A Hydro Fehérvár AV19 elleni rangadóval folytatódott az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatának sorozata az ICEHL alapszakaszában. Elképesztő hangulatban, erre a mérkőzésre külön koreóval készült a Ferencváros szurkolótábora, „Hajrá Fradi!” feliratú táblák borították a csarnokot.

A 2. percben rögtön emberelőnybe kerültünk, Hári János volt szabálytalan, fogásért küldték ki 2 percre. Igyekeztünk minél többször próbálkozni az előny során, de minőségi lehetőséget nem tudtunk kialakítani. Amilyen gyorsan előnybe kerültünk, utána jött is a hátrány, túl sokan voltunk a jégen. A hátrány első percében a harmadunkban adogattak a vendégek, majd egy lőtt passzba ért bele Anze Kuralt, 0-1. A hatodik percben Horváth Milán lőtt bődületes nagy kapuvasat, ez volt eddig a legnagyobb helyzetünk. Négy perc múlva megint jött a fór, Shaw-nak volt egy nagy lövése fonákkal, de ez a két perc is lepergett. Oda-vissza játék alakult ki, egymást követték a támadások mindkét oldalon, amiből a Volán jött ki jobban, Kuralt szerezte meg a második gólját, 0-2. Négy perccel később Erdély átadásából Hári volt eredményes, 0-3.

A második harmad eleje sem indult jól számunkra, Justin Richards lőtt gólt Nagy Kristóf lábai között, 0-4. Egy támadásunk során Mihalik buktatta ellenfelét a támadó zónában, két perces kiállítást kapott. Ezt kivédekeztük, majd átvettük a meccs irányítását, több lehetőségünk volt a vendégek harmadában, de a Volán kapusa, Reijola tartotta csapatát. A 35. percben ütöttünk megint egy nagy kapuvasat, amelyet bő két perccel később néztek vissza a játékvezetők, hogy gól volt-e. A korong azonban nem ment át a gólvonalon. Két perccel később a vendégek ismét betaláltak, így már 5-0-ra vezetettek a záró harmad előtt.
Elkezdődött az utolsó 20 perc. Terbócs kiállítása miatt ismét előnybe kerültünk, de ezt sem tudtuk kihasználni. Tíz perc volt hátra, lement az utolsó powerbreak is, de hiába küzdöttünk, a támadásaink befejezésébe sok hiba csúszott. Nem érkeztek jó lövések, helyzetek a Volán kapujára. Az 54. percben Sofron gáncsolt félpályánál, újabb gólt kaptunk az emberhátrányból, Hári már a második gólját szerezte meg, majd Hadobás Zétény testre ütése után újabb hátrány következett. Ezt kivédekeztük, majd egy perc múlva Tóth Gergely lőtte meg csapatunk becsületgólját. 1-6. Az utolsó percben még Mihalik lőtt kapuvasat, így ért véget a mérkőzés. Javítani november 30-án, vasárnap 18.00-tól lehet, amikor a HK Olimpija Ljubljana vendége lesz az FTC-Telekom.
Férfi jégkorong, win2day ICE Hockey League, alapszakasz
FTC-TELEKOM - Hydro Fehérvár AV19 1:6 (0-3, 0-5, 1-1)
FTC-Telekom: Nagy Kristóf (Bálizs) – Hadobás, Bengtsson, Laskawy, Kestilä, Shaw – Lindgren, Tóth G., Sofron, Coulter, Green – Horváth M., Hudec, Tammela, Mattyasovszky, Mihalik – Tóth R., Seregély, Molnár D., Nagy Krisztián, Galajda.
Hydro Fehérvár AV19: Reijola (Horváth D.) – Messner, Andersen, Kuralt, Bartalis, Archibald – Campbell, Stipsicz, Cheek, Hári, Erdély – Stajnoch, Kiss R., Terbócs, Richards, Kulmala – Horváth Donát, Magosi, Mihály, Németh K., Varga B.
Gólok: Kuralt (04:28 Erdély), Kuralt (14:58 Archibald), Hári (17:32 Erdély+Cheek), Richards (42:44 Kulmala), Varga B. (39:27 Horváth+Mihály), Hári (55:56 Andersen+Varga), Tóth G (58:32 Hadobás)
Kapuralövések: 35-20 (12-7, 11-8, 12-5)
Kiállítások: 4-4 (1-2, 1-1, 2-1)
Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.
A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.
Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.
Döntetlen után hazai siker.
A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.
Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.
Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.
A sereghajtó várja férfi jégkorongcsapatunkat.