Az elmúlt napokban sorra jelentette be a következő szezontól az osztrák bázisú ICEHL-ben szereplő férfi jégkorongcsapatunk az érkezőket az új igazolásokat. Az előző hetet egy légiós érkezésével zártuk, augusztus első teljes hetét pedig egy fiatal magyar válogatott védő bejelentésével kezdjük, ugyanis
mindenben megállapodott szakosztályunkkal a többszörös válogatott hátvéd, Hadobás Zétény, aki a Ferencváros színeiben folytatja pályafutását.
Hadobás Zétény 2003. március 2-án született Budapesten. A fiatal hátvéd korán, már 16 évesen légiósnak állt, a 2018/19-es szezont a svéd U16-os bajnokságban töltötte a Wings HC-nál, ahol 21 alapszakasz-meccsen négy gólt és nyolc gólpasszt osztott ki, majd a kvalifikációs meccsek során újabb 2+2 pontot szerzett. Svédországban sem szakadt el teljesen a magyar jégkorongtól, ugyanis az U17-es és az U18-as nemzeti csapatnak is a tagja volt. Utóbbival világbajnokságon is szerepelt, ahonnan bronzéremmel tért haza.
Egy évvel később, 2019 nyarán újabb egy évre írt alá a svéd csapatnál, ahol az U18-as és az U20-as csapatokat erősítette. Emellett az utánpótlás-válogatottban is szerepelt.
A 2020/21-es szezont még Svédországban kezdte, januárban azonban hazaigazolt, a DVTK Jegesmedvék felnőtt, illetve U18-as és U21-es csapataiban folytatta pályafutását. Továbbra is segítette játékával a korosztályos válogatottakat, a szezon végeztével pedig az év junior játékosának választották.
2021 nyarán meghosszabbította szerződését a miskolciakkal, így a 2021/22-es idényben is piros-fehérben játszott. Leginkább az Erste Ligába visszatérő felnőtt csapatban, de négy mérkőzésen az U21-es csapattal is pályára lépett. Ez alatt a szezon alatt is tagja volt a juniorválogatott keretének, és bekerült az U25-ös nemzeti együttesbe is.
A 2022/23-as szezonra visszatért Svédországba, a Västerås IK U20-as csapatába, de 15 mérkőzésen pályára léphetett a svéd másodosztályban, a HockeyAllsvenskan-ban szereplő felnőtt együttesben is. Ebben a szezonban amellett, hogy az U20-as magyar válogatott csapatkapitánya volt, bemutatkozhatott a felnőtteknél is, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen miután az U20-as világbajnokságon majdnem mindent elismerést bezsebelt – védőként ő szerezte a legtöbb pontot és ő osztotta ki a legtöbb gólpasszt, ami után érthetően a legjobb védőnek is választották – beválogatták a tamperei elit világbajnokságra utazó felnőtt keretbe is.
A 2023/24-es szezonra maradt Svédországban, a szezont a Västerås IK-nál kezdte, 2024 januárjában azonban csapatot váltott és a svéd harmadosztályban, a HockeyEttan-ban szereplő Visby/Roma színeiben folytatta. A 2023/24-es szezonban a felnőtt válogatottal olimpiai selejtezőtornán és a bolzanói divízió I/A-s világbajnokságon is szerepelt, ahol aranyérmet és feljutást ünnepelhetett.
2024 augusztusában ismét váltott, azonban nem csak csapatot, országot, sőt, kontinenst is, ugyanis az Iowa Heartlanders-hez igazolt az ECHL-be, ahol 54 alapszakasz-meccsen 14 pontig jutott. Májusban fiatal kora ellenére már pályafutása során másodszor léphetett jégre A csoportos világbajnokságon Dániában.
Hadobás Zétény személyében szintén egy fiatal, rendkívül tehetséges, többszörös felnőtt válogatott játékos érkezik a Ferencvároshoz.
Férfi Jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2025/26-os szezon előtt:
Érkezett: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg), Rasmus Bengtsson (IK Oskarshamn), Tyler Coulter (HC Pustertal), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders), Horváth Milán (BJA HC), Jesper Lindgren (IF Björklöven), Mihalik András (DEAC), Nagy Krisztián (BJA HC), Topi Rönni (HK Dukla Michalovce), Brady Shaw (Les Ducs d’Angers), Sofron István (BJA HC), Jussi Tammela (Sparta Sarpsborg), Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák), Tóth Richárd (BJA HC), Maxim Trépanier (Herlev Eagles), Alexander Ytterell (Stavanger Oilers)
Távozott: Banga Nándor (BJA HC), Bán Károly (?), Bogáti Balázs (Vasas SC U20, kölcsönből vissza) David Booth (Melbourne Ice), Adam Brady (Gherdëina, Alpesi Liga), Jake Crespi (Ritten, Alpesi Liga), Janis Kalnins (?), Haranghy Bence (DEAC), Lauri Heino (?), Tyson Helgesen (Cardiff Devils, EIHL), Josef Hrabal (?),Lauri Kärmeniemi (DVTK Jegesmedvék), Michael Keränen (?),Mártonffy Máté (Vasas SC U20, kölcsönből vissza, DEAC kölcsönbe), Ted Nichol (?), Németh Attila (visszavonult), Valentin Razumnyak (?), Leo Ring (IPK, Mestis), Tóth Gergő (DVTK Jegesmedvék), Turbucz Martin (BJA HC), ,
Maradt: Arany Gergely (élő szerződés 2026-ig), Farkas Boldizsár (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Galajda Zsombor (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Aku Kestilä (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Mattyasovszky Gergely (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Molnár Dávid (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2027-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Seregély Máté (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Paavo Tyni (szerződéshosszabbítás 2026-ig),
Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.
A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.
Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.
Döntetlen után hazai siker.
A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.
Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.
Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.