2022. június 24.
Újabb három bajnokunk hosszabbított szerződést
Boros Daniel, Sarcia Antonino és Seregély Máté is magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk játékosa marad.

Folytatódik magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk a 2022/23-as szezonra szóló játékoskeretének kialakítása. A keret tagjai között szép számmal akadnak olyanok, akiknek az előző idény végén lejárt a szerződésük, ezen kontraktusok meghosszabbításával is van munkája a Fodor Szabolcs vezette szakmai stábnak.

Ezúttal három olyan játékosról adhatunk hírt, akik mindannyian a csapat fiatalabb hokisai közé tartoznak, felnőtt pályafutásuk a Ferencváros színeiben indult be igazán. Közülük ketten már hosszú évek óta részesei az FTC-Telekom sikereinek, míg egyikük eddig egy szezonon van túl zöld-fehérben, de hamarosan jön a következő, ugyanis

Boros Dániel, Sarcia Antonino és Seregély Máté is meghosszabbították szerződésüket
a Ferencvárossal.

Boros Dániel nem túl idős kora ellenére már rutinos tagnak számít a Ferencváros öltözőjében. Az 1997-es születésű védő jól ismeri Fodor Szabolcs vezetőedzőt, hiszen 2013 óta szerepelt a MAC U18-as és U20-as csapatában, utóbbinál pedig a Fradi jelenlegi trénere volt az edzője. A játékos őt követte 2018 nyarán a Ferencvároshoz, ahol 2019 tavaszán, pályafutása első felnőtt idényének végén rögtön az OB I és az Erste Liga aranyérme is a nyakába került. A 2019/20-as szezonban ő is részese volt a címvédéseknek, a Magyar Kupa-győzelemnek és a Kontinentális Kupa-sikereknek, ráadásul egyre magabiztosabb játékkal lett egyre fontosabb szerepe a csapat védői között. 2020/21-ben magyar bajnoki címet, míg 2021/22-ben magyar bajnoki címet és Szuperkupát nyert a Ferencvárossal.

Sarcia Antonino társához hasonlóan 2018 nyarán, Fodor Szabolcs vezetőedző hívására érkezett a Ferencvároshoz, szintén a MAC U20-as csapatától, Boroshoz hasonlóan ő is egész korábbi utánpótlás-pályafutását is a kék-fehéreknél töltötte. Az 1998-as születésű fiatal védőnek az FTC-Telekom volt pályafutása első felnőtt együttese, és azóta is zöld-fehérben jégkorongozik. A korábban az U18-as és az U20-as válogatottal világbajnokságokon is szereplő játékos a Ferencvárosban érett igazi felnőtt játékossá, három szezonja alatt ő is egyre fontosabb szerepet harcolt ki magának a védelemben. Emellett szükség esetén a kemény bunyókba is egyre inkább beleáll, az elmúlt két szezonban több ilyet is láthattunk tőle. Részese volt a Fradi 2018 óta tartó új virágkora összes sikerének, négy magyar bajnoki címet, két Erste Ligát és egy-egy Magyar Kupát valamint Szuperkupát nyert az FTC-Telekommal, kivette a részét a Kontinentális Kupa-menetelésből is. A Ferencvárosból lett felnőtt válogatott, ahol a kerettagságon túl a 2020/21-es idényben már két felkészülési mérkőzésen jégre is léphetett.

Seregély Máté 2000. március 23-án született Budapesten. Ő is a MAC utánpótlásában kezdett jégkorongozni, és már mindössze 15 évesen, 2015-ben bemutatkozott az U18-as együttesben, sőt, egy évvel később már a junioroknál is szerepelhetett. A 2017/18-as idényt Kanadában, az Ontario Hockey Academy-n töltötte, majd hazatért a MAC-hoz, de 2018/19-ben kölcsönben a Vasas játékosaként mutatkozott be az Erste Ligában, ez volt pályafutása első felnőtt idénye. 2019 nyarán draftolták az USHL utáni második legnagyobb egyesült államokbeli juniorligába, az NAHL-be, ahol a Minnesota Wilderness és a Northern Cyclones színeiben szerepelt, ám mindössze fél szezon és 11 mérkőzés után hazatért, és a Vasasban folytatta pályafutását. Stabil tagja lett a piros-kékek fiatal, az Erste Liga rájátszásába is bejutó csapatának, közben pedig kirobbanthatatlan tagja volt az utánpótlás válogatottaknak. U16-tól U20-ig minden korosztályban szerepelt a nemzeti csapatban, 2016/17-ben és 2017/18-ban az U18-as, az azt követő két szezonban pedig az U20-as válogatott korosztályos világbajnokságain szerepelt minden mérkőzésen. 2021 nyarán igazolt a Ferencvároshoz, amellyel magyar bajnok és Szuperkupa-győztes lett, remek védőjátékával pedig fiatal kora ellenére hamar fontos szereplőjévé vált bajnokcsapatunknak.

Boros Dániellel, Sarcia Antoninóval és Seregély Mátéval már összesen 13 játékos neve ismert az FTC-Telekom a 2022/23-as szezonra készülő keretéből.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2022/23-es szezon előtt:

Érkezett: Ollie Betteridge (brit, Nottingham Panthers), Aku Kestilä (finn, Les Jokers de Cergy-Pontoise), Julius Marva (finn, STS Sanok)
Távozott: Pavuk Attila (visszavonult), Hegyi Ádám (visszavonult), Somogyi Balázs (DAB), Roczanov Dezső (?), Kóger Dániel (?)
Maradt: Kulmala Rasmus (érvényes szerződéssel), Arany Gergely (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Földes László (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Tóth Adrián (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Tóth Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Lauri Kärmeniemi (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Boros Dániel (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Sarcia Antonino (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Seregély Máté (szerződéshosszabbítás 2024-ig)

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin