2024. június 14.
Továbbra is a Ferencvárosban szerepel Bán Károly
Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csatárral, aki így újabb egy évig lesz a Fradi játékosa.

Továbbra is gőzerővel folyik a munka 31-szeres magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk 2024/2025-ös keretének kialakításával kapcsolatban. A szezon vége óta bejelentettünk négy távozó, egy visszavonuló és 12 szerződéshosszabbító játékost, valamint nem szabad elfeledkezni a még érvényes szerződéssel rendelkező Turbucz Martinról sem. Szakosztályunk ezúttal ismét egy jó hírrel érkezett, hiszen

a négy éve a Fradit erősítő Bán Károly meghosszabbította szerződését és a következő szezonban is az FTC-Telekom tagja lesz.

Bán Károly 2020-ban sikeres próbajátékot követően igazolt a Ferencvároshoz. Az első két szezonjában még kiegészítő embernek számított, a 2022/23-as szezonban viszont 36 alapszakasz meccsen már négy góllal és öt assziszttal segítette a csapatot a rájátszásba kerülni, ahol újabb két gólt szerzett. A mögöttünk hagyott idényben még több lehetőséget kapott, az Erste Liga alapszakaszában 40 meccsen 3+5 pontot szerzett. Bár Bán eredetileg hátvédként került a Fradihoz, az elmúlt években több pozícióban is kipróbálhatta magát és megmutatta, hogy a csatársorokban, leginkább centerként is megállja a helyét. Stabil teljesítménye miatt a szakmai stáb úgy döntött, hogy szerződést hosszabbít a játékossal, így Bán zsinórban az ötödik ferencvárosi szezonjára készülhet.

Bán Károllyal, valamint a szintén szerződést hosszabbító Arany Gergellyel, Banga Nándorral, Adam Brady-vel, Jake Crespivel, Földes Lászlóval, Galajda Zsomborral, Haranghy Bencével, Lauri Kärmeniemivel, Aku Kestilä-val, Nagy Kristóffal, Németh Attilával, Tóth Gergővel és a 2025-ig érvényes szerződéssel rendelkező Turbucz Martinnal már 14 játékos neve ismert a 2024/25-ös készülő keretből.

Férfi Jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2024/25-ös szezon előtt:

Távozott: Julius Marva (?), Nagy Gergő (?), Erik Němec (Bietigheim Steelers, Oberliga, Németország), Vladimír Roth (?), Tóth Adrián (visszavonult)

Maradt: Arany Gergely (Szerződéshosszabbítás 2026-ig), Banga Nándor (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Bán Károly (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Adam Brady (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Jake Crespi (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Földes László (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Galajda Zsombor (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Haranghy Bence (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Lauri Kärmeniemi (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Aku Kestilä (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Nagy Kristóf (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Németh Attila (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Tóth Gergő (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Turbucz Martin (érvényes szerződés)

Cikkajánló

Halloween a Tüskecsarnokban

Magyar bajnok hokisaink a tematikus napon fogadják a Tüskecsarnokban a DEAC csapatát.

„jobb csapatként megyünk el Brassóból”

Vezetőedzőnk és a vasárnapi meccs első Fradi-gólját szerző Turbucz Martin értékelt a hazautazás előtt - VIDEÓ!

Vereség a Kontinentális Kupa zárónapján

Magyar bajnok hokisaink bár szépítettek, végül 5-2-re kikaptak a lett bajnok HK Mogótól.

„Óriásit léptünk előre az elmúlt pár napban”

Vezetőedzőnk nyilatkozott a Corona Brassó elleni vitatott Kontikupa-vereséget követően – VIDEÓ!

Kontikupa: hajszálra a bravúrtól a házigazda ellen

Egy utolsó másodperces vitatott ítélet választotta el a mieinket a győzelemtől, a ráadásban 5-4-e kikaptunk.

„Holnap jóval nehezebb mérkőzés vár ránk”

Vezetőedzőnk és hibátlan kapusunk értékelt a Kontikupa győztes nyitónapja után - VIDEÓ!

Hatgólos győzelem a Kontinentális Kupa első napján

Férfi jégkorongcsapatunk 6-0-ra győzött a litván Energija Elektrenaj ellen Brassóban a D csoport nyitómeccsén.

A litvánok ellen kezdjük a Kontinentális Kupát

Férfi jégkorongozóink pénteken megkezdik idei nemzetközi kupaszereplésüket - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin