A 24 éves, magyar válogatott hátvéd Svájcból érkezik, ahol kilenc idényt töltött el, főleg a svájci másodosztályban játszva. Az elmúlt években stabil Swiss League-játékossá vált, emellett a magyar válogatott meghatározó játékosa, két A-csoportos világbajnokságon is képviselte hazánkat.
Ortenszky Tamás 2002. január 5-én született Budapesten. Az Újpest utánpótlásában kezdte pályafutását, majd fiatalon, mindössze 15 évesen Svájcba került. A 2017/18-as első szezonjában az EHC Biel-Bienne Spirit U17 és az SC Langenthal U17-es csapatában is jégre lépett, összesen 31 meccsen, ahol 7 pontot szerzett. A magyar válogatott utánpótlás csapataiban is bemutatkozott, az U16-os válogatottal felkészülési mérkőzéseken, az U18-as gárdával pedig a Divízió 1/B világbajnokságon szerepelt.
A 2018/19-es szezont az EHC Biel-Bienne Spirit U17-es csapatánál töltötte, a következő idényre felkerült az U20-asokhoz. Itt 31 meccsen 19 pontot szerzett, a legsikeresebb szezonja azonban a 2020/21-es volt, ahol 43 meccsen 23 pont állt a neve mellett. Ekkor kölcsönadták a HCB Ticino Rockets csapatának, így 4 meccs erejéig bemutatkozhatott a Swiss League-ben is.
A 2021/22-es szezont már a Ticino Rockets felnőttcsapatánál töltötte kölcsönben a svájci másodosztályban, 25 meccsen lépett pályára, de a Biel U20-as gárdájánál is számítottak rá. A válogatott korosztályos csapatainak továbbra is meghatározó tagja volt, és ebben a szezonban az U20-as Divízió 1/A világbajnokságon csapatkapitány-helyettesként játszott.
A 2022/23-as idényre klubot váltott, az EHC Visp játékosa lett, a szezon nagy részét kölcsönben a svájci harmadosztályú a HCV Martignyben töltötte, ahol 31 meccsen 2 gólt lőtt és 7 asszisztot szerzett. A csapattal feljutottak a másodosztályba.
A 2023/24-es szezonban stabil Swiss League-játékossá vált a HCV Martigny tagjaként, ekkor 41 meccsen 7 ponttal zárt. A magyar válogatott védőjeként részt vett az olimpiai selejtezőn, és a bolzanói feljutást kiharcoló csapat tagjaként 3 assziszttal járult hozzá a sikerhez.
2024 nyarán kétéves szerződést kötött az EHC Winterthur csapatával, ahol az első idényében 39 meccsen 5 pontot szerzett. A 2025/26-os idényben csapata a kilencedik helyen végzett, ő pedig 6 ponttal zárta a szezont. A tavalyi herningi és az idei zürichi A-csoportos világbajnokságon is a magyar csapat meghatározó játékosa volt. Az idei bennmaradásból 3 assziszttal vette ki a részét. A májusi világbajnokság elején mérföldkőhöz érkezett, elérte 50. mérkőzését a magyar válogatott színeiben.
- Szerettem volna előre lépni a svájci ligából – indokolta a mostani váltást a fradi.hu-nak új játékosunk. - Az ügynökömmel többször is beszéltünk ICEHL-lehetőségekről, és már tavaly is felmerült a Fradi, mint opció, de akkor még szerződés kötött a svájci csapatomhoz. A zöld-fehérekkel szeretnék minél több sikert elérni, és bejutni a rájátszásba. Egyénileg az a célom, hogy stabil teljesítménnyel segítsem a csapatot, fejlődjek a játék minden területén, és minél nagyobb szerepet vállaljak a közös sikerekben. Keményen dolgozó, megbízható játékosnak tartom magam. Az erősségeim közé tartozik az egy az egy elleni párharcok megnyerése, a védekező játékom, valamint a nyugodt és tudatos döntéshozatal a koronggal.
- A nyár nagy része természetesen a felkészülésről szól, de ilyenkor igyekszem minél több időt tölteni a családommal és a barátaimmal – foglalta össze az elkövetkezendő időszakot Ortenszky, aki a hobbijáról és a mezszám választásról is mesélt. – Nagyon szeretek golfozni, a szabadidőmben sokat olvasok, és azért az egyetemi tanulmányaim is elég sok időmet elviszik. A választott mezszámom az 55-ös lesz. Korábban mindig a 22-es mezben játszottam, de a válogatottban ez már foglalt volt, később pedig Winterthurban sem volt lehetőségem ezt viselni. Ekkor lett az 55-ös a mezszámom, amely idővel egyre közelebb került hozzám, és végül teljesen átvette a 22-es helyét.
Ortenszky Tamás személyében egy fiatal, ambíciózus válogatott játékossal erősödik meg keretünk.
Az FTC-Telekom játékoskerete a 2026/27-es szezonra:
Érkezett: Ortenszky Tamás (EHC Winterthur)
Távozott: Brady Shaw (HC Innsbruck), Arany Gergely (Háromszéki Ágyúsok)
Topi Rönni jégkorongcsapatunkban folytatja, az előző szezon nagy részének kihagyása után.
Aku Kestilä a következő szezonban is az ICEHL-ben szerepelő jégkorongcsapatunkat erősíti.
Jussi Tammela a Fradi második ICEHL-szezonjában is felnőtt jégkorongcsapatunk tagja lesz.
A Ferencváros egykori bajnok jégkorongozója ma is büszkén őrzi első, 1985-ös igazolását.
Két mérkőzés után a teljes szezonra csatlakozik jégkorongcsapatunkhoz a válogatott Schlekmann Márk
Laskawy Ferenc a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunkat erősíti.
Öt magyar és hat légiós távozik az ICEHL-ben szereplő jégkorongcsapatunktól, megkezdődött a keret átalakítása.
Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.