Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunkra a pénteki, BJA HC elleni idegenbeli, hosszabbításban kiharcolt győzelem után újabb rangadó várt, ezúttal hazai jégen, az Erste Liga-címvédő Corona Brassó ellen. A két csapat először találkozott egymással azóta, hogy áprilisban a Corona 4-0-s összesítéssel legyőzte a mieinket, és megszerezte története első trófeáját a magyar-erdélyi közös ligában, így mindkét fél számára presztízsértékkel is bírt az összecsapás, annál is inkább, mert három hét múlva az IIHF Kontinentális Kupa 2. fordulójának D csoportjában is megmérkőznek egymással a csapatok.
A sérült Arany Gergely és Dominic Vidoli továbbra sem állt Fodor Szabolcs vezetőedző rendelkezésére, valamint a kétmeccses eltiltását töltő Lauri Kärmeniemi is hiányzott, így a legfiatalabbak közül lehetőséget kapott Mártonffy Máté, Bogáti Balázs és Farkas Boldizsár is, a kapuban Nagy Kristóf kezdett.
Lendületesen kezdte a mérkőzést a két tavalyi döntős csapat, mindkét oldalon hamar megjöttek a helyzetek, de a gól az első percekben váratott magára. A kemény párharcok és az ütközések azonban nem, Galajda a saját kispadunk előtt találkozott a korábban a Fradi mezét is viselő Kóger Dániellel, aki rövid időre ugyan, de ismét az FTC-Telekom cserepadján találta magát a kontaktot követően. A 9. percben Turbucz próbálta meg a levegőben pörgő korongot megjátszani, szerencsétlenségére a mellette álló Kógert találta fejbe az ütőjével. Korongszerzés utáni lerohanással kezdtük az emberhátrányt, ám Kestilä lövése az oldalhálóban kötött ki. A Brassó végül felállt a harmadunkban, egy kipattanóra pedig az üresen érkező Kóger Dániel csapott le, aki közelről könnyedén helyezett az üresen álló kapuba (0-1). A bekapott gól némileg megfogta a mieinket, de fokozatosan jöttünk vissza a mérkőzésbe, olyannyira, hogy még a szünet előtt egyenlítettünk: Galajda bombázta a kékvonal közeléből a pakkot a kapu elé, ahol Adam Brady ért bele jó ütemben a korongba, ami a hálóban kötött ki (1-1).
A folytatást rögtön emberelőnnyel kezdtük, Zagudullin hibázott Turbuczéhoz hasonló módon magas bottal, majd egy páros kiállítást is ítéltek a játékvezetők, Heino és Bors is kiült 2-2 percre, így továbbra is emberelőnyben támadhattunk. A Brassóhoz hasonlóan rögtön első fórját ki is használta az FTC-Telekom, Turbucz Martin teljesen egyedül maradt elöl, jól vette át a passzt, és egy a semmiben nem hibázta el a ziccert (2-1). A gólt némi videózás követte, a vonalbírók nézték vissza, hogy nem volt-e leshelyzet támadónk kilépése előtt a korongbevitelkor, de végül jóváhagyták a jégen hozott ítéletet. Németh Attila szabálytalansága után gyorsan ismét emberelőnybe került a Brassó, ezt viszont sikerült kivédekeznie a mieinknek, öt az ötben mégis jött az egyenlítés, Albert Zagidullin talált közelről a kapuba (2-2). A fiatal Bogáti Tóth Gergővel karültve keveredett kisebb dulakodásba a vendégek kapuja előtt, kiállítás nem lett belőle, Kestilä viszont két percet kapott nem sokkal később, de ezt is kivédekeztük. Egyenlő létszámban viszont ezúttal is betalált a Brassó, Jevgenyij Szkacskov góljával vették át a vezetést a kék-sárgák (2-3). Belelendültek a vendégek a játékba, egy kiugrásnál Németh lépett közbe szabálytalanul, a gólhelyzetben történt eset után a játékvezetők büntetőt ítéltek, amit viszont Desruisseaux elhibázott. Továbbra is sok volt a játékunkban a pontatlanság és a hiba, ami után jött is az újabb emberhátrány, megint Kestilä ült ki a büntetőpadra, ezt pedig már kihasználta a Brassó, Szkacskov szerezte meg önmaga második, csapata negyedik gólját (2-4). A gólszerző aztán a nagy örömben kissé elfeledkezett magáról, és sportszerűtlenség miatt a középső korongbedobást már a büntetőpadról nézte, ez viszont kihasználatlanul maradt a mieink részéről.
Látható volt, hogy sokkal kevesebb kiállítással van csak esélyünk visszajönni a meccsbe a bombaerős légióssorokkal dolgozó címvédő ellen, ennek ellenére rögtön a harmadik harmad elején jött az újabb emberhátrány, Tóth Gergőt állították ki ezúttal. A Brassó pedig köszönte szépen, és ismét élt a lehetőséggel, ezúttal Jared Van Wormer lőtt közelről a hálóba, megszerezve ezzel a vendégek harmadik emberelőnyös találatát (2-5). Nem sokkal a gól után egy ferencvárosi letámadás torkollott verekedésbe, Helgesen és Zagidullin kesztyűi repültek, miután ellenfelünk pontgyárosának csúnya ütközését készült a ferencvárosi nehézfiú megtorolni, a rövid bunyó után mindkét fél véglegessel az öltözőbe ballagott, Helgesen viszont kezdeményezőként még két percet is kapott, így ismét emberhátrányba kerültünk. Ezt sikerült kivédekezni, de az idő vészesen fogyott, így a mieinknek muszáj volt magasabb fokozatba kapcsolni, és többet kockáztatni. Egy lendületes támadás végén Galajda maradt lenn a jégen, miután Williams szabálytalanul leütközte a palánknál, támadónk szerencsére saját lábán hagyta el a jeget, de a folytatásra már nem tért vissza. Az emberelőnyt nem sikerült kihasználni, ám öt az ötben egy könnyelműen, saját harmadban eladott korongot Brady továbbított a teljesen üresen érkező Banga Nándornak, aki az üres kapuba emelt (3-5). Volt még több mint hat perce a Fradinak visszajönni a meccsbe, a mieink pedig el is kezdtek mindent egy lapra feltéve támadni, de a Dubeau vezette brassói védelmet nem sikerült feltörni, a végén pedig elment a lehetősége annak is, hogy kapuslevitellel próbálkozzunk, mivel alig két perccel a vége előtt rutinos kapitányunkat, Adam Bradyt bulinál való bemozdulás miatt szórták ki játék késleltetésével a büntetőpadra.
