2025. május 20.
Tóth Gergő és Lauri Kärmeniemi is távozik
Hét ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk két tagja.

Ahogy arról most már hétről hétre beszámolunk, férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábja folyamatosan dolgozik a következő szezonra szóló keret kialakításán. Eddig hírt adtunk két távozóról, bejelentettük egy játékosunk szerződéshosszabbítását, valamint három új játékos érkezését. Ezúttal azonban újabb távozókról számolunk be, ugyanis

hét Ferencvárosnál töltött szezon után távozik Tóth Gergő és Lauri Kärmeniemi is.

Tóth Gergő és Lauri Kärmeniemi is 2018-ban érkezett a Ferencvároshoz Fodor Szabolcs megkeresésére. Az egyaránt rendkívüli rutinnal rendelkező csatár és hátvéd az elmúlt hét szezonban hat magyar bajnoki címet, két Szuperkupa-győzelmet, két-két Magyar Kupa-, és Erste Liga-aranyat ünnepelhettek, valamint részesei voltak a 2019-es és a 2023-as IIHF Kontinentális Kupa-továbbjutásnak is. Emellett három-három Magyar Kupa-bronz és Erste Liga-ezüst is a fiúk nyakába került az elmúlt évek során. Az elmúlt szezonban is segítették a csapatot, Tóth Gergő nyolc, míg Lauri Kärmeniemi 19 ponttal vette ki a részét a rájátszásba jutásból. Bár a szezon végén az újabb magyar bajnoki cím és az elmúlt években már megszokottá vált Erste Liga-döntő nem jött össze, a Magyar Kupa-aranyra így is büszkék lehetnek.

Tóth Gergőnek és Lauri Kärmenieminek köszönjük a Ferencvárosért tett erőfeszítéseiket, további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk!

Cikkajánló

Régi-új játékos csatlakozik keretünkhöz

Két mérkőzés után a teljes szezonra csatlakozik jégkorongcsapatunkhoz a válogatott Schlekmann Márk

Válogatott csatárunk második ICEHL-szezonjára készül

Laskawy Ferenc a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunkat erősíti.

Komoly változásokkal készülünk az új szezonra

Öt magyar és hat légiós távozik az ICEHL-ben szereplő jégkorongcsapatunktól, megkezdődött a keret átalakítása.

Eltemették legendás jégkorongozónkat, Dr. Bikár Pétert

Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.

Sofron: A legfontosabb célt, a bent maradást elértük

Sok pozitívumot láttak a jövőre is az A-csoportos jégkorong-válogatottban szereplő Fradi-játékosok – VIDEÓ!

Válogatott hátvédet igazolt a Fradi Svájcból

Ortenszky Tamás Svájcból érkezik, és az ICEHL-ben is bizonyítani akar a zöld-fehéreknél.

Stabil alapok: marad az edzői stáb!

Az FTC-Telekom jégkorongcsapat szakmai stábjában Saarikoski, Hennelly és Toivanen is folytatja munkáját.

14 csapatosra bővül az osztrák jégkorongliga

Olasz csapat csatlakozik a win2day ICE Hockey League mezőnyéhez, derült ki a salzburgi közgyűlésen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin