2024. augusztus 1.
Tengerentúli védővel bővül a keret
Az FTC-Telekom színeiben folytatja pályafutását az amerikai hátvéd, Dominic Vidoli.

Egyre közelebb kerülünk a szeptemberi szezonkezdéshez, azonban továbbra is akadnak még bejelenti való játékosok. Az eddig bejelentett hat új érkező mellett, hírt adtunk 14 szerződését meghosszabbító, hét távozó és két visszavonuló játékosról. Az augusztust pedig egy jó hírrel kezdjük, hiszen

mindenben megállapodott szakosztályunkkal és a Fradinál folytatja pályafutását az amerikai NCAA-ben szereplő hátvéd, Dominic Vidoli.

Dominic Vidoli 1999. június 23-án született Strongsville-ben, az amerikai Ohióban. A 25 éves hátvéd 13 évesen került a Cleveland Barons utánpótlás csapatához, ahonnan egy évre eligazolt Duluthba, Atlantába a TPH Thunder 14U csapatába. A 2014/15-ös szezonban ismét a Cleveland Barons játékosa volt U16-ban. 2015 nyarán a Culver Military Academy U16 együtteséhez került, majd egy évvel később felkerült a Prep csapatba, ahol két szezon töltött, a második 2017/18-as idényben már az elért pontjain is meglátszott a munkája ugyanis 43 mérkőzésen 17+38 pontot szereztt. Három szezon Culver után 2018 februárjától az NCAA-ban (National Collegiate Athletic Association) szereplő Boston Universitynél folytatta, ahonnan még ezév decemberében eligazolt az USHL-es (United States Hockey League) Sioux City Musketeers-hez. 2020 augusztusában pedig tanulmányai miatt visszatért az NCAA-be az Ohio State University színeiben, ahol egészen a 2022/23-as szezon végéig játszott. Legutóbbi szezonját ugyancsak az NCAA-ban töltötte azonban már az omahai állami egyetem, az University of Nebraska-Omaha játékosaként.

Az első légiós szezonjára készülő Dominic Vidoli mellett a szintén idén nyarán érkezett Farkas Boldizsár, Tyson Helgesen, Mattyasovszky Gergely, Robbie Payne, Valentin Razumnyak és Paavo Tyni, valamint az érvényes szerződéssel rendelkező Turbucz Martin mellett még Arany Gergely, Banga Nándor, Bán Károly, Adam Brady, Jake Crespi, Földes László, Galajda Zsombor, Haranghy Bence, Lauri Kärmeniemi, Aku Kestilä, Nagy Kristóf, Németh Attila, Seregély Máté és Tóth Gergő neve ismert az FTC-Telekom 2024/25-ös szezonjára készülő keretből.

Férfi Jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2024/25-ös szezon előtt:

Érkezett: Farkas Boldizsár (S-Kiekko), Tyson Helgesen (Rapid City Rush), Mattyasovszky Gergely (DVTK Jegesmedvék), Robbie Payne, Valentin Razumnyak (DVTK Jegesmedvék), Paavo Tyni (RoKi), Dominic Vidoli (University of Nebraska-Omaha)

Távozott: Boros Dániel (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Farkas Simon (visszavonult), Julius Marva (?), Nolan La Porte (?), Nagy Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Erik Němec (Bietigheim Steelers, Oberliga, Németország), Vladimír Roth (?), Tóth Adrián (visszavonult), Yanick Turcotte (?)

Maradt: Arany Gergely (Szerződéshosszabbítás 2026-ig), Banga Nándor (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Bán Károly (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Adam Brady (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Jake Crespi (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Földes László (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Galajda Zsombor (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Haranghy Bence (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Lauri Kärmeniemi (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Aku Kestilä (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Nagy Kristóf (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Németh Attila (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Seregély Máté (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Tóth Gergő (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Turbucz Martin (érvényes szerződés)

Cikkajánló

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

Hosszabbított válogatott csatárunk

Mihalik András a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Playoffról álmodik az FTC-Telekom két csatára

Laskawy Ferenc és Schlekmann Márk szerint a Fradi készen áll a következő lépésre az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin