2025. december 28.
Vereség a címvédő otthonában
Férfi jégkorongozóink 5-1-es vereséget szenvedtek Salzburgban.

Akárcsak októberben, ezúttal is zsúfolásig megtelt a salzburgi Eisarena a Ferencváros elleni ICEHL-merkőzésre, parádés atmoszférában indult útjára a mérkőzés. A szakmai stáb továbbra sem tudta teljes kerettel csatába küldeni a csapatot, ugyanakkor Jesper Lindgren és Galajda Zsombor visszatérésével valamivel mélyebb rotációval léptünk jégre, mint a legutóbbi meccsünkön.

A találkozó első komoly lehetőségeit a Salzburg dolgozta ki, a hazaiak gyorsan gondoskodtak róla, hogy a kapuban kezdő Bálizs Bence felvegye a meccs ritmusát. Az első öt percben nekünk még kapura lövésünk sem volt, viszont a semleges zónában hatékonyan szűrtük a Red Bull támadásait. A hetedik percben aztán Benjamin Nissner három védőnkön is átszlalomozva, fonákkal mattolta Bálizst, megszerezve a vezetést a fehér mezeseknek (1–0). Egy perccel később emberelőnybe kerültünk, miután a gólszerző Nissner szabálytalankodott. Több mint ötven másodpercig sikerült nyomás alatt tartani a hazaiakat, Shaw veszélyes lövése mellett a lecsorgó korongokra is jól reagáltunk, ám a salzburgi hálóőr, Tolvanen több nagy védéssel akadályozta meg az egyenlítést. A 11. percben Hudec kampózása miatt mi kerültünk emberhátrányba. A Salzburg azonnal felállt, Raffl villantotta meg lövőerejét, de Bálizs biztosan védett. Nem volt egyszerű, de kivédekeztük a két percet. A hazai nyomás ezt követően sem csökkent, Bálizsnak a 16. perc után már legalább nyolc-tíz tiszta ziccert kellett hatástalanítania. A harmad vége előtt három perccel végre mi is felértünk a támadóharmadba, több lövést is eleresztettünk, Tóth Richárd a kékről próbálkozott, és Lindgren is tesztelte Tolvanent. Egy perccel később tartós nyomást helyeztünk ellenfelünkre, amiből emberelőny lett, Tammela kapuvasa pedig már előrevetítette, hogy közel a gól. Szinte víz alatt tartottuk a Salzburgot, és öt másodperccel a szünetet jelző dudaszó előtt Tyler Coulter könyörtelenül kipókhálózta a rövid felsőt. Újabb emberelőnyös találat, egyenlítés (1–1), majd jöhetett a szünet.

A második játékrész kiegyenlített játékkal indult, mindkét oldalon adódtak helyzetek, ám a gólt ismét a hazaiak szerezték: Connor Corcoran több mint két hét után volt újra eredményes (2–1). A 26. percben Laskawy remek betörést mutatott be a jobb oldalon, ám a kapu előtt összeakadt védőjével, így nem tudta befejezni az akciót, 93-asunk sajnos nem is tudta ezt követően folytatni a játékot. A harmad derekától kemény, fizikai hokit láthatott a közönség, mi is felvettük a kesztyűt, abszolút partnerei voltunk ennek a stílusnak, még ha ekkoriban némi mezőnyfölényben is játszott a Red Bull. A 34. percben Green előtt adódott óriási lehetőség, centikkel ment el a kapu mellett a lövés, Brady Shaw pontos passza után. Nem sokkal később Tammelát küldték ki két percre, a hazai fór elején Horváth Milán felszabadítása jelentett fellélegzést. Az emberhátrány lejártát követően viszont aztán szinte azonnal betaláltak a hazaiak: Peter Schneider közelről kotorta be a korongot (3–1). Két perccel később újabb, peches gólt kaptunk, Mario Huber érkezett jó ütemben, védőnk lemaradt róla (4–1). Ez volt a harmad utolsó érdemi eseménye, következhetett az utolsó húsz perc.

Nem kezdődött jól az utolsó etap sem, Peter Scheider kapott remek átadást a kapu elé, majd nem hibázott, 5-1. A 42. percben Mattyasovszky volt veszélyes fonákkal, majd nem sokkal később Mihalik is hasonlóan próbálkozott a golszerzéssel, ám hiába. A 46. percben Hadobás kampózott, megint nehéz percek következtek, de igazán életveszélyes helyzete ezúttal nem volt a Red Bullnak, sőt, Shaw tudott megugrani, próbálkozását azonban védte Tolvanen. Az 51. percben Lewington gáncsolt, újabb fórt kaptunk. Szép helyzeteket alakítottunk ki, végre mi is, ha csak egy percig is, de ismét a ellenfelünk bőre alá mászhattunk, de a gól elmaradt. Több gól nem esett, így sajnos 5-1-es vereséggel távoztunk a Red Bull Salzburg otthonából, folytatás két nap múlva hazai pályán, a Vienna Capitals ellen.

Férfi jégkorong, win2day ICE Hockey League, alapszakasz

EC RED BULL SALZBURG - FTC-TELEKOM 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)

RB Salzburg: Kickert (Tolvanen) – Corcoran, Robertson, Schneider, Nissner, T. Raffl – Lewington, Nienhuis, Huber, St. Denis, M. Raffl – Hörl, Stephens, Bourke, Baltram, Thaler – Hochkofler, Wimmer, Schreier, Auer, Kraus.

FTC-Telekom: Bálizs (Nagy Kristóf) – Hadobás, Bengtsson, Laskawy, Mattyasovszky, Shaw – Horváth M., Hudec, Zammela, Coulter, Green – Lindgren, Seregély, Molnár, Nagy Krisztián, Mihalik – Tóth R., Tóth G., Galajda.

Gólok: Nissner (06:19), Coulter ( 19:56 Shaw+Bengtsson), Corcoran (23:32 Robertson), Schneider (36:49 Raffl+Bourke), Huber (38:59 Raffl+Stephens), Schreier (41:07 Corcoran+Raffl)

Kapuralövések: 35-19 (9-8, 16-3, 10-8)

Kiállítások: 3-3 (2-1, 0-1, 1-1)

Cikkajánló

Távozik a kapitány, Brady Shaw

Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.

Szuper-edzés a Tüskecsarnokban!

Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!

Drámai vereséggel ért véget a szezon

Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.

Három pontra van szükségünk

Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.

Fájó vereség az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.

Végjáték a Tüskecsarnokban

Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

Utoljára a Cápák ellen

ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin