2023. december 29.
Vereség Debrecenben
Férfi hokisaink 4-2-re kikaptak a DEAC vendégeként, így is hétpontos előnnyel zárják az évet a tabella élén.

A 2023-as naptári év utolsó mérkőzéséhez érkezett magyar bajnoki címvédő és Erste Liga-listavezető férfi jégkorongcsapatunk. Ellenfelünk a tabella hetedik helyén lévő DEAC volt, az pedig már a találkozó előtt biztos volt, hogy a mieink a tabella élén állva fordulnak rá 2024-re, csak az volt a kérdés, hány pont előnyünk lesz a második BJA HC előtt.

A Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb dolgát továbbra is sok sérülés és betegség nehezíti, nem utazott a csapattal a Hajdúságba Jake Crespi, Galajda Zsombor, valamint Nagy Gergő sem, így Kulmala Rasmus töltötte be a csapatkapitányi tisztséget. Mellettük a legutóbbi, Gyergyó elleni rangadóhoz hasonlóan a pontrendszer adta korlátok miatt Tóth Adrián és Kocsis Botond sem lépett pályára. Visszatért azonban Németh Attila, a kapuban pedig a születésnapos Arany Gergely kezdett.

Ahogy arra számítani lehetett, a listavezető ellen küzdő, idén a Fradi ellen eddig két vereséget szenvedő, így bizonyítási vágytól égő házigazda az első perctől kezdve igyekezett nyomást helyezni a Ferencvárosra, ami egyre hatékonyabban sikerült, a Fradi sokszor nem igazán tudott veszélyesen kitörni a saját harmadából. Az első komolyabb lehetőség is a DEAC előtt adódott, amikor Kärmeniemit kiküldték gáncsolásért. Az emberelőny azonban kihasználatlanul maradt, a nyomásnak viszont meglett az eredménye, öt az ötben nem sokkal később Hári Norbert bombázta Arany kapujába a mérkőzés első gólját (1-0).

A második harmadra az eredmény tükrében nem váratlanul harcosabban jöttek ki a zöld-fehérek, amit a kapura lövések is jól mutatnak, hiszen a középső játékrészben nem kevesebb, mint 21 alkalommal találtuk el a debreceni kaput. Sőt, gyorsan emberelőnybe is kerültünk, ám nem tudtunk élni a lehetőséggel. Ami nem jött össze előnyben, az viszont a mieinknek is összejött egyenlő létszámban, Németh Attila góljával egyenlítettünk (1-1). A kapott gól után megrázta magát a DEAC, ám ismét szabálytalankodtak, de az újabb emberelőnyünk is kihasználatlan maradt. A dudaszó előtt néhány másodperccel LA Porte kapott nagyot a palánknál, így majdnem teljes két percnyi áthúzódó emberelőnnyel kezdtük a harmadik harmadot.

Az előnyt ezúttal sem sikerült kihasználni, sőt, egy gyors kontrából Molnár Dávid megszerezte az újabb hazai gólt (2-1). Közel tíz perccel a vége előtt Kulmalát szórták ki két percre, ezt pedig már kihasználta a DEAC, Vojtech Kloz talált be (3-1). Majd jött egy újabb Fradi-emberelőny és akárcsak a hazaiak, mi is éltünk vele, Aku Kestilä tessékelte a korongot a kapuba (3-2). Volt még hátra több mint öt perc, bőven volt idő egyenlíteni. Ez sokáig nem jött össze, majd másfél perccel a vége előtt Fodor Szabolcs lehívta a jégről Aranyt, hogy emberelőnyben próbáljuk meg a bravúrt. Hiába azonban a mieink nyomása, nem jött össze az egyenlítés, sőt, öt másodperccel a vége előtt Dobmayer Dominik az üres kapuba találva beállította a végeredményt (4-2).

Ugyan az FTC-Telekom 4-2-es vereséget szenvedett Debrecenben, a DEAC így az idény harmadik egymás elleni meccsén először tudta legyőzni a mieinket, így sem panaszkodhatunk, hiszen sérült kulcsembereink hiányában is nagyot küzdöttünk, ráadásul hétpontos előnnyel várhatjuk a tabella éléről az újévet, amelynek első találkozóját január 3-án játsszuk, rögtön egy csúcsrangadót, a második helyen álló BJA HC ellen a Tüskecsarnokban.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
DEAC – FTC-Telekom 4-2 (1-0, 0-1, 3-1)

DEAC: Hetényi (Szeles) – Kloz, Dobmayer, Bucskin, Novotnyi, Szmirnov – Mingazov, Usnyev, Yeliseyenka, Kozma, Vasilev – Krollis, Bukor, Mihalik, Rétfalvi, Koblar – Jakabfy S., Jakabfy Cs., Molnár, Mazzag, Hári, Vezetőedző: Vaszjunyin Artyom

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Hrabal, Roth, Kestilä, Brady, La Porte – Marva, Boros, Turbucz, Kulmala, Németh – Seregély, Kärmeniemi, Turcotte, Němec, Tóth G. – Haranghy, Banga, Bán, Farkas, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Hári (11:47, Molnár, Dobmayer), Molnár (43:14, Hári, Usnyev), Kloz (53:02 EE), Dobmayer (59:55, Vasilev) illetve Németh (25:17 EE, Kulmala, Turbucz), Kestilä (54:37)

Kapura lövések: (20:12, 11:22, 15:19) 46:53
Védések: (12:19, 21:11, 18:12) 51:42
Kiállítás percek: (0:2, 6:0, 4:4) 10:6

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin