2021. november 26.
Tóth-tripla, magabiztos győzelem Miskolcon
A szerdai kupaderbit követően pénteken Miskolcon az Erste Ligában is nyerni tudott az FTC-Telekom.

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknak nem nagyon van ideje pihenni. A Magyar Kupában megnyert derbit követően pénteken már Erste Liga-mérkőzésre került sor, amelyre egészen Miskolcig kellett utaznia a csapatnak. A diósgyőri csapattal legutóbb októberben mérkőztünk meg hazai jégen, akkor szoros meccsen ugyan, de meglett a győzelem. Az utóbbi időben a DVTK jó szériába került, így előzetesen nem lehetett biztosra mondani a meccs kimenetelét.

A keretünkben ismét történt némi változás. Négy játékosunk sérülés miatt nem volt bevethető pénteken, így az utolsó, negyedik sor mindössze egy 3 fős támadótrió volt.

A mieink a szerdai derbiből hozott lendülettel kezdték meg a játékot, igaz, úgy tűnt, a DVTK játékosai is átvették a fradisták energiáját és nem nagyon hagyták, hogy már a meccs első szakaszában föléjük kerekedjünk. Az elején adódott több lehetőség Fowlie és Kóger előtt is, de Kiss Bence nem hagyott teret a kísérleteiknek. Az látszott a diósgyőri csapaton, hogy támadásban a legutóbbi találkozóhoz képest fejlődött, de a védelmen továbbra sem jutottak át. Az első harmad amolyan bemelegítőnek tűnt, hiszen mind a két csapatnak voltak helyzetei, ám gólra még várni kellett.

A hazaiak nagy lendülettel kezdték a második harmadot és Arany már a játékrész elején nagy védéseket mutatott be. Kógert a 22. percben kiszórták, ám amint visszatért a pályára, egy gyors indítással, majd lövéssel kezdett. Egy veszélyes támadása volt Doetzelnek, ami egy pillanatig úgy tűnt, beperdül Arany mamutjáról, de kapusunk a levegőben elkapta a korongot. A sok próbálkozásnak azonban végül csak lett az eredménye a 30. percben. Ekkor ismét Kóger érkezett a hazai harmadba, ezúttal azonban hátra adta Nagy Gergőnek a korongot, aki a kék vonal mellől egy egyenes lövéssel bombázott Kiss Bence kapujába. (0-1) Ezt követően ugyan kivédekeztünk egy emberhátrányt, ám nem sokkal később a játékvezetők Nagy Gergőre is fújtak egy két percet, amit megfejeltek egy csapatbüntetéssel is sportszerűtlen magatartás miatt, így öt a hárommal folytatódott a játék. Speciális játékunk ezúttal is „eredményesnek” bizonyult, ellenfelünk nem tudott egyenlíteni. A dudaszó pillanatában ugyan a hazaiak betaláltak, ám ez a gól nem volt érvényes.

Az utolsó játékrészt stílusosan egy gyors góllal kezdte az FTC-Telekom. Tóth Adrián volt az, aki jól helyezkedett a hazai kapu előtt és az érkező korongot közelről átemelte a kapuson, megduplázva az előnyünket. (0-2) A hazai szurkolóknak ideje sem volt Tóth Adrián első találatán háborogni, játékosunk Kóger Dániel átadásából kisvártatva ismét betette a korongot, másodjára egy szép lövés formájában (0-3).  

Az 57. percben egy késleltetett emberelőnynél Arany Gergely a szokásoknak megfelelően lekorcsolyázott cserélve egy mezőnyjátékossal, üresen hagyva így a kaput, ám egy rosszul hátraadott korong következtében a kapunkban kötött ki a korong, szépítettek a hazaiak. (1-3)  A gól után a Jegesmedvék gyorsan összeszedtek két kiállítást, a mieink pedig ki is használták a kettős előnyt. Nagy Gergő átadásából Josh McFadden már-már szokásosan a kék vonalról bombázta be Kiss Bence hálójába a pakkot, 1-4-re módosítva az állást. Ez azonban még nem a végeredmény volt, az akkor alakult ki, amikor Kóger Dániel előkészítése után Tóth Adrián megszerezte önmaga harmadik, csapata ötödik gólját. Tóth-triplával 5-1-re győzött a Ferencváros Miskolcon!

A szerdai, Újpest elleni győzelem lendületét tovább tudta vinni a csapat, amely fontos pontokat szerzett az Erste Ligában. Ezzel a lendülettel és energiával vághatunk neki a vasárnapi, DEAC–FTC-Telekom találkozónak!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom 1-5 (0-0, 0-1, 1-4)
Miskolci Jégcsarnok. Játékvezető: Németh Márton, Varjú Árpád.
DVTK Jegesmedvék: Kiss B. (Duschek) – Hyvarinen, Wehrs, Miskolczi, Elgestal, Walker – Hadobás, Doetzel, Galajda, Lövei, Mattyasovszky – Szirányi Kiss R., Galanisz, Ritó, Vojtkó – Illés, Mihalik, Szabad, Farkas, Pecsét, Vezetőedző: Tokaji Viktor
FTC-Telekom: Arany (Földes) – Boros, Kärmeniemi, Kóger, Nagy G., Hajós – McFadden, Seregély, Tóth A., Fowlie, Tóth G. – Sarcia, Hegyi, Kulmala, Tamminen, Somogyi – Galántai, Roczanov, Komáromy, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólszerzők: Kiss B. ( 57:15), illetve Nagy G. (30:40, Kóger), Tóth A. (41:10, Tóth G., Sarcia), Tóth A. (43:43, EE, Kóger, Kärmeniemi), Tóth A. (59:43, EE, Kóger, Hegyi), McFadden (58:37, EE2, Nagy G.)
Kapura lövések: (4:10, 13:15, 12:20) 29:45
Védések: (10:4, 14:13, 16:11) 40:28 / 88.89% : 96.55%
Kiállítás percek: (2:2, 2:8, 14:4) 18:14
Emberelőny kihasználás: (7 / 0) 0.00% / (10 / 3) 30.00%
Emberelőnyben töltött idő: 10:00 / 11:21
Emberhátrányos védekezés: (3 / 10) 70.00% / (0 / 7) 100.00%

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin