2020. október 23.
Több mint két hét kihagyás után is a győzelem a cél!
Először játszik ligamérkőzést Győrben a Ferencváros, a cél a nehézségek ellenére is a három pont megszerzése.

Bizonyos szempontból történelmi mérkőzésre készül az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata. Magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő együttesünk ugyanis szombaton 17.30-tól egy olyan helyszínen játszik tétmérkőzést, amelyen korábban az Erste Ligában még nem tette: a Győri Jégsport Központban. Győr-Moson-Sopron megye székhelyén nem ismeretlen a jégsport, 1984-ben készült el a város első állandóan működő műjégpályája, 1996-ban pedig megszületett a Győri ETO Hockey Club, amely azonban bár híres lett a magyar válogatott támadó Bartalis István édesapja, Bartalis József által alapított és működtetett szervezett utánpótlásáról, megfelelő adottságú fedett csarnok híján korábban az Erste Ligában még nem indított felnőtt csapatot. Nos, a fedett csarnok a 2015-ben kezdődött építkezés után meglett, az egyesület azonban még nem állt készen az önálló Erste Ligás projektre. Éppen kapóra jött, hogy a Fehérvári Titánoknak szüksége volt némi támogatásra, hogy az EBEL-csapat mellett az Erste Ligás projektet is tovább tudják működtetni, így a két egyesület megállapodása nyomán a csapat elhagyta nevéből a városnevet, és Titánok néven Győrben játssza hazai mérkőzéseit. Ellenfelünket tehát jól ismerjük, az előző idény végén 2020 tavaszán a rájátszás negyeddöntőjében ellenük játszottunk hat mérkőzésig tartó párharcot – akkor még Fehérváron, a helyszín azonban vadonatúj lesz. Így eshet meg tehát, hogy korábban már látott csapattal mérkőzik meg a Ferencváros, ám a csapat hivatalos mérkőzéshelyszíneinek listája új város- és csarnoknévvel bővül péntek kora este.

Kétségtelen, hogy a zömében fiatalokból álló Titánok ellen nagyon fontos lenne mindhárom pont megszerzése a Fradi számára. Már csak azért is, mert idén az eddig lejátszott öt mérkőzésből még egyszer sem sikerült rendes játékidős győzelmet aratni. Az előző mondatban ott van a visszafogottabb szereplés oka: a szeptemberi ligarajt óta október végéig mindössze öt tétmérkőzést tudott lejátszani az FTC-Telekom. Emellett pedig a jeges edzések augusztus eleji kezdete óta mindössze egyetlen edzőmeccs jutott. Összehasonlításképp: tavaly ilyenkor a Fradi már túl volt a liga alapszakaszának első felén, és lejátszotta a remek bravúrral véget ért ritteni Kontinentális Kupa-kört is. Súlyos meccshiánnyal küzd tehát a csapat, a szakmai stáb pedig, ahogy Fodor Szabolcs vezetőedző nemrég egy interjúban fogalmazott, pályafutása eddigi legnagyobb kihívásával küzd. Egy olyan keretből kell ugyanis minél hamarabb egységes, jó csapatot faragnia, amelynek tagjai között jószerével nem találni két olyan játékost, aki azonos fizikai és mentális állapotban lenne. A koronavírus-járvány két külön hullámban söpört végig a csapaton, amely így nemhogy szinte közös felkészülés nélkül vágott neki a ligának, de ismét ki kellett hagynia két hetet. A Fradi utoljára október 9-én játszott tétmeccset, és már a Brassó ellen is mindössze 16 fős kerettel tudott felállni a csapat. Jó volna végre a teljes keretet látni a jégen, és reális képet kapni arról, hol is tartunk – erre azonban még biztos, hogy heteket kell várni, hiszen bár a keret jelenleg egészséges, minden korábban a járvány miatt kieső játékos átesett a szükséges teszteken és egészségügyi protokollon, ám fizikálisan hatalmas az elmaradás a csúcsformához képest. Ennek ellenére óriási szükség lenne egy jól sikerült mérkőzésre, hiszen ez az állapot, és az emiatt bekövetkezett visszafogott szezonrajt fejben is megviseli a csapatot – kétszeres bajnok együttesről, és profi sportolókról van szó, természetes dolog, hogy szükségük van a győzelmekre, a sikerélményekre.

Persze azért sem könnyű ebben a járványhelyzetben elindult, talán minden idők legfurcsább szezonjának is nevezhető idényben kiigazodni, mert a koronavírus a többi csapatot sem kíméli. Elég csak az aktuális ellenfélre, a Titánokra tekinteni, akiknél szintén folyamatosan kerültek elő pozitív esetek, és akik csak október közepén tudtak elrajtolni, eddig három mérkőzést játszottak le. A nyitányon Győrben büntetőkkel legyőzték a Gyergyót, nem sokkal később 6-3-as vereséget szenvedtek Újpesten, majd ismét Győrben 3-0-ra kaptak ki az immáron listavezető MAC HKB Újbudától. Hogy mit jelentenek ezek az eredmények, tényleg nehéz megmondani, hiszen annyi a körbeverés, mint még talán soha, és egyik csapat reális erejéről sem kaphattunk még képet, jó lenne viszont elkezdeni gyűjteni a pontokat, és lépkedni előre. Egy győzelem biztosan óriásit lendítene a Fradi játékosainak mentális állapotán, akik bár eddigi meccseiken is szívvel-lélekkel, a tőlük megszokott szenvedéllyel küzdöttek, azért egészen más lenne a szánk íze, ha végre siker után látnánk őket lekorcsolyázni a jégről. Az élet mindenesetre a maga módján megpróbálta motiválni a mieinket, hiszen az október 23-ai ünnepen a Tüskecsarnok zárva tartott, így a csapat visszatért az elmúlt két év sikereinek helyszínére, a Pesterzsébet Jégcsarnokba egy edzés erejéig…

Hogy ez a nosztalgia kellő motivációként hatott-e, kiderül szombaton 17.30-tól a Győri Jégsport Központban. A találkozóra kizárólag online elővételben kaphatóak belépők, IDE kattintva.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Titánok – FTC-Telekom
Október 24., szombat 17.30, Győri Jégsport Központ
Belépők: kizárólag online elővételben, ITT
Élő közvetítés: ITT

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin