2024. szeptember 14.
Újra Erste Liga-meccs a Tüskecsarnokban
Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk vasárnap hazai pályán fogadja a BJA HC csapatát az Erste Ligában.

Szeptember 13-án elrajtolt az Erste Liga, a nyitónapon négy mérkőzést is megrendeztek, a nyolc pályára lépő csapat közül pedig az egyik az FTC-Telekom együttese volt, Debrecenben kezdtük az új szezont. A nyáron megújuló csapatunknak sikerült 3-0-s hátrányból visszajönnie, ám hiába igyekeztünk, érezhető volt, hogy nem sok idő volt a felkészülésre, még nem találta meg a játékát az új csapat, így a három pontot otthon tudta tartani a DEAC.

Ahogy az lenni szokott, egyből jön is a következő kihívás, ugyanis vasárnap, már hazai pályán jön a következő Erste Liga-mérkőzés, méghozzá a Budapest Jégkorong Akadémia HC ellen. Kangyal Balázs csapatának magyar magja megmaradt, azonban sok légióstól elköszöntek a nyár folyamán, a legtöbben éppen pénteki ellenfelünkhöz, a DEAC-hoz igazoltak. A megüresedett helyeket pedig igyekeztek magyar játékosokkal feltölteni, így alakult, hogy együttesünk korábbi kapitánya, Nagy Gergő és Boros Dániel is visszatért korábbi csapatához. De akadtak meglepő igazolások is, mint például Sofron István érkezése. A rozsomákok a szezon első összecsapásán a szomszéd UTE csapatát fogadták a Vasas Jégcentrumban. A találkozó az utolsó pillanatig kiélezett csata volt, végül a BJA HC került ki belőle győztesen. Ennek köszönhetően ők talán egy kicsit nagyobb magabiztossággal érkeznek majd a Tüskecsarnokba, hiszen a szezon első tétmeccsének megnyerése lélektanilag mindig segít a csapatoknak. Ha a Fradinak sikerül átmenteni a pénteki meccsen tapasztalt igyekezetet és hajtást, akkor egy igen izgalmas találkozóra számíthatnak a meccsre kilátogató szurkolóink. 

Azon szurkolóink, akik már megvették a szezonbérletüket a belépés során kapnak egy tombolaszelvényt, amivel megnyerhetik a négy ajándékcsomag egyikét, amiket a harmadszünetek alatt sorsolunk ki.

Ha még nincs meg a szezonra szóló bérlet, akkor sem kell aggódni, hiszen online az Eventim felületén továbbra is megvásárolhatóak, vagy akár személyesen is hozzá lehet jutni a vasárnapi mérkőzés előtt. A jegyekkel és a bérletekkel kapcsolatban ITT tudhatnak meg többet.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz

FTC-Telekom – BJA HC
2024. szeptember 15. vasárnap, 15:30, Tüskecsarnok

Jegyek: ITT
Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

Vereség hazai pályán

Férfi jégkorongozóink 0-2 után szépítettek, de végül 2-1-re kikaptak a DVTK Jegesmedvéktől a Tüskecsarnokban.

A DVTK Jegesmedvék ellen folytatjuk hazai pályán

Magyar bajnok jégkorongozóink a szezonban először csapnak össze a miskolci együttessel.

Rutinos finn csatárral bővül a keret

Magyar bajnok jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az NHL-ben is jégre lépett finn Michael Keränen.

Megvan hokisaink pontos Kontinentális Kupa menetrendje

A litván Energija Elektrenai csapata jutott be magyar bajnok hokisaink októberi csoportkörébe.

Vereség hazai pályán a címvédő ellen

Férfi jégkorongozóink 5-3-ra kikaptak a Corona Brassótól a Tüskecsarnokban.

Bravúros hosszabbításos győzelem idegenben

Férfi hokisaink foghíjas kerettel is 4-3-ra nyertek a ráadásban a BJA HC otthonában.

Két hokicsapatunk is indul idén a Magyar Kupában

Felnőtt Erste Ligás csapatunk mellett Andersen Ligás együttesünk is csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez.

Jön az első visszavágó

Férfi jégkorongozóink ebben a hónapban másodszor találkoznak a BJA HC csapatával, ezúttal idegenben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin