2019. április 29.
Vereség az első találkozón
A Nagy Gergővel felálló magyar válogatott 5-1-es vereséget szenvedett Dél-Korea ellen.

Első mérkőzését Dél-Korea ellen játszhatta a férfi jégkorongválogatott a kazahsztáni Divízió I/A világbajnokságon.

Az első harmadban mi domináltunk, azonban egy eladott korong után Sin Szang Vu lövése átment Bálizs lábai között, így a dél-koreaiak szereztek vezetést (0-1). Azonban hamar érkezett a válasz. Galló kerülte meg a kaput, próbálkozása kipattant, azonban Hári érkezett a hosszún és kiegyenlített (1-1).

A második harmadban An Dzsin Huj emberelőnyből szerzett újabb gólt. (1-2). Wehrs 2+10 perces kiállítását is kihasználta ellenfelünk, Kim Szang Vuk lőtt a hálóba (1-3).

Dalton nagy napot fogott ki, nem sikerült átjutni rajta a második harmad hátralevő részében, a kapus mindegyik kísérletünket hárítani tudta. A harmadik játékrészben hiába voltunk mezőnyfölényben, Dalton mindent fogott, egy saját harmadban eladott korong után pedig Kim KI Szung talált be (1-4). Egy perccel ezután jött a következő gól, Kim Szang Vuk duplázott (1-5).

A hajrában Nagy Gergő szerzett egy gólt, de a találat nem volt érvényes, ugyanis rúgómozdulat után jutott a hálóba a korong. Ezután már nem változott az állás, holnap Fehéroroszország ellen javíthatunk.

(Fotó: IIHF)

Divízió I/A, Kazahsztán, I. mérkőzés
Magyarország – Dél-Korea 1-5 (1-1, 0-2, 0-2)

Cikkajánló

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Eltemették Terjék Istvánt

Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.

U19-es utánpótláscsapatunkból igazoltunk csatárt

Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin