2023. január 3.
Újabb finn támadót igazoltunk
Férfi jégkorongcsapatunk a szezon végéig szerződtette a legutóbb a lengyel élvonalban szereplő Matias Sointut.

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunkat a 2022-es év végére ismét komoly sérülés- és betegséghullám érte utol: a naptári év utolsó mérkőzésén, Újpesten például nem kevesebb, mint hat játékos hiányzott a szezon közbeni változások után egyébként is csak 23 fős keretből. A közelgő rájátszásra való tekintettel a szakmai stáb úgy érezte, még az átigazolási időszak január 10-ei lejárta előtt szükség van erősítésre. A remélt erősítés egy finn próbajátékos képében érkezett meg a Tüskecsarnokba, aki az elmúlt napokban az edzéseken nyújtott teljesítményével meggyőzte Fodor Szabolcs vezetőedzőt,

így a 32 éves Matias Sointu a szezon végéig a Ferencvárosnál folytatja pályafutását.

Matias Sointu 1990. február 10-én született a finnországi Tamperében. Szülővárosa csapatában, az Ilvesnél kezdett jégkorongozni, amelynél végigjárta a korosztályos ranglétrát, 2010-ben, 20 évesen pedig már a felnőtt élvonalbeli csapat játékosa volt, amelynek színeiben 43 mérkőzésen 20 pontig jutott az alapszakaszban. Közben a finn korosztályos válogatottakba is bekerült, az U18-as és az U20-as nemzeti csapattal világbajnokságon is járt, emellett pedig egy szezont a tengerentúli OHL-ben is lehúzott az Ottawa 67’s és a Sudbury Wolves együtteseinél.

Az Ilvesnél a 2012/13-as volt a legjobb szezonja, amelynek során 56 alapszakasz-meccsen 32 pontot termelt a finn élvonalban, majd 2013-ban másfél szezonra a szintén a Liigában szereplő TPS játékosa lett. Innen visszatért az Ilveshez, amellyel kétszer rájátszásba is jutott, majd 2017-ben légiósnak állt. Az EBEL-ben szereplő Bolzano játékosaként az alapszakaszban 36 meccsen 24 ponttal, a rájátszásban 18 meccsen 14 ponttal segítette bajnoki címhez a dél-tiroliakat.

Egy szezonnal később a svéd másodosztályú Oskarshamn játékosaként feljutást ünnepelhetett, majd két átmeneti szezon következett. 2019/20-ban a brit élvonalbeli Cardiffnál és az EBEL-es Dornbirnnál is szerepelt, egy évvel később pedig megjárta a finn másodosztályú Kiekko-Vantaa, az osztrák Graz 99ers, valamint a svájci HC La Chaux-de-Fonds csapatát is.

2021/22-ben a brit élvonalbeli Sheffield Steelers játékosaként 44 meccsen 30 pontig jutott az alapszakaszban, míg az idei évet Lengyelországban, a Cracovia játékosaként kezdte.

A 32 éves, balos ütőfogású szélsőt 2008-ban a hetedik kör 182. helyén draftolta az NHL-es Tampa Bay Lightning, igaz, végül nem lépett jégre a tengerentúli topligában. 17 Bajnokok Ligája-, 351 Liiga-, 60 ICEHL- valamint 54 EIHL- alapszakaszmeccs tapasztalatával érkezik a Ferencvároshoz.

Cikkajánló

Kétgólos előny után veszített válogatottunk

A magyar férfi jégkorong-válogatott 5-2-es vereséget szenvedett a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin