A szakmai stáb folyamatosan dolgozik és egyeztet, hogy a következő szezonban az ICEHL-ben a legjobb csapattal állhassunk majd ki. A kerettel kapcsolatban már történtek változások, bejelenthettünk két érkező, egy szerződéshosszabbító és egy távozó játékost. A hetet pedig egy újabb távozó játékossal kezdjük, ugyanis jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított a szezon közben érkező lett kapussal, Janis Kalninsal.
Janis Kalnins januárban érkezett 31-szeres magyar bajnok csapatunkhoz, és már az alapszakasz utolsó nyolc meccsén segítette a csapatunkat. Ezt követően öt OB I playoff-meccsre volt nevezve, az Újpest elleni negyeddöntőt parádés védésekkel és kapott gól nélkül hozta le. Az Erste Liga rájátszásában a Corona Brassó ellen pedig négy mérkőzésen védte a Ferencváros kapuját. A Fradinál töltött fél szezonja alatt Kalnins egy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett az FTC-Telekom jégkorongcsapatával.
Janis Kalninsnak köszönjük a Ferencvárosért tett erőfeszítéseit, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk.
Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.
Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!
Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.
Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.
Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.
Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.
Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.
ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.