31-szeres magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk javában készül a 2024/25-ös idényre, az edzések mellett négy felkészülési mérkőzés is szerepel az előszezon programjában. Augusztus 30-án a szlovák másodosztályban szereplő HK MSK Indian Ziar Nad Hronom ellen léptek jégre Garamszentkereszten a mieink, majd szeptember 3-án hazai pályán fogadjuk a Dunaújvárosi Acélbikákat, míg szeptember 6-án Nyitrára, szeptember 10-én pedig Érsekújvárra utazik az FTC-Telekom. A rendszerint az Erste Liga rajtja előtt megrendezésre kerülő Szuperkupa ezúttal a 13-i ligarajt után, szeptember 17-én kerül megrendezésre Székesfehérváron az Alba Arénában, ahol a Magyar Kupa-győztes Hydro Fehérvár AV19 lesz a Ferencváros ellenfele. A szeptember 17-i találkozóra már kaphatóak a belépők ITT, további részletek a mérkőzéssel kapcsolatban pedig ITT érhetőek el.
A jégkorong szakosztály 2024/25-ös jegy- és bérletinformációiról ITT tájékozódhat bővebben, a szezonbérletek pedig online már meg is vásárolhatóak az Eventim hálózatában, ITT.
Az új szezon első tétmérkőzése előtt a korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is lehetőséget biztosítunk a szurkolóknak arra, hogy találkozzanak a klub és a szakosztály képviselőivel, ugyanis
az FTC-Telekom Jégkorong Szakosztály 2024. szeptember 9-én, hétfőn 18.00-tól szurkolói ankétot tart a Groupama Aréna 1-es skyboxában.
A helyszínt szurkolóink a stadion VIP Főbejáratán keresztül közelíthetik meg.
Az ankéton Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, Hudák Gábor, az FTC-Telekom Jégkorong Szakosztály szakmai igazgatója, és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője vesznek részt, tőlük kérdezhetnek a szurkolók.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot kérjük, a jegkorong@fradi.hu címre küldött emailben jelezzék, legkésőbb szeptember 6-a péntek éjfélig. A határidő után beérkező regisztrációkat nem áll módunkban elfogadni, és kizárólag az ezen az úton elküldött regisztrációkat tudjuk figyelembe venni!
Férfi jégkorongozóink 0-2 után szépítettek, de végül 2-1-re kikaptak a DVTK Jegesmedvéktől a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok jégkorongozóink a szezonban először csapnak össze a miskolci együttessel.
Magyar bajnok jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az NHL-ben is jégre lépett finn Michael Keränen.
A litván Energija Elektrenai csapata jutott be magyar bajnok hokisaink októberi csoportkörébe.
Férfi jégkorongozóink 5-3-ra kikaptak a Corona Brassótól a Tüskecsarnokban.
Férfi hokisaink foghíjas kerettel is 4-3-ra nyertek a ráadásban a BJA HC otthonában.
Felnőtt Erste Ligás csapatunk mellett Andersen Ligás együttesünk is csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez.
Férfi jégkorongozóink ebben a hónapban másodszor találkoznak a BJA HC csapatával, ezúttal idegenben.