2025. szeptember 3.
Tisztes helytállás, de a kanadaiak nyertek
Férfi hokisaink 5-2-re kikaptak az University of Saskatchewan csapatától az előszezon utolsó meccsén.

Az ICEHL-szezon küszöbén álló férfi jégkorongcsapatunk elérkezett a felkészülési időszak utolsó mérkőzéséhez. A hagyományos klubszezonnyitó, a szombati Telekom Szuperkupa előtt szerdán a Tüskecsarnokban fogadtuk a kanadai University of Saskatchewan együttesét, akik néhány nappal korábban ősi riválisunkat, az UTE csapatát győzték le Budapesten.

Ma délután sem a teljes kerettel lépett jégre együttesünk a felkészülési időszak záró mérkőzésén, ezúttal Hadobás Zétény, Maxim Trépanier és Farkas Boldizsár hiányzott sérülés miatt, valamint Bálizs Bence maradt ki a kapusok közül.

Az első harmadban szó sem volt tapogatózó hokiról, a felek azonnal beleálltak a küzdelembe, kemény, fizikális játék jellemezte a nyitóperceket. Az első igazán komoly lehetőségre az ötödik percig kellett várni, amikor Mihalik előtt adódott ziccer, ám a vendégek kapusa, Venne bravúrral hárított. A mérkőzés első emberelőnyét mi kaptuk, és sikerült is kihasználni, Shaw passzából Rasmus Bengtsson lőtte a korongot a hálóba, megszerezve a vezetést (1–0). A harmad hátralévő részében több gól már nem született, feszültség viszont annál inkább akadt. A Fradi oldalán hat, a vendégek csapatánál nyolc percnyi kiállítás gyűlt össze, így igencsak forró hangulatban vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrész szinte a forgatókönyv szerint ismételte az elsőt, kevés helyzet, ám annál több kakaskodás borzolta a kedélyeket a Tüskecsarnokban. A feszültség érezhetően fokozódott, és a játékvezetők sem tudták lehűteni az indulatokat. A 30. perc páros kiállítása után tört meg a gólcsend, Carter Prosofsky hatalmas erejű lövéssel vette be Nagy Kristóf kapuját, kiegyenlítve az állást (1–1). Alig telt el egy perc, máris jött az újabb találat, Jordan Cole villant, és a kapus lábai között talált utat a korongnak, amivel a vendégek átvették a vezetést (1–2). Érezhető volt, hogy ennél többre lesz szükség a meccsben maradáshoz, csapatunk fokozta a nyomást, különösen az első két sor dolgozott ki ígéretes helyzeteket. Ám hiába, hiszen a vendégek kapusa, Venne egymás után mutatta be a bravúros védéseket. Az eredmény így már nem változott, 1–2-es vendég vezetéssel zárult a második harmad.

Jó iramban folytatódott a találkozó a harmadik harmadban, az egygólos hátrány kissé feltüzelte a mieinket. Olyannyira, hogy nem sokkal a kezdést követően egyenlítettünk, Mattyasovszky Gergely kapott remek passzt Tynitől a vendég kispadnál, amivel egyedül törhetett kapura és nem hibázta el (2-2). Az 53. percben egy gyors kontrát követően szerencsétlenül pattant a korong, ami éppen a gólvonalon állt meg, ezt pedig Conner Roulette már nem hibázta el (2-3). Próbálkoztunk még szívvel-lélekkel, de a végén két üres kapus gól végleg megpecsételte a sorsunkat, előbb Chase Bertholet (2-4), majd Braxton Buckberger (2-5) juttatta a kapuba a pakkot, így alakult ki az 5-2-es kanadai győzelem.

Ezzel lezárult csapatunk felkészülési időszaka, innentől gőzerővel készülhetnek a szeptember 6-i Szuperkupára a BJA HC ellen, amire még kaphatóak a jegyek az Eventim.hu oldalán.

Férfi Jégkorong, Felkészülési mérkőzés

FTC-Telekom – University of Saskatchewan 2-5 (1-0, 0-2, 1-3)

FTC-Telekom: Nagy Kristóf (Arany) – Bengtsson, Ytterell, Laskawy, Coulter, Shaw – Lindgren, Horváth, Sofron, Rönni, Tammela – Tóth G., Tyni, Mihalik, Kestilä, Molnár – Tóth R., Seregély, Mattyasovszky, Nagy Krisztián, Galajda, Vezetőedző: Timo Saarikoski

University of Saskatchewan: Venne (Thomson) – Jhonston, Kosior, Petruic, Pillar, Roulette – Saunderson, Rhinehart, Hayes, Pelletier, Bertholet – Jordan, Prosofsky, Sorensen, Tkachuk, Ong – Buckberger, Somers, Penner, Vezetőedző: Cote Brandin

Gólok: Bengtsson (10:26 EE, Shaw, Rönni), Mattyasovszky (40:59 EH, Tyni), illetve Prosofsky (29:17, Roulette), Jordan (30:10, Petrovic), Roulette (53:09), Bertholet (59:22), Buckberger (59:37)

Cikkajánló

Nagy Krisztián: „Ebben még több is lehet.”

A Nagy-Britannia elleni vb-találkozóról és a válogatottra váró további mérkőzésekről kérdeztük csatárunkat.

Duplázott Nagy Krisztián, megvan az első vb-siker

5-0-ra verte Nagy-Britanniát a magyar hokiválogatott a vb-n, közel a továbbjutás!

Sofron bombagóljával sem sikerült a pontszerzés

4-2-es vereséget szenvedett jégkorong-válogatottunk Ausztria ellen a svájci világbajnokságon.

Vereséggel rajtolt a válogatott a vb-nyitányon

4–1-re kikapott a három Fradi-játékossal felálló magyar jégkorong-válogatott a svájci világbajnokságon.

Íme a magyar válogatott vb-kerete

Nagy Krisztián a kimaradó, így négy Fradi-játékossal vág neki a jégkorong vb-nek a magyar csapat.

Kanada ellen is bizonyított a vb előtt a válogatott

Öt Fradi-játékossal kapott ki 3–1-re a magyar válogatott az utolsó vb-felkészülési meccsén.

Újabb válogatott keretszűkítés, öt Fradi-játékos maradt

A Szlovénia elleni felkészülési meccs után Majoross Gergely újabb három jégkorongozótól köszönt el.

Szlovéniától is kikapott a jégkorong-válogatott

3-2-es vereség Bledben, felkészülési mérkőzésén, a mieink legjobbja a Fradi-kapus, Bálizs Bence lett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin