2024. június 26.
Távozik Boros Dániel
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.

Ahogy arról hétről hétre beszámolunk, magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábja folyamatosan dolgozik a következő szezonra szóló keret kialakításán. Eddig hírt adtunk öt távozóról, elbúcsúztattunk két visszavonuló játékost, és bejelentettük 14 játékosunk szerződéshosszabbítását. Ezúttal újabb távozóról számolunk be, ugyanis

az FTC-Telekomot hat éve szolgáló, kőkemény hátvéd, Boros Dániel távozik a Ferencvárostól.

Boros Dániel 2018-ban Fodor Szabolccsal együtt érkezett a Ferencvároshoz. A mostanra már rutinossá vált hátvédnek az volt pályafutása első felnőtt idénye, aminek a végén, 2019 tavaszán egyből magyar bajnoki címet és Erste Liga-aranyat ünnepelhetett. A 2019/20-as szezonban sem panaszkodhatott, hiszen a csapattal megvédték a magyar bajnoki címet, ami mellé a Magyar Kupa-aranyat is sikerült megszereznie a Fradinak, valamint részese volt a Kontinentális Kupa-menetelésnek is, teljesítményével pedig egyre meghatározóbb tagjává vált a Ferencváros védelmének. 2020/21-ben az ismételt magyar bajnoki címvédés mellett Magyar Kupa-bronzot is ünnepelhetett a csapattal. A 2021/22-es szezonban az újabb OB I-es arany mellé a Magyar Kupa-bronz és az Erste Liga ezüstérme is a nyakába került, valamint a szezon elején megnyerte a Ferencvárossal a Szuperkupát. 2022/23-ban második helyen végzett a Fradival az Erste Ligában, ami mellett ismét sikerült a magyar bajnoki címvédés. A legutóbbi, 2023/24-es szezont ismét egy Szuperkupa-győzelemmel indíthatta, októberben pedig részese volt Belgrádban a Kontinentális Kupa továbbjutásnak. A szezon végén pályafutása hatodik magyar bajnoki címe mellett egy újabb Magyar Kupa-bronz és egy Erste Liga-ezüst került a gyűjteményébe.

Boros Dánielnek köszönjük a Ferencvárosért tett erőfeszítéseit, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!

Cikkajánló

Silye-duplával győztünk Besztercebányán

Jégkorongcsapatunk egy fordulatos mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott Szlovákiában, első felkészülési meccsén.

Besztercebányán kezdjük a felkészülést

Férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsét a HC Banská Bystrica ellen játssza

Első felkészülési mérkőzés – szurkolói információk

Férfi jégkorongcsapatunk Besztercebányán kezdi meg felkészülési mérkőzései sorát.

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

Svéd hátvéddel válik teljessé csapatunk kerete

Rasmus Bengtsson a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunkat fogja erősíteni.

Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Svéd hátvédünkkel hosszabbítottunk

Jesper Lindgren a 2026/27-es szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin