2020. november 19.
138-szoros válogatott támadó a Ferencvárosban!
Hivatalos: december 1-től az FTC-Telekom játékosa a 138-szoros magyar válogatott jégkorongozó, Kóger Dániel.

Az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapata szerződtette a 138-szoros magyar válogatott Kóger Dánielt. A 31 éves, székesfehérvári születésű támadó szülővárosában kezdte pályafutását, 18 évesen két szezon erejéig az osztrák Salzburg utánpótlásprogramjában vett részt, majd négy szezonnyi tengerentúli, főként ECHL-es és AHL-es kitérőt követően 2014-ben visszatért nevelőegyesületéhez, az osztrák bázisú ligában szereplő Fehérvár AV19-hez. A fehérváriakkal hat szezonon keresztül játszott az EBEL-ben, a 2017/18-as idényben a csapat kapitánya volt. Az U18-as és az U20-as válogatottnak is stabil tagja volt, több világbajnokságot is megjárt mindkét korosztállyal, majd a 2008/09-es idénytől kezdve kirobbanthatatlan alapembere a felnőtt nemzeti csapatnak is. Eddig 138 alkalommal lépett jégre a felnőtt válogatottban, ott volt a 2009-es és a 2016-os A csoportos világbajnokságon is, emellett hat Divízió I-es vb-n és négy olimpiai selejtezőn szerepelt.

Kóger Dániel idén februárban, a sikerrel megvívott nottinghami olimpiai selejtezőtorna első, észtek elleni mérkőzésén sérülést szenvedett, azóta nem lépett jégre tétmérkőzésen. Szeptemberben a játékos állapotáról klubjánál azt nyilatkozták, jól halad a rehabilitációja, és néhány hónapon belül ismét jégre léphet, szerződése azonban még nincs az új szezonra. Az FTC-Telekom 2020. december 1-jétől szerződteti a játékost, miután az orvosi szakvélemények szerint rehabilitációja a megfelelő ütemben halad, és a tervezett menetrend szerint bevethető lesz.

„Nagyon nem kell bemutatni Dani képességeit, pályafutása eddigi eredményei és játéka önmagukért beszélnek. Sokszoros válogatott játékosról van szó, a nemzeti csapat egyik alapemberéről, aki egészségesen bármelyik klubnak hatalmas erőssége lehet. Jól ismerem emberileg és szakmailag is, tudom, mekkora potenciál van benne. Egészségesen komoly erősítést jelenthet. Jelen pillanatban még zajlik a rehabilitációja, de bízom benne, hogy minden a tervek szerint halad. Újabb rutinos magyar válogatott hokissal erősödik a keretünk, aki egészen biztosan hatalmas motivációval ragadja majd meg a kínálkozó esélyt, miután nevelőegyesülete nem hosszabbította meg a szerződését” – nyilatkozta az átigazolás hátteréről vezetőedzőnk, Fodor Szabolcs.

„Egyre közeledtem ahhoz, hogy a rehabilitációm véget érjen és újra jégre léphessek. Novemberig kivártam, utána viszont mindenképpen lépnem kellett, hiszen nem volt még érvényes szerződésem a szezonra. Miután a Fehérvár egyértelművé tette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet, több megkeresést is kaptam. Mindenképpen Magyarországon belül akartam váltani, így nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy egy olyan klub, mint a Ferencváros megkeresett egy ilyen ajánlattal, amely ráadásul a jelenlegi helyzetemet is maximálisan figyelembe veszi. A Fradi az elmúlt két év alapján jelenleg az Erste Liga legerősebb csapata. Olyan csapatba kerülök, ahol minden játékos maximálisan tiszteletben tartja és betartja az edzői utasításokat, egy hatvan percen keresztül megalkuvást nem ismerően dolgozó, melós, nagyszívű csapatról van szó, amelynek a képességeit a Fehérvárral mi is a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg januárban a Magyar Kupa döntőjében. Egyénileg is kiváló játékosok alkotják, ráadásul nem titok, hogy több barátom is a Fradiban jégkorongozik, így egészen biztosan remek közegbe kerülök. Nagyon szimpatikus minden az együttes körül, örülök a lehetőségnek” – nyilatkozta Kóger Dániel.

Cikkajánló

Magabiztos győzelem Újvárosban, egy pontra az első hely

Férfi hokisaink végig fölényben játszva 4-1-es győzelmet arattak az Acélbikák otthonában az Erste Ligában.

Dunaújvárosban üldözzük tovább az első helyet

Egyre komolyabb formába lendülő férfi jégkorongcsapatunk az Acélbikák vendégeként lép jégre csütörtök este.

Visszatérő kapusunk: „Idegőrlő hetek voltak!”

Arany Gergely 50 nap kihagyás után remek teljesítménnyel tért vissza férfi hokicsapatunk kapujába – INTERJÚ!

Nagyot küzdöttünk, de hosszabbításos vereség Brassóban

Férfi jégkorongcsapatunk hosszabbítás után 1-0-s vereséget szenvedett a brassói Olimpiai Jégpályán.

A Brassónak is visszavághatunk

Férfi jégkorongcsapatunk péntek este remek meccset nyert Gyergyóban, a lendület pedig még ma is kitarthat.

Ismét a ráadás döntött, ezúttal legyőztük a Gyergyót!

Férfi jégkorongcsapatunk szétlövésben győzött 2-1-re a Gyergyói HK otthonában az idény első erdélyi meccsén.

Visszavágnánk a budapesti vereségért a Gyergyónak

Az idény első erdélyi túrájának első mérkőzésén zsinórban a hatodik győzelméért lép jégre férfi hokicsapatunk.

Koronavírus Csíkszeredában, változik a program

Elmarad férfi hokisaink november 23-ra tervezett csíkszeredai rangadója, rövidül az erdélyi túra.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most