A Ferencváros végül 5-3-as vereséget szenvedett a tavalyi ligadöntő idei első visszavágóján hazai jégen, a mieink továbbra sem találják a győzelmekhez vezető stabil ösvényt, amelyet jövő pénteken, október 4-én kereshetünk tovább, szintén hazai jégen, a DVTK Jegesmedvék ellen.
"A miénk a negyedik legfiatalabb keret jelen állapotában a ligában, az ő játékukat pedig még komoly hullámzás jellemzi, még nem szedtek össze kellő rutint a profi jégkorongban. Ez látható a játékunkon a mérkőzések alatt, a padon is érezzük ennek a hatását. Ebből következően valamilyen szinten természetes, hogy nagyon hullámzó a csapatjátékunk idén, de azért volt már, hogy sikerült megtalálnunk a taktikában és a játékrendszerben a győzelemhez vezető utat még így is, ezt láthattuk pénteken a BJA ellen, ott hatvan percen át végig sikerült azt játszani, amit kellett. Ma ezt 2-1-ig sikerült megoldani, utána viszont mindent eldobtunk, amit addig felépítettünk, és tipikusan fiatalos, rutintalan hibákat vétettünk. A gond csak az, hogy nem csak a fiataljaink, hanem az idősebb, rutinosabb játékosaink is elkövették ugyanezeket a hibákat. Buta kiállításokat is összeszedtünk, rengeteget voltunk emberhátrányban. A végére sikerült még valamelyest elkapni a fonalat, de háromgólos hátrányban már túl késő volt. A legnagyobb tanulsága a mai meccsnek, hogy csak akkor van esélyünk jó eredményt elérni, pláne a liga címvédője ellen, ha hatvan percig azt csináljuk, amit előre elterveztünk. Ma egyértelműen a rutin, és az abból fakadó stabil játék döntött a Brassó javára, ők minden kínálkozó lehetőséget könyörtelenül kihasználtak, lőttek három emberelőnyös gólt. Rengeteget kell még tanulnunk, dolgoznunk, de ezen leszünk. Most megint lesz pár napunk edzeni és videózni, hogy péntekre legyen esélyünk újra megtalálni a győzelemhez vezető utat." - Fodor Szabolcs
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Corona Brassó 3-5 (1-1, 1-3, 1-1)
FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) – Seregély, Crespi, Galajda, Brady, Heino – Helgesen, Haranghy, Razumnyak, Kestilä, Németh – Tyni, Farkas, Tóth G., Mattyasovszky, Bogáti – Mártonffy, Banga, Bán, Turbucz, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Corona Brassó: Dubeau (Tőke) – Borisenko, Jones, Valchar, Van Wormer, Kóger – Williams, Farkas T., Szkacskov, Levin, Zagidullin, - Bors, Gajdó T., Desruisseaux, Gajdó B., Kovács – Rudyka, Vasile, Rokaly, Vezetőedző: Dave MacQueen
Gólok: Brady (18:26, Galajda, Heino), Turbucz (22:06 EE, Seregély, Németh), Banga (53:39, Heino, Brady) illetve Kóger (09:40 EE, Desruisseaux, Jones), Zagidullin (28:22), Szkacskov (35:30, Borisenko, Zagidullin), Szkacskov (37:05 EE, Zagidullin, Desruisseaux), Van Wormer (42:02 EE, Levin, Jones)
Kapura lövések: (11:12, 9:16, 15:11) 35:39
Védések: (11:10, 13:8, 10:14) 34:32
Kiállítás percek: (2:0, 8:4, 31:27) 41:31
Emberelőny kihasználás: (2/1) 50.00% / (7/3) 43.00%
Emberhátrányos védekezés: (7/4) 57.00% / (2/1) 50.00%
Emberelőnyben töltött idő: 02:54 / 10:12
Az idei hokiszezonban sem maradnak el a tematikus meccsnapok, a Csíkszereda elleni találkozón jön is az első.
Férfi jégkorongozóink 4-2-re győztek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk fiatal hátvédje edzés során szenvedett komoly sérülést.
A felkészülési időszak után ezúttal tétmeccsen is összecsapunk a Dunaújvárosi Acélbikákkal.
Bencze Sebestyén az UTE ellen éppen 16. születésnapján mutatkozott be Erste Ligás férfi jégkorongcsapatunkban.
Hiába küzdöttek hatalmasat, férfi hokisaink 3-2-re kikaptak Újpesten a derbin.
Férfi jégkorongozóink idén másodszor csapnak össze az UTE csapatával, ezúttal riválisunk lesz a házigazda.
Férfi jégkorongozóink 0-2 után szépítettek, de végül 2-1-re kikaptak a DVTK Jegesmedvéktől a Tüskecsarnokban.