Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk összesen hat felkészülési mérkőzést játszik a 2022/23-as idény előszezonjában, mielőtt szeptember 11-én jégre lép az új idény első tétmeccsén, a Hell Szuperkupa döntőjében (amelyre már kaphatóak a belépők, minden információ elolvasható ITT!) Sőt, két találkozón, az egyaránt a szlovák Extraligában szereplő Érsekújvár és Nagymihály elleni mérkőzéseken már túl is van a Ferencváros.
A folytatásban augusztus 25-én, csütörtökön reggel a szlovéniai Bled felé veszi az irányt az FTC-Telekom, ahol kétnapos felkészülési torna keretében csütörtökön és pénteken a szlovén ligaválogatottal, valamint a HDD Jesenicével mérkőzik meg Fodor Szabolcs együttese. A csütörtöki mérkőzés 19.00-kor, a pénteki találkozó pedig ugyancsak 19.00-kor kezdődik.
Vállalkozó szellemű szurkolóinknak ezúttal is összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a meccsekkel kapcsolatban:
A torna helyszíne a Bledi Sportcsarnok (Sports Hall Bled), amelynek pontos koordinátáit IDE KATTINTVA találják. A csarnok mellett közvetlenül található parkoló is, amelyet a mérkőzésre érkező szurkolók igénybe vehetnek.
A mérkőzések megtekintéséhez mindkét nap belépőt kell váltani, a belépők ára egységesen 10 euro és mindkét napon a meccsek előtt egy órával kezdik el árusítani őket a csarnok jegypénztárában.
Az érsekújvári és a nagymihályi mérkőzéshez hasonlóan a bledi tornáról sem lesz elérhető online élő közvetítés.
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.