2024. szeptember 10.
Vereség Érsekújváron
Magyar bajnok hokisaink szétlövést követően 2-1-re kikaptak a szlovák Extraligás Érsekújvár otthonában.

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk elérkezett a felkészülési időszak utolsó mérkőzéséhez, amit a szlovák élvonalban szereplő Érsekújvár ellen játszott.

A csapattal tartott ezúttal is a fiatal Bogátai Balázs, valamint visszatért Seregély Máté, aki az előszezon során eddig elővigyázatosságból nem lépett mérkőzésen pályára, kizárólag edzések alkalmával. A kapuban pedig akárcsak a Nyitra ellen, ezúttal is Arany Gergely kezdett, váltó társa Nagy Kristóf volt.

Az eddigi edzőmeccsekhez képest pörgősebben indult a találkozó, a Fradi igyekezett minél többet és minél dinamikusabban támadni. A találkozó első gólját mégis a hazaiak szerezték, egy Aranyról kipattanó korongot tessékelt az üresen tátongó hálóba Dillon Hamaliuk (1-0). Bár a folytatásban emberhátrányba kerültünk, nem tudták kihasználni a lehetőséget. Azonban nem hagytuk szó nélkül azt az egy hazai találatot, és még a harmad vége előtt Jake Crespi révén egyenlítettünk (1-1).

A második harmadban sem volt gond a tempóval, mindkét csapat odatette magát, az utolsó kapusról kipattanó korongot is összeszedték, azonban sem az érsekújvári csapat, sem a Ferencváros nem tudott újabb gólt szerezni, mindkét kapus remekül védett. Gólok nem, kiállítások viszont voltak, sőt, egy kisebb dulakodás is kialakult Arany kapuja mögött, így volt szimpla kiállítás és páros is a második 20 percben.

A harmadik játékrész elejét egy áthúzódó kiállítással kezdtük, majd a harmad során még két-két kiállítás volt mindkét csapatnál, de továbbra sem született gól, így jöhetett a hosszabbítás. A három a három elleni öt percnek az elején szinte egyből kiküldték két percre Vidolit, de sikerült kivédekeznünk, és az időt is lepörgettük, így végül az utolsó felkészülési mérkőzésünk sorsa büntető lövésekkel dőlt el. A kapusok ezúttal is brillíroztak, csupán egyetlen korong jutott a hálóba, szerencsétlenségünkre épp a miénkbe, így 2-1-es hazai győzelem született.

Ezzel magyar bajnok jégkorongcsapatunk lezárta a felkészülési szezont, innentől a fókusz már a pénteki Erste Liga rajton van. Hazai pályán pedig először vasárnap játszunk a BJA HC ellen, amire már kaphatóak a jegyek az Eventim hálózatán, ahol idén a bérletek is megvásárolhatóak. Érdemes már előre megvenni a szezonbérletet, hiszen az egy hét múlva, szeptember 17-én esedékes Szuperkupára a bérlettel rendelkező szurkolóink 50%-os kedvezménnyel vehetnek belépőt, erről részletesebben ITT olvashatnak.

Férfi Jégkorong, felkészülési mérkőzés

HC Nové Zámky – FTC-Telekom 2-1 (1-1, 0-0, 0-0, 0-0, 1-0) Büntető lövések után

HC Nové Zámky: Grande (Tamminen) – Boudrias, Luža, Hamaliuk, Guay, Ducharme – Kowalczyk, Chatrnúch, Slovák, Lapšanský – Roman, Mészáros, Handlovský, Linet, Ružek – Géci, Ondrušek, Petrík, Král, Vezetőedző: Erik Čaládi

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Seregély, Crespi, Payne, Brady, Turbucz – Helgesen, Vidoli, Razumnyka, Kestilä, Heino – Tyni, Kärmeniemi, Galajda, Mattyasovszky, Németh – Farkas, Haranghy, Banga, Bán, Tóth G. – Bogáti, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Hamaliuk (09:26, Kowalczyk), Slovák (65:00) illetve Crespi (16:56, Seregély, Brady)

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin