2025. január 17.
Vereség a Gyergyói HK otthonában
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongozóink 6-4-re kikaptak a listavezetőtől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok jégkorongcsapatunk csütörtökön kora délután repült ki Brassóba az alapszakasz utolsó kétmeccses erdélyi túrájára. Ezúttal a tabella első Gyergyói HK otthonában kezdtünk.

A keddi Magyar Kupa-kerethez képest némileg változott az összeállítás, hiszen visszatért betegségéből Bán Károly, de továbbra sem volt bevethető állapotban Michael Keränen, Lauri Heino, Farkas Boldizsár, Németh Attila és Turbucz Martin, akik így ki sem utaztak Erdélybe. Január eleji érkezése óta pedig most először kezdett a kapuban Janis Kalnins, váltótársa pedig Nagy Kristóf volt.

A vártnál lassabban kezdtek a felek, egészen sokáig szabályosan és mondhatni eseménytelenül zajlott a találkozó. A harmad felénél született az első páros kiállítás, a Fradi kispadjánál akadt össze Gerads és Galajda. Míg a két játékos a büntetőpadon ült, addig Janne Vayrynen megszerezte a találkozó első gólját (1-0). A gólt szinte egyből egy kiállítás követte, Helgesen kapott két percet, de sikerült kivédekezni. A folytatásban viszont már nem voltunk ilyen szerencsések, Brance Orban került hatalmas helyzetbe, és nem hibázta el (2-0).

Gyors ferencvárosi kiállítással folytatódott a találkozó, Helgesen második kiállítását már nem hagyták kihasználatlanul a hazaiak, Christopher Bodó talált be (3-0). Hiába a három kapott gól, a mieink nem inogtak meg, és elszántan mentek tovább, Tóth, Crespi és Kestilä is közel járt a szépítéshez. Újabb gól azonban így is a hazaiak részéről született, Vincze Péter ünnepelhetett (4-0). A Fradi nyomásának pedig végül meglett az eredménye, Aku Kestilä emelte közelről a kapuba a pakkot a harmad vége előtt nem sokkal (4-1).

A harmadik harmad is egy hazai góllal kezdődött, Bodó lövése jutott át Kalnins-on (5-1). Egy vendég támadás során pedig Seregély Máté helyezkedett jól a kapu előtt, és gólra váltotta Banga passzát (5-2). A folytatásban ismét betalált a piros-fehér együttes, azonban némi videózás után a játékvezetők kapus akadályozás miatt érvénytelenítették a találatot, 5-2-ről folytatódott a játék. A háromgólos hátrányát szépen lassan kezdte ledolgozni a Fradi, ugyanis az 52. percben Mattyasovszky Gergely lövése talált utat Rinne hálójába (5-3). Miután sikeresen kivédekeztük Kärmeniemi kiállítását, folytattuk, amit elkezdtünk. Az utolsó perc elején Kalnins lekorcsolyázott a jégről, hat az ötben pedig David Booth villant, már csak egy gól volt a két csapat között (5-4). Ahogyan arra számítani lehetett, Fodor Szabolcs időt kért, és lehívta lett kapusunkat. Azonban a hazaiak korongot szereztek, és Dallas Gerads üres kapura meglőtte csapata hatodik gólját (6-4). Csapatunk bár szépen visszajött a meccsbe a harmadik harmadban, a bravúr nem sikerült, és mindhárom pontot otthon tartotta a jelenlegi tabella első Gyergyói HK. Sokáig azonban nem rágódhatunk ezen a meccsen, hiszen vasárnap a tavalyi Erste Liga-bajnok Corona Brassó otthonában zárjuk az alapszakasz harmadik erdélyi túráját.

"Az első két harmadban úgy látszódott, hogy eldől a mérkőzés, de tudjuk, hogy a háromgólos előny ledolgozható, és megbeszéltük, hogy a mérkőzés visszahozása a cél. Azt gondolom, hogy a harmadik harmadra lehet építeni, nagy kár, hogy nem így küzdöttünk hatvan percig, hisz lehet, hogy akkor más lehetett volna a vége. A küzdőszellem és az akaraterő is megvolt bennünk, így azon kell dolgoznunk, hogy ezt át tudjuk vinni a teljes mérkőzésre." - Fodor Szabolcs

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz

Gyergyói HK – FTC-Telekom 6-4 (2-0, 2-1, 2-3)

Gyergyói HK: Rinne (Mag) – Wardley, Haaranen, Orban, Gerads, Bodó -Mesikämmen, Fejes, Vincze, Sárpátki, Szigeti – Raymond, Imre, Sándor-Székely, Császár, Vayrynen – Ádám Zs., Tranca, Csiszer, Vezetőedző: Markus Juurikkala

FTC-Telekom: Kalnins (Nagy) – Tyni, Kärmeniemi, Banga, Brady, Booth – Helgesen, Hrabal, Molnár, Kestilä, Mattyasovszky – Crespi, Seregély, Razumnyak, Ring, Tóth – Galajda, Bán, Haranghy, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Vayrynen (12:25, Sárpátki), Orban (16:17, Ádám Zs., Mesikämmen), Bodó (23:02 EE, Császár, Orbán), Vincze (37:28, Bodó, Wardley),Bodó (42:58, Haaranen), Gerads (59:38, Vincze) illetve Kestilä (38:08, Booth, Helgesen), Seregély (45:13, Banga), Mattyasovszky (52:08, Kärmeniemi), Booth (59:16, Crespi, Brady)

Kapura lövések: (18:11, 14:12, 8:17) 40:40
Védések: (11:16, 11:12, 14:6) 36:34
Kiállítás percek: (2:4, 0:2, 2:2) 4:8

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin