2019. március 10.
Szurkolói információk az Erste Liga elődöntőire
Fontos időpontváltozás, és minden lényeges szurkolói infó a DEAC elleni Erste Liga elődöntőről!

Amint arról ITT beszámoltunk, az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 4-0-s összesítéssel, söpréssel lépett túl a Vienna Capitals II-n a jégkorong Erste Liga 2018/19-es kiírásának negyeddöntőjében (Fodor Szabolcs értékelése ITT tekinthető meg), ezzel történelmi tettet hajtott végre, ugyanis a MOL/Erste Liga 2008 óta tartó történetében először élte túl a Ferencváros a rájátszás első körét (a Fradi utoljára 13 évvel ezelőtt, a 2005/06-os bajnokságban járt az elődöntőben, de akkor, mivel az alapszakaszt nem sikerült az első három között zárni, egy négycsapatos, körmérkőzéses középszakasz során kellett kiharcolni a negyedik elődöntős helyet).

Fodor Szabolcs együttesének sokat érhet az alap- és középszakaszban kiharcolt első kiemelés, ugyanis az FTC-Telekom március 5-e óta "páholyból" figyelhette, mire megy egymással a többi csapat, így a mieinknek maradt a legtöbb ideje rápihenni az elődöntőre (a Csíkszereda a mi továbbjutásunkkal egy napon, szintén 4-0-s összesítéssel biztosította be továbbjutását Greg Lindqvist Brassója ellen, az Újpest egy nappal később, szerdán játszotta le negyedik győztes meccsét a Fehérvár ellen, míg a DEAC vasárnap jutott túl mindent eldöntő, 7. mérkőzésen a Gyergyói HK-n).

Nem csak a negyeddöntőben alakult kedvezően az ellenfélválasztás, de a Fradi első kiemeltként a legjobb négy között is eldönthette, kivel szeretne négy győzelemig tartó párharcot vívni a döntőbe jutásért. A Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb választása a DEAC-ra esett, így a debreceniekkel szállunk harcba a fináléért!

A párharc első két mérkőzését, első kiemelésünknek köszönhetően hazai jégen, a Pesterzsébet Jégcsarnokban játsszuk, méghozzá március 12-én és 13-án, kedden és szerdán. A harmadik és negyedik találkozóra Debrecenbe utazunk, március 16-17-én, szombat vasárnap 18.30-tól lépünk jégre.

Fontos információ, hogy az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály vezetése úgy határozott, tekintettel arra, hogy a bajnokság hátralévő részében sok hétköznapi mérkőzés fordulhat elő a sorsolásból adódóan, ezeken a napokon pedig a korai kezdés miatt sok szurkolónknak nehézségei lehetnek a mérkőzés helyszínére történő időben érkezéssel, ezért egyeztetve a jégcsarnok üzemeltetésével, szűkös mozgásterünket kihasználva a hazai találkozók kezdési időpontját fél órával későbbre tettük. Így a Fradi hazai mérkőzései a rájátszás hátralévő részében minden esetben 18.30-kor kezdődnek!

A jegypénztár a megváltozott kezdési időpontnak megfelelően továbbra is egy órával kezdés előtt, 17.30-kor nyit, valamint természetesen online elővételre is lehetőség van! Az online elővétel a hazai mérkőzéseinkre IDE kattintva érhető el!

További fontos információ, hogy a debreceni harmadik és negyedik mérkőzésre KIZÁRÓLAG SZEMÉLYES ELŐVÉTELLEL lehet belépőt vásárolni! A szombati és vasárnapi meccsek belépői a Pesterzsébet Jégcsarnok jegypénztárában kaphatóak a szerdai, második mérkőzésen! Debrecenben helyszíni jegyvásárlásra NINCS lehetőség!

Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő
FTC-Telekom - DEAC
A menetrend:

Március 12., kedd 18.30, Pesterzsébet Jégcsarnok
Március 13., szerda 18.30, Pesterzsébet Jégcsarnok
Március 16., szombat 18.30, Debreceni Jégcsarnok
Március 17., vasárnap 18.30, Debreceni Jégcsarnok
(HA SZÜKSÉGES) március 19., kedd 18.30, Pesterzsébet Jégcsarnok
(HA SZÜKSÉGES) március 21., csütörtök 18.00 Debreceni Jégcsarnok
(HA SZÜKSÉGES) március 23., szombat 18.30, Pesterzsébet Jégcsarnok

Online jegyelővétel az első és második mérkőzésre: ITT
A harmadik és negyedik mérkőzés belépői kizárólag személyes elővétellel kaphatóak, a Pesterzsébet Jégcsarnok jegypénztárában, március 13-án szerdán, a második mérkőzésen!

Cikkajánló

Fodor Szabolcs: "Nem ünneplünk, nem értünk el semmit!"

Vezetőedzőnk beszélt a párharcról és a várható folytatásról a Bécs elleni továbbjutás után - VIDEÓ!

Bécsi szelet tálalva – söpréssel irány az elődöntő!

5-1-re nyertük meg a negyedik meccset Bécsben, így 4-0-s összesítéssel kisöpörtük a Bécset, irány az elődöntő!

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin