. ligagóljával megnyerte a meccset a Ferencvárosnak (2-3).

Nagyszerű iramú, a végletekig izgalmas mérkőzésen, 1-0-s hátrányból felállva végül hosszabbításban sikerült legyőzni az ősi rivális Dunaújvárost, ezzel visszavágva a hazai pályán elszenvedett vereségért. Hughson kapus ezúttal is remek teljesítményt nyújtott, de Arany Gergely is tartotta vele a lépést, mindkét hálóőr 94%-os mutató felett zárt. Egy pontot Újvárosban hagytunk, a főpróba nem volt teljesen tökéletes, de a győzelem a lényeg, így jó előjelekkel utazhatunk Dániába, Tóth Adrián pedig több mérkőzés óta nem szerzett gólt, de mintha csak tartogatta volna - stílusosan jubilált...

(Fotó: DAB)

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 18. forduló
Dunaújvárosi Acélbikák – FTC-Telekom hu. 2-3 (1-0, 1-2, 0-0, 0-1)
Dunaújvárosi Jégcsarnok
Dunaújvárosi Acélbikák: Hughson (Pinczés Bendegúz) – Kovács, Vorijarvi, Azari, Dansereau, Mazurek – Baker, Lendák, Silló, Somogyi, Turcotte – Dósa, Hruby, Németh Péter, Subotic, Tamás – Ráduly, Gebei, Gulácsi, Pinczés Olivér Vezetőedző: Miroslav Ihnacak
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Rantanen, Tóth Gergely, Nagy G., Pavuk, Tóth Re. – Karmeniemi, Pulli, Fitzgerald, Tóth Ad., Switzer – Sarcia, Hegyi, Tóth Ri., Roczanov, Farkas – Boros, Jászai, Tóth Gergő, Pozsár Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: (13:17, 11:16, 14:14, 1:4) 39:51
Védések: (17:12, 14:10, 14:14, 3:1) 48:37 / 94.12% : 94.87%
Kiállítás percek: (4:2, 6:4, 2:0) 12:6
Emberelőny kihasználás: (3 / 0) 0.00% / (6 / 1) 16.67%
Emberhátrányos védekezés: (1 / 6) 83.33% / (0 / 3) 100.00%
Gólszerzők: Somogyi (00:36), Somogyi (27:51, Turcotte) illetve Pulli (21:15, EE, Fitzgerald, Switzer), Jászai (26:46), Tóth Adrián (63:45, Nagy, Karmeniemi)

Cikkajánló

Végre! Magabiztos győzelem a csúcsrangadón

Férfi jégkorongcsapatunk a bajnoki éllovas Csíkszeredát fogadta a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

Csúcsrangadóval folytatjuk, a Csíkszeredát fogadjuk

Férfi jégkorongcsapatunk az Erste Liga idei kiírásában már negyedszer mérkőzik meg a Csíkszeredával.

Öt plusz egy ferencvárosi a magyar válogatott keretében

A novemberi három mellé még két FTC-játékost hívott be a férfi jégkorong-válogatott keretébe Jarmo Tolvanen.

Kulmala-dupla, sima győzelem a Brassó elleni rangadón

Héfőn egyetlen mérkőzést játszottak az Erste Ligában: férfi hokisaink a Brassó csapatát fogadták.

Rangadó a Brassó ellen, a második hely a tét

Férfi jégkorongcsapatunk hétfő este a Corona Brassót fogadja a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

Magabiztos győzelem: nyolcat lőttünk a Hokiklubnak

Férfi jégkorongcsapatunk a Hokiklub Budapest gárdáját fogadta a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

A Hokiklub ellen indítjuk a decembert

Férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán fogadja a javuló teljesítményt mutató Hokiklub Budapestet.

MK: Magabiztos győzelem, ott vagyunk az elődöntőben

Férfi hokisaink a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján az Újpestet fogadták Pesterzsébeten.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most