Felnőtt férfi jégkorongozóink a felkészülési időszak végéhez közelednek, most pénteken ugyanis elrajtol az Erste Liga, amit csapatunk Debrecenben kezd majd. Az augusztus közepe óta együtt készülő csapatunk felkészülési programjában négy mérkőzés szerepelt, amelyből már csak egy van vissza. A sort egy garamszentkereszti hosszabbításos győzelemmel kezdték, majd hazai pályán szétlövésig vitték a Dunaújvárosi Acélbikák elleni találkozót, amit végül a vendégek nyertek, legutóbb pedig ugyan nagyot küzdöttek a szlovák Extraligás Nyitra otthonában, de nem sikerült föléjük kerekedni.
Az előszezon utolsó meccsét hokisaink szeptember 10-én 18.00-tól játsszák a szintén szlovákiai élvonalban szereplő Érsekújvár ellen. Mi pedig összeszedtük a legfontosabb szurkolói információkat.
A találkozót az Érsekújvár hazai pályáján, a Zimný štadiónban rendezik, ahol egy órával a találkozó előtt, 17.00-kor nyitják meg a kapukat. A mérkőzés megtekintése belépő-köteles, amit a nyitrai meccshez hasonlóan a helyszínen, 5 eurós egységáron tudnak megvásárolni a szurkolók. Autóval érkező szurkolóinknak lehetősége van a jégcsarnok mellett kialakított parkolóban kényelmesen és díjmentesen megállni, a jégcsarnok pontos koordinátái ITT érhetőek el.
Férfi jégkorong felkészülési mérkőzés
HK Nové Zámky – FTC-Telekom
2024. szeptember 10. kedd 18.00, Érsekújvár, Zimný štadión
Jegyek a helyszínen, 5 eurós egységáron vásárolhatóak.
Az idei hokiszezonban sem maradnak el a tematikus meccsnapok, a Csíkszereda elleni találkozón jön is az első.
Férfi jégkorongozóink 4-2-re győztek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk fiatal hátvédje edzés során szenvedett komoly sérülést.
A felkészülési időszak után ezúttal tétmeccsen is összecsapunk a Dunaújvárosi Acélbikákkal.
Bencze Sebestyén az UTE ellen éppen 16. születésnapján mutatkozott be Erste Ligás férfi jégkorongcsapatunkban.
Hiába küzdöttek hatalmasat, férfi hokisaink 3-2-re kikaptak Újpesten a derbin.
Férfi jégkorongozóink idén másodszor csapnak össze az UTE csapatával, ezúttal riválisunk lesz a házigazda.
Férfi jégkorongozóink 0-2 után szépítettek, de végül 2-1-re kikaptak a DVTK Jegesmedvéktől a Tüskecsarnokban.