2024. március 2.
Tét nélküli meccsen vereség Gyergyóban
Magyar bajnok csapatunk három sorral is nagyot küzdött, végül 4-1-re kikapott Gyergyóban.

Mint korábban említettük, férfi hokisaink az alapszakasz utolsó erdélyi meccséhez érkeztek szombat délután, amit tavalyi döntős ellenfelük a Gyergyó ellen játszottak. A meccs lényegében tét nélkül zajlott, hiszen a mieink pénteken bebiztosították az első helyet, a hazaiak pedig már biztos harmadikként várják a rájátszást.

A pénteki találkozót követően ismét rövidült a padunk, a már korábban eltiltott Yanick Trucottéhoz Jake Crespi csatlakozott hárommeccses eltiltással, valamint hiányzott a keretből Lauri Kärmeniemi, Banga Nándor, Rasmus Kulmala, Galajda Zsombor és Vladimír Roth is. A vasak között Arany Gergely kezdett.

Mozgalmasan indult a találkozó, mindkét csapat igyekezett megszerezni a vezetést, a lépés pedig a hazaiaknak jött ki jobban. Egy letámadás után az Aranyról kipattanó korongot tessékelte be a kapuba Chris Bodó (1-0). Egy ferencvárosi indításnál Di Diomete állította meg szabálytalanul Farkast, aki az esés után a jégen maradt, de szerencsére folytatni tudta, egy perccel később pedig Němec és Sylvestre találták magukat a büntető padon. A helyzetek kihasználatlanul maradtak mindkét oldalon. Egy hazai letámadás során Arany ütközött, majd beesett a kapuba, de némi orvosi vizsgálat után úgy döntött, folytatja a játékot. A kisebb játékmegszakítás némileg kizökkentette a mieinket a ritmusból és a kapu mögül visszakanyarodó Bodó belőtte a második hazai gólt (2-0). A következő játékmegszakításnál Arany cserét kért, Nagy Kristóf váltotta a kapuban, végül kezdő kapusunk nem tudta folytatni a játékot.

A második harmadot kétperces előnnyel kezdtük, Mesikämmen volt szabálytalan közvetlenül a szünet előtt, azonban nem tudtunk élni a lehetőséggel. A harmad felénél Kestilät ítélték szabálytalannak védekezés közben, de szerencsére nem kaptunk belőle újabb gólt. A második 20 percben folytatódtak a kakaskodások, de a játékvezetők hamar közbeléptek.

Az utolsó játékrész elején ismét előnybe kerültünk Silló szabálytalanságának köszönhetően, majd a hazaiak is két percig támadhattak, Tóth Gergő kiállítása miatt, de mindkét kapus állta a sarat. Végül egy kontratámadás során Silló Arnold bombázta a kapura a pakkot, ami ezúttal át is jutott Nagy Kristófon (3-0). A harmadik találat után, kicsit magasabb tempóra kapcsolt az amúgy már láthatólag fáradt csapatunk, és hosszas próbálkozás után Josef Hrabal lövése csúszott át Rinnén. A játékvezetők a találat után percekig videóztak, de végül megadták a gólt (3-1). Fodor Szabolcs több mint három perccel a mérkőzés vége előtt kockáztatott és lehívta Nagy Kristófot, majd nem sokkal később időt is kért. Egy semleges harmadban kapott koronggal viszont Császár Hunor üreskapura megszerezte a Gyergyó negyedik gólját, végleg eldöntve ezzel a mérkőzést (4-1).

Csapatunk végül egy győzelemmel és egy vereséggel térhet haza a szezon harmadik erdélyi túrájáról, és innen vág majd neki a keddi, DAB elleni utolsó alapszakasz mérkőzésnek.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 2. fázis
Gyergyói HK – FTC-Telekom 4-1 (2-0, 0-0, 2-1)

Gyergyói HK: Rinne (Mag) – Raymond, Dalhuisen, Sándor-Székely, Császár, Bodó – Fejes, Ádám, Sylvestre, Sárpátki – Mesikämmen, Imre, Szigeti, Tranca, Di Diomete – Silló, Csiszer, Vincze G., Vezetőedző: Szilassy Zoltán
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Hrabal, Boros, Turbucz, Brady, Farkas – Seregély, Bán, Němec, Kestilä, La Porte – Marva, Haranghy, Tóth A., Nagy G., Németh – Tóth G., Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Bodó (04:24, Imre, Sándor-Székely), Bodó (07:08, Császár, Sándor-Székely), Silló (49:04, Csiszer), Császár (58:10, Bodó) illetve Hrabal (52:24)

Kapura lövések: (11:9, 11:12, 9:13) 31:34
Védések: (9:9, 12:11, 12:7) 33:27
Kiállítás percek: (6:2, 0:2, 2:2) 8:6

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin