Március végeztével lezárult nem csak a férfi jégkorong Erste Liga, de a klubszezon is, így a szakmai stáb az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is szinte egyből nekilátott kialakítani a következő idény csapatát. Amint arról korábban beszámoltunk, két támadó, Ollie Betteridge és Kreisz Brúnó, valamint egy hátvéd, Konsta Mesikämmen sem folytatja a Ferencvárosnál, azonban érkezett egy miskolci nevelésű fiatal támadó, Galajda Zsombor.
Három távozó és egy érkező után ismét három olyan játékosról ad hírt szakosztályunk, akik a következő szezonban nem folytatják a Fradi színeiben:
a 2020-ban érkező Galántai Richárd, valamint a 2022-ben az FTC-Telekomhoz igazoló Kozma Dávid és Jari Sailio sem folytatja zöld-fehérben.
A 2000-ben született Galántai Richárd 2020 nyarán próbajátékosként érkezett a Ferencvároshoz, végül sikerült meggyőznie a szakmai stábot és egész idényre szóló szerződést kapott a felnőtt csapatnál és a junior együttesnél. A 2021/22-es szezonban már jóval több lehetőséget kapott a felnőttcsapatnál is, 38 alapszakasz meccsen három gól és két assziszt szerepelt a neve mellett, míg a legutóbbi bajnokságban összesen három gólig és egy gólpasszig jutott.
Kozma Dávid 2022 nyarán a svéd Divízió II-es ligából érkezett az FTC-Telekom csapatához, de nem volt számára ismeretlen az Erste Liga, hiszen előtte másfél évig az akkor még MAC HKB Újbuda néven szereplő együttest erősítette. A fiatal játékos az alapszakaszban 32 meccsen egy góllal és hat asszisztal, a rájátszásban pedig 16 meccsen két asszisztal segítette a csapatot.
Jari Sailio a 2022/23-as idény közben, novemberben csatlakozott a Fradihoz, abban az időszakban, amikor a szakmai stáb a csapat újraépítésén fáradozott a rosszul sikerült szezonrajt után. A finn támadó az alapszakaszban mindössze 12 meccsen lépett jégre, ahol 3+6 pontot szerzett, majd a rájátszásban 17 mérkőzésen két gólig és öt asszisztig jutott.
Galántai Richárdnak, Kozma Dávidnak és Jari Sailiónak köszönjük a Ferencvárosért tett erőfeszítéseiket, további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk!
Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2023/24-es szezon előtt:
Érkezett: Galajda Zsombor (DVTK Jegesmedvék)
Távozott: Ollie Betteridge (Nottingham Panthers), Galántai Richárd (?), Kozma Dávid (Åmåls SK), Kreisz Brúnó (?), Konsta Mesikämmen (?), , Jari Sailio (?)
Maradt: Arany Gergely, Nagy Kristóf, Nagy Gergő, Sarciá Antonino, Farkas Simon, Seregély Máté, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Boros Dániel (mindannyian érvényes szerződéssel)
Férfi jégkorongcsapatunk villámrajtot vett a bajnokságban, 10-2-re győzte le a DEAC-ot a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok jégkorongcsapatunk vasárnap a DEAC ellen kezdi meg a 2023/24-es Erste Liga-szezont.
Két októberi mérkőzésünk időpontja is megváltozott, a Brassó és a DAB elleni meccsünk is korábban kezdődik.
A 2023/24-es jégkorongidényben is különböző aktivitásokkal várjuk a szurkolókat a lelátón és a jégen egyaránt.
Megtartották az Erste Liga szezonnyitó sajtótájékoztatóját, az FTC-Telekomot Hudák Gábor képviselte.
A DEAC elleni szezonnyitónk korábban, a Brassó elleni október 8-ai mérkőzés később kezdődik.
Nyíri Zoltán, Fodor Szabolcs és Nagy Gergő értékelte a BJA HC elleni Szuperkupa-győzelmet – VIDEÓ!
Magyar bajnok jégkorongcsapatunk 4-0-ra legyőzte hazai pályán a BJA HC együttesét.