2022. november 15.
Válogatott szünet után Magyar Kupa-meccsel kezdünk
Magyar bajnok hokisaink Fehérváron kezdik a sort a Magyar Kupa 2. fordulójának első találkozójával.

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk az elmúlt héten kihasználta a válogatott szünetet, és a hét első felében a pihenést helyezte a fókuszba, a hétvégén pedig Yul Hennelly vezetésével visszatértek az száraz és jeges edzésekhez. Mint arról ez idő alatt hírt adtunk, a játékoskeretben történtek változások, August Nilsson, Sebastian Kaijser és Vszevolod Szorokin is távozott az FTC-Telekom csapatából. Azonban két új érkezőről is beszámolhattunk, a finn támadó, Jari Sailio és honfitársa, a védelmet erősítő Konsta Mesikämmen csatlakoztak a Fradihoz.

A válogatott szünetről visszatérve tehát akadt dolga a szakmai stábnak és a csapatnak is bőven. Nem csak azért, mert hárman távoztak, ketten pedig érkeztek, hanem azért is, mert a hét első meccse a Magyar Kupa 2. fordulója lesz. A Magyar Kupát hosszú idő után 2020-ban sikerült megnyernie a Ferencváros csapatának, 2021-ben a DEAC elhódította a Kupát, az előző szezonban pedig ismét Kupa-győztesként végeztek, még a mieink harmadikként zártak.

Ellenfelünk a szerdai mérkőzésen a fehérváriak fiatal csapata, a FEHA 19 lesz. A két csapat idén már találkozott az Erste Liga keretein belül, akkor hazai pályán 4-1-es végeredménnyel az FTC-Telekom ünnepelhetett. Nem titok viszont, hogy azóta nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt csapatunk előzetesen eltervezte.

A szerdai meccsen kívül még két másik találkozó is vár a Fradira a héten, így ismét egy kissé erőltetett menettel néz szembe a csapat, éppen ezért fontos lenne, hogy a válogatott szünetről visszajőve győzelemmel tudjanak kezdeni a játékosok, és magabiztosabban folytathassák mind az Erste Liga-, mind pedig a Magyar Kupa-szereplést.

Hogy hogyan sikerül teljesítenie a csapatnak a szerdai meccsen, az 18.30-tól kiderül Székesfehérváron az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Férfi jégkorong, Magyar Kupa 2. forduló
FEHA 19 – FTC-Telekom
2022. november 16., 18:30 Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok
Jegyek: ITT

Cikkajánló

Jön a kupaderbi első felvonása

Magyar bajnok férfi jégkorongozóink csütörtökön az Újpestet fogadják a Magyar Kupa 3. körének első meccsén.

Hatalmas meccsen egy pontot szereztünk

Kétgólos hátrányból felállva mentettük hosszabbításra a listavezető elleni meccset, de vereség a vége.

A Gyergyóval találkozunk Mikulás napján

A Tüskecsarnokban fejezi be magyarországi túráját a tabellán jelenleg első Gyergyói Hoki Klub.

Fradi-bérletekkel fél áron nézheted meg a Hokiderbit!

Labdarúgó, kézilabdás és vízilabdás szezonbérlettel is 1000 forint a belépő csütörtök este a Tüskecsarnokba!

Ismét Fradi-játékosokkal a soraiban készül a válogatott

Nyilvánossá vált a magyar hokiválogatott osztrákok elleni kerete, amelyben több fiatal is helyet kapott.

Kinyílt a gólzsák, magabiztos győzelem hazai jégen

Magyar bajnoki címvédő férfi hokisaink 7-1-re győzték le a FEHA19-et az Erste Ligában.

Két nap pihenő után itthon folytatjuk az Erste Ligát

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk ismét hazai pályán találkozik a FEHA 19 csapatával az Erste Ligában.

Mikulás-napi programok várnak a keddi hokirangadón!

Férfi hokisaink december 6-án a Gyergyói Hoki Klubot fogadják, Mikulás-napi programokkal várunk mindenkit!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